A Balaton északi partján járunk, Zánkától alig néhány kilométerre. Eltávolodunk a főúttól, hamarosan rendezett szőlőültetvények között kanyargunk, szerencsére itt-ott jelzik a táblák, hogy merre van a Tagyon Birtok. Merthogy oda tartunk. A hegy tetején megtaláljuk, a távolban ott a balatoni panoráma, hogy azért el ne felejtsük, hova is jöttünk. A birtokon rendezett ház, előtte vendégváró padok, kemence, benne frissen sült étel, a kancsókba olaszrizlinget öntöttek, körben szőlőtőkék mindenhol. A diófa alatt egy babakocsi, benne egy alig néhány hónapos kisbabával. Fiatal, napbarnított, mosolygós nő siet elém, ahogy ránézek, nehéz elképzelni, hogy nemrég még a fővárosban élte ugyanazt a pörgős életet, mint én. Olyan, mintha ide született volna.
Kimerülés után feltöltődés
“Régóta érdekelt a borászat, a szőlőtermesztés. Ehhez képest néhány évvel ezelőtt még egy fővárosi étteremben dolgoztam. Akkoriban a vendéglátás volt a mindenem – meséli Veres Zsuzsa. – Szerettem a felszolgálást, a hajtást, a kollégákat, általában a nyüzsgő fővárosi életet. Tény, hogy alig volt szabadidőm, kezdtem fizikailag egyre inkább kimerülni. Abban, ahogy az életem mostanra alakult, van valami sorsszerű. A páromat, Attilát például többször is az utamba sodorta a sors, mire úgy döntöttünk, összekötjük az életünket. Az sem lehet véletlen, hogy épp olyan férfiba szerettem bele, aki addigra már megvette ezt az akkor még meglehetősen elhanyagolt birtokot.
Attila még javában az üzleti életben dolgozott, a sikereken, a megbízásokon, az agglegényéleten és a pénzkeresésen kívül nem sok minden érdekelte. A szőlőbirtokot eredetileg befektetésnek szánta, teljesen mellékes volt, hogy mi lesz vele. Egyszerűen csak megérintette a hely. Ahogy engem is. Sosem felejtem el, amikor először idejöttem. Ráléptem a földre, körülnéztem, és az volt az érzésem, hogy hazaértem. Elkezdtem Attilának saját ültetvényről, borról duruzsolni, szerencsére hagyta, hogy bogarat tegyek a fülébe.”
Csodálkoztak, hogy egy nő csinál mindent
A birtokon található romos présházból – a barátok segítségének köszönhetően – hamarosan tágasabb ház lett, és a szőlőtőkéket visszatelepítették. A hangsúly ettől kezdve a birtok bővítésén, szépítésén volt. “A földművelésről, szőlőmetszésről semmit nem tudtam, ennek ellenére éreztem, hogy nekem muszáj ezt csinálnom, mert ez az, ami boldoggá tesz – folytatja Zsuzsa. – A mi földünkön nem lesz vegyszer, mondtam Attilának, és az elején enyém minden kapavágás. Kissé meglepődött, de tetszett neki az ötlet.”
“Egy nő?!” – kérdeztek vissza a helyi parasztemberek, amikor megláttak, vagy meghallották, hogy ide költöztünk. Én még életemben ennyi érzelmet nem éreztem egy kétbetűs szóban – teszi hozzá Attila. – Képtelenségnek tartották, hogy itt mindent egy nő csináljon egyedül, pedig szóról szóra így történt. Zsuzsa nagyon elszánt volt, engem pedig akkor még az üzleti világ a fővároshoz kötött, csak hétvégén jöttem le.”
Zsuzsa élete ettől kezdve száznyolcvan fokos fordulatot vett. Hogy nézett ki akkoriban egy nap a hegy tetején, egyedül? Kelés hajnali 5-kor, 11-ig kapálás, majd pihenés, később, amikor a nap már veszített az erejéből, lehetett folytatni a munkát estig. A keze csupa seb lett, ennek ellenére a földbe hamarosan zöldségek is kerültek, a kertben pedig felépült a kemence. Ez Attila egyik álma volt.
“Amikor a barátok megtudták, hogy gyakorlatilag egész nap egyedül vagyok, nagyon elcsodálkoztak, hogy hogyan bírom. Anyukám pláne, hiszen annak ellenére, hogy vidéken születtem, sosem lehetett a kertben látni. Itt viszont kifejezetten élveztem mind a magányt, mind a sok-sok fizikai munkát. Semmihez sem fogható az a végtelen nyugalom, ami itt van, a hegy tetején. Nem volt nehéz megtalálni benne a helyem.”
Átrendezték az életüket
Zsuzsa már Budapesten is sok mindent megtanult a borokról. Első saját boruk ugyan még segítséggel készült el, akkora sikere lett, hogy idén már a borospincét is bővíteni kellett. A munka tehát egyre több lett, és persze közben a helyiekkel is egyre szorosabbá vált a kapcsolat. Jogosan merült fel Zsuzsában a kérdés, hogy nem kellene-e leköltözni az év nagy részére.
“A panoráma, a levegő, a föld, a vadak a környéken, na és az emberek: egyszerűen minden marasztaló volt, bármennyire is kötődtünk Attilával Pesthez. Rengeteg döntést kellett ehhez meghozni, de most már biztosan tudom, hogy ez a sorsom, az életem. Attilának is csak egy lökés kellett, mostanra teljesen lelkes lett, hagyja, hogy az egész életünket ide tervezzem. Ma már egyre kevesebb munka köti Budapesthez.”
Borok, lekvárok, szörpök, sajtok és a jövő
“A kezdeti terv mindössze annyi volt, hogy a birtok egy jó kis bulihely legyen, de egyre több baráti társaság keresett meg minket azzal, hogy szervezzünk ide nekik borkóstolót, egyéb programokkal. Volt, aki nálunk ünnepelte az esküvőjét, mások biciklitúra közben álltak meg egyet szusszanni. Fontosnak tartjuk, hogy a nálunk összegyűlt társaságoknak ne csak a saját borunkkal kérkedjünk, hanem megmutassuk, milyen helyi specialitások vannak, például lekvárokban, szörpökben, sajtokban.”
“Hosszú távon két célunk van: egyrészt szeretnénk a barátokat rendszeresen összegyűjteni itt, másrészt jó lenne közösséget formálni a helyi termelőkből, borászokból – magyarázza Attila. – A Balaton körül huszonkét borvidék van, ebből három a felvidéken, ez így nem működik. Ha nem fognak össze a helyiek, hogyan viszik majd messzire a Balaton-felvidék borainak hírét?
A legnagyobb siker az lesz, ha úgy kezelnek itt minket, mint azokat, akik ide születtek, de szerintem errefelé haladunk. Öt éve ismernek a környékbeli őstermelők és a borászok, ennyi időnek kellett eltelnie, hogy valamelyest kiérdemeljük a bizalmukat. Mindehhez persze nekünk is le kellett csendesednünk.”
Ebben ma már sokat segít a februárban született Lili is. Arról pedig, hogy mik az életmódváltás eredményei, Attila gondolkodás nélkül ezt mondja: “Az, ami most itt van, biztos, hogy meghosszabbítja az életet. Mi többet akarhatnánk még magunknak és a kislányunknak?”
