Mindannyian voltunk már tanúi annak, ahogy egy anyuka kétségbeesetten próbálja megfékezni kiabáló-rugdosó gyermekét a boltban, egyre dühösebben igyekszik rendre bírni, majd szégyenkezve húzza-vonszolja végig a magán kívül őrjöngő kicsit a vásárlók között. A többség megértően és együttérzőn kíséri figyelemmel a jelenetet, mindig akad azonban, aki megjegyzi: “Jobban is nevelhetné a gyerekét!” De vajon mitől is függ az agresszió? Tényleg csak a neveléstől, vagy más tényezők is befolyásolják?
Montreali kutatók erre keresték a választ, mikor 667 ikerpár szüleit kérték meg, hogy értékeljék gyermekeik agresszív megnyilvánulásait. A vizsgálatban egypetéjű és kétpetéjű ikrek vettek részt. Míg az egypetéjű ikrek genetikai állománya teljesen megegyezik, addig a kétpetéjűeké különbözik, így lehetőség volt összehasonlítani, hogy közel azonos nevelési környezet esetén hogyan befolyásolják a gének a viselkedést. Az eredmények szerint a fizikai agressziót sokkal inkább genetikai, mint környezeti hatások váltják ki. De mit jelent ez a mindennapi életben?
Ha azt látja, hogy a főhős ököllel győz
Ez az eredmény azért is meglepő, mert az elmúlt huszonöt évben a tudományos világban erősen tartotta magát az a nézet, hogy az agresszió megjelenése elsősorban a környezeti tényezőkön múlik. Azaz: a gyerekek agresszív modellek utánzása során sajátítják el az agresszív viselkedést, elsősorban a családi példák és a médiában látottak alapján. Rengeteg bizonyítékot találtak rá, hogy a megengedett, esetleg jutalmazott agresszió megfigyelése azt tanítja a gyermekeknek, hogy a nyílt fizikai agresszió megfelelő módja a konfliktusok rendezésének. Amikor tehát a gyermekünk egy mesefilmben azt látja, hogy a pozitív színben feltüntetett főhős megveri ellenfelét, és ezért tömegek ünneplik, azt tanulja meg, hogy ez a viselkedés helyes. Ugyanígy, ha azt látja, tapasztalja a szüleitől, hogy egy pofon segít megoldani a konfliktust, azt tanulja, hogy ez a jó megoldás.
A televízióban látott agresszió másik hatása, hogy felerősíti az agressziót, mert bár a rossz fiúk megkapják a büntetésüket, csak jóval a tett elkövetése után. A gyermek tehát azt tanulja meg, hogy a fizikai agresszió rövid távon eredményes, és jutalmat érdemel. Mivel a hosszú távú következmények figyelembevételére a kisebb gyermekek sokkal kevésbé képesek, mint a felnőttek, ezért a “happy end” nem használ. Végül van még egy hosszú távú hatása az agresszív környezetnek.
“Az agresszió látványa érzéketlenné teszi a megfigyelőt a szenvedés következményeivel szemben.
Az agresszió látványa érzéketlenné teszi a megfigyelőt a szenvedés következményeivel szemben. Ez tisztán látszik azokból a kutatásokból is, melyeket Belgiumban végeztek tinédzserekkel. A kutatás eredményei szerint a serdülők harminc százaléka úgy gondolja, hogy az áldozat tehet arról, ha egy kapcsolat erőszakossá válik.
Tiszta apja…
Az új kutatási eredmények tehát azt mondják, hogy a környezetnek nincs hatása a gyermekkori agresszióra? Távolról sem! Többgyermekes szülők meglepve vehetik észre, mennyire különböznek gyermekeik. Míg az egyikük csendes, nyugodt, addig a testvére határozott, temperamentumos. Az említett kutatás eredményei azt bizonyítják, hogy azonos körülmények között nevelkedő gyermekek esetében is előfordulhat, hogy az egyikük agresszívabban viselkedik kisgyermek korától kezdve.
A fizikai agresszió egészen korán megjelenik, és 2-4 éves kor körül csúcsosodik ki, ami nem meglepő, tekintve, hogy a gyerekek akkor kerülnek kortárscsoportba, és hozzájuk hasonló gyerekekkel kerülnek érdekkonfliktusba, ahol a fizikai erő segítségével könnyebben elérhetik, amit szeretnének. Azok a képességeik, amikkel kontrollálhatnák a viselkedésüket, vagy eredményesen oldhatnának meg konfliktusokat, még nem elég fejlettek, stressztűrő képességük alacsony, ezért a genetikailag kódolt erőszakos viselkedés könnyen megjelenik.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy a környezet egyáltalán nincs hatással a gyerekekre. Azok, akik erőszakosabban viselkednek, mint a társaik, negatívabb reakciókat váltanak ki a szülőkből és a társakból is. Ha egy kisgyermek megüti, megharapja a többieket az óvodában, először az óvónő helytelenítő válaszával találkozik, majd a szülőével, és nagy valószínűséggel csoporttársai később elkerülik őt. Ám az a gond, hogy ezek a negatív reakciók, ha nem társul hozzájuk az agresszív viselkedés kezelése, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az agresszív viselkedés fennmaradjon a későbbiekben is.
Farkas a bárányok között
Tudjuk tehát, hogy vannak gyerekek, akik genetikai örökségüknek köszönhetően hajlamosak erőszakosabban viselkedni, mint társaik. A jó hír, hogy bár az erőszak megjelenését nem tudjuk befolyásolni, a kezelésére ugyanazok az elvek érvényesek, amit a kutatók a környezet hatásáról kimutattak. Az agresszív viselkedés megjelenésének gyakorisága nőni fog, ha a gyermek agresszív példákat lát maga előtt, azt tanulja meg, hogy könnyen célt ér agresszióval, és rövid távon hasznot húz belőle.
“Ha az agresszív viselkedést agresszíven próbáljuk megfékezni, további példát nyújtunk az erőszakos viselkedésre.
Ha az agresszív viselkedést agresszíven próbáljuk megfékezni, további példát nyújtunk az erőszakos viselkedésre. Ha csökkenteni akarjuk az erőszakos viselkedés gyakoriságát, ne engedjük, hogy gyermekünk agresszív műsorokat nézzen a tévében, gyakran olvassunk neki meséket, és tanítsuk arra, hogyan oldjon meg konfliktusokat erőszak nélkül. Beszéljünk neki arról, hogy mit érez a másik, ha bántja, és legyünk következetesek az agresszív viselkedés következményeit illetően. Jutalmazzuk az erőszakmentes viselkedést és problémamegoldást, és maradjunk türelmesek, a kontroll képessége lassan, de biztosan kifejlődik a gyermekben. Minden esetben fejezzük ki helytelenítésünket a nem megfelelő viselkedéssel kapcsolatban, de erősítsük meg szeretetünket a gyermek személyét illetően.
Jó példaként álljon előttünk Jim Fallon esete, aki tudósként erősen hitt a genetikai meghatározottságban. Pszichopaták agyát kutatva azt találta, hogy egészen másként működik az agyuk, mint az egészségeseké, és gyógyíthatatlanul erőszakos a viselkedésük. Véleménye csak akkor finomodott, amikor véletlenül kiderült, hogy az ő agya is ezeket a jellegzetességeket mutatja. Bár saját bevallása szerint is vannak olyan tulajdonságai, amik nem kellemesek – nagyon versengő, elég nyers a modora –, és a családi felmenői közül sok az erőszakos bűnelkövető, ő mégis rendezett és sikeres életet él. Hogy ez minek köszönhető? Jim Fallon szerint a családjának, mert szerették, támogatták és odafigyeltek rá. A csoda receptje mindössze ennyi.