A Costa Rica-i Marilia blogot vezet arról, hogy egyedülálló anyaként hogyan alakulnak a mindennapjaik, amióta összeköltöztek négyéves kislánya legjobb barátnőjével és annak szintén elvált édesanyjával, Luísával. A rendhagyó együttélés alapszintű előnyei magától értetődőek: a rezsi szépen megoszlik, a két egyke kislány átmenetileg testvéri viszonyban játssza végig a napot, főzni elég felváltva, és még szabad esték is szervezhetők egy állandó bébiszittertárssal, miközben persze ugyanúgy össze kell csiszolódni, mint bármely más párkapcsolatban.
Marilia vaskalapos esti rutinját fenekestül forgatja fel Luísa laza spontaneitása, míg utóbbi biomániája a konyhába visz új szabályokat. Ennél azonban sokkal érdekesebb Marilia önreflexiója arról, hogy mit is adott neki az összebútorozás ötlete. “Egyedül maradni egy gyerekkel többek között azért is jelent komoly terhet és stresszforrást, mert nincs meg az a mindennapi kontroll, amelyet egy társ biztosít. Az utóbbi időben sokszor azon kaptam magam, hogy torkom szakadtából üvöltök a kislányommal, és ököllel ütöm az asztalt, hogy levezessem a feszültséget. Így viszont, hogy van társaságunk, nem pusztán illemből kontrollálom magam, hanem alapvetően el is tompulnak az indulataim azáltal, hogy van körülöttem egy másik felnőtt, akivel megoszthatom a gondjaimat. Nem kellenek kardinális problémák ahhoz, hogy egy egyedülálló anyánál elszakadjon a cérna: elég egy kiömlött kávé vagy egy folt a szőnyegen. Márpedig ez egyszerűen orvosolható, ha van ott egy társ, aki ilyenkor jó érzékkel kiviszi a gyerekeket a kertbe, hogy a másiknak legyen magára fél órája. A kontroll emellett a külsőségekre is vonatkozik: ha az ember naphosszat kettesben van otthon egy négyévessel, akkor jó esély van rá, hogy csak legyintsen, ha a tükörben egy kopott zombi köszön rá vissza – de ha van társasága, akkor csak-csak összekapja magát, ami akarva-akaratlanul a lélekre is visszahat.”
Anyatárskereső
Berlinben nem újdonság a kifejezetten független nők számára tervezett társasházak műfaja, az Egyesült Államokban vagy éppen Spanyolországban pedig “társkereső” oldalak is működnek arra a gyakori helyzetre reagálva, amikor egy egyedülálló anya nem párt, hanem társat keres, méghozzá olyat, aki hasonló élethelyzetben van, így a vele való összeköltözésben a dilemmák és az aggodalmak is egymásra találhatnak. Réka és Hanna ezzel szemben még jóformán fel sem ocsúdtak a válásukból, amikor Hanna felajánlotta Rékának, hogy költözzön hozzá hároméves kislányával, Lucával, és próbálják meg ezt a sérülékeny életszakaszt együtt átvészelni.
Bármire számítottak is akkoriban, az azóta eltelt egy év bebizonyította, hogy az újfajta együttélés rengeteg rejtett előnyt tartogatott. “Hanna rögtön bizakodó volt, én már kevésbé. Nem volt könnyű elfogadni egy ilyen szintű szívességet, ráadásul két nehéz ember állt egymással szemben egy pokoli nehéz időszakban – benne volt a pakliban, hogy katasztrofálisan végződjön. De hamar megmutatkozott, hogy ez valahol egy nővéri kapcsolat és egy baráti lakóközösség között van félúton” – meséli Réka, akivel egyenesen ijesztgette Hannát a környezete. “Volt, aki kijelentette, hogy a most négyéves kisfiam fejlődésére rossz hatással lesz Réka habitusa és szabad szájúsága. Nekik azóta is meggyőződésük, hogy Ármin csakis tőle tanulhatott meg káromkodni, holott óvodába jár, aminek ismerjük a hatásait.”
Réka részéről az a barátnő kritizálta a legszigorúbban a döntését, aki egy omladozó házasság falain belülről nézte végig, ahogy ő egy válással és egy elvesztett állással a háta mögött a hajánál fogva húzta ki magát a vízből. Ez a mutatvány ugyanis tükröt tart, még ha nem is kérjük. “Az verte ki sokaknál a biztosítékot, hogy nem úgy viselkedtünk, ahogy az elvárható lett volna. Nem szégyelltük magunkat a kudarcért, nem nyalogattuk a sebeinket gyászözvegyként, és nem éreztük azt, hogy becstelenség lenne ebben a helyzetben bárminek is örülnünk. Ehelyett buliztunk, és módszeresen gyógyultunk” – értékel Hanna.
Rossz reflexek ellen
A lelkiállapotuk szinten tartásához persze az is hozzájárult, hogy a leghétköznapibb helyzetek szintjén is előnnyé vált az együttélésük: “Luca ovis beíratásánál elmeséltem a felállást az igazgatónak, és arra kértem, hogy a jelentkezésünknél vegye figyelembe, hogy Ármin már oda jár, a »testvérek« ugyanis előnyt élveznek a felvételkor.” Luca végül gond nélkül bekerült – majd az ebédpénzt mindkettejükre Hanna fizette be egy következő alkalommal. Máskor Hannának volt határideje, miközben Réka egy lazább napnak futott neki, így a nyári szünet alatt volt, hogy mindkét gyereket magával vitte a munkahelyére.
A lányok szerint mégsem a funkcionális feladatmegosztás a lényeg, az együttélésük ugyanis inkább inkubátorhoz, mint társbérlethez hasonlít. Jól ismerték azt a helyzetet, amelyben a másik is nyakig tipródott éppen, miközben a válás mindkettejüket rákényszerítette, hogy a régi berögződéseket és rossz reflexeket már ne csak észrevegye, hanem tudatosan változtatni is kezdjen rajtuk. “Közösen dolgoztunk azon, hogy a házasságainkban hétköznapiasodott frusztrációk ne gyűrűzzenek tovább. A legfontosabb, hogy kényszerektől és ítélkezéstől mentesen tudjunk együttműködni, ami sokkal nehezebb annál, ahogy hangzik. Ha pedig fáj valami, nyílt sisakkal kell segítséget kérni” – emeli ki Réka, aki társadalmi aktivistaként és nőmozgalmárként minden lehetséges ügyért kiállt már, itt volt az ideje, hogy önmagáért is felszólaljon.
“Ügyelünk arra, hogy ne vagdalkozzunk, hanem kérdezzünk, de a folyamatos visszajelzések által megnyugtató kontrollt jelentsünk egymás számára. És mivel a köztünk lévő kapcsolat nem szerelmi alapú, az együttélést nem torzítják hatalmi játszmák vagy érzelmi zsarolások” – diktálja a receptet Réka. “A reflexeket persze nehéz kiirtani, hiszen akarva-akaratlanul is azt feltételezem a másikról, amit az előző kapcsolataimból hozok. Így ha otthagyom a mosatlan edényeket, még mindig rettegek, hogy Hanna kioszt érte.” Mostanra viszont nem engedik be az ajtón a nyomasztást – ebben pedig már Hanna tanult sokat Rékától. “Azonnal ki kell mondani, ha valami rosszulesett. Amikor Réka szól, hogy megbántottam, akkor nem kezdek el – régi jó reflexből – védekezni és érvelni, hogy miért nem jogos, ahogy érez, hanem megállok, átkapcsolok, és újranézzük, ami történt.”
Egy sima, egy fordított
Amikor a felnőttek között mégis feszültség van, akkor a másik gyerekére kezdenek ráfeszülni, ez ugyanis a legnyilvánvalóbb tünetfelület. Ha rossz passzban vagyunk, még a saját csemete akcióit sem tudjuk megfelelő türelemmel kezelni – hogy is sikerülne ez a máséval? “Mi már jól összeszoktunk, de a másik gyerekeivel ütjük egymást – boncolgatja a helyzetet Réka. – Ármin igazi Oroszlán gyerek, csendes, de vasakaratú, Luca viszont intenzív, üvöltözős jelenség. Történetesen pont olyanok, mint a saját testvéreink kicsiben.” Azt viszont mindketten hangsúlyozzák, hogy a látszat ellenére nem lett hirtelen két gyerekük, nem is nevelik őket közösen, csak maximálisan támogatják egymást.
Itt már éppen kalapot emelnék előttük arra gondolva, hogy én milyen nehezen fognám vissza magam, ha együtt kéne élnem a barátaim gyerekeivel, de Réka szerencsére nem tudja magában tartani, hogy azért vannak “pedagógiai tervei” Árminnal, és kiderül, hogy Hannánál is lapul némi nevelésügyi kritika. Ülnek az asztalnál, kőkemény véleményeket fogalmaznak meg egymás anyai viselkedéséről, de közben a szemük sem rebben: nincs védekezés vagy sértődés, csak figyelem és reflexió. Nem tudom, ezt bárki utánuk csinálná-e.
De vannak itt egyéb bűvészmutatványok is, kezdve mindjárt a szülinapi dupla készültséggel. Ármint éppen pár napja ünnepelték – ezért szerencsére a beszélgetés alatt is tortát reggelizünk –, aminek mindketten saját tortakölteménnyel futottak neki. Így egy füst alatt megvolt a játszótéri és a családi desszert is. De sütiben amúgy is jól kiegészítik egymást: Réka kelt tésztában verhetetlen, Hanna linzerekben. Ennél profibb kiegészítőjegyeket keresve sem találni.
Gyereknevelés terén ugyanakkor elsősorban nem a feladatokat osztják meg, hanem közös erővel döntögetik akár a legfontosabb tabukat is. “Sokszor teljesíthetetlen elvárásoknak igyekszünk megfelelni a jónak mondott anyaság és következetesség terén. Régen ez a feszültség rám is hatott, és ha kirobbant, akkor szegény Lucán csattant mindig, vagyis volt, hogy eljárt a kezem. Hannával ilyesmi nincs: neki el lehet mondani, ha épp túlterhelt vagyok, vagy nem tudom, merre van az előre, és ő nem ítélkezik, hanem segít megoldást keresni” – ez Réka oldala. De Hanna részéről is megvan ugyanez: “Sokáig szörnyetegnek éreztem magam, ha üvöltöttem Árminnal, mintha ez valami világraszóló bántalmazás lenne, holott színtiszta képmutatás azt gondolni, hogy a gyereknevelés megúszható egy hangos szó nélkül. Rékával viszont komplex pufferzóna lettünk egymás számára, miközben egymás gyerekei felé templomként is funkcionálunk. Ha egyikünk túlfeszül idegileg, akkor a kicsik a másik szoknyájába bújhatnak oltalomért – az a ház.”
Többforrású intimitás
Az oltalom és az otthon kérdése ugyanakkor a lányokban is átfogalmazódott: ebben az alternatív társbérletben azt élik meg, hogy sok helyről lehet intimitásra szert tenni ahelyett, hogy mindent egy párkapcsolattól várnának. “Mert tudod, hogy szeretlek, és szükségem van rád… Evvel a dalban mondom el, hogy a szívem üzenetét, hogy vártalak, hogy rád találjalak” – üvöltik átszellemülten a méltán híres balladát. Réka közben ki is fejti, hogy miért is nonszensz a “szükségem van rád” alapú hozzáállás: “Az van meghirdetve, hogy egy kapcsolatban a másik fél az életünk. Mi viszont megtanultuk több helyről összeszedni az érzelmi biztonságunkat és az intimitást. Ez közben lassan lecsorog a reflexek szintjére, és kihat az összes baráti és családi kapcsolatunkra is, így nem vagyunk kiszolgáltatva egyetlen embernek, az úgynevezett »életünk párjának«.”
És ahogy másokra, mostanra magukra is sokkal jobban figyelnek: úgy szervezik a mindennapokat, hogy mindkettejüknek legyen privát ideje, méghozzá abban a formában, ahogy az előző életükben sosem sikerült: rendszeresen, kiszámítható módon és otthon, de gyerek és takarítás nélkül. Nem ördöngösség, de partner kell hozzá, aki megérti, milyen őrülten fontos az a saját idő, ami legkevésbé sem az esti kimenőt jelenti, hanem bizony azt, hogy akár semmit se csináljunk, de azt a saját négy falunk között tehessük. Semmiségnek hangzik, pedig az ilyesmikben lakik az ördög. A lányok példája ettől még nem recept, mégis gondolatébresztő – pláne, mert még csak el sem kell válni ahhoz, hogy észbe kapjunk: lehet ezt máshogy is.
