Család

Beteg gyerekek, akiknek valóra vált egy nagy álmuk idén

Könnyfakasztó pillanatok súlyos beteg kicsik életéből, akik egy pillanatra a világ legboldogabbjának érezhették magukat.

A betegség sajnos nem válogat, és nincs annál szörnyűbb egy szülő számára, amikor azzal kénytelen szembenézni, hogy a gyermekét érte komoly baj. De a gyerekek nagy harcosok, sokszor bizonyítják, hogy úgy képesek küzdeni, ami bármely felnőttnek is becsületére válna. Van mit tanulni tőlük. Az alábbi szívmelengető történetek olyan kicsikről szóltak, akiknek különösen kemény sors jutott, de egy kis időre mégis csodás élményekben lehetett részük idén.

Hercegnős fotózást kapott a leukémiás kislány

Isabella még csak ötéves, ám eddigi élete során immár másodszor kell megküzdenie a rákkalA kezelések következtében elveszítette a haját, ami nagyon megviselte. A család egyik barátja lepte meg őt egy fotózással, ahol valódi hercegnőnek érezhette magát.

Beteg gyerekek, akiknek valóra vált egy nagy álmuk idén

 

Flashmobbal búcsúztak a kórház alkalmazottai a rákbeteg Sophiától

A kislány szervezetét két évvel ezelőtt támadta meg a kór. A kórház alkalmazottai tudták, hogy imád táncolni, ezért egy különleges meglepetéssel kedveskedtek neki.

Hercegnős cérnaparókát kapott a rákos kislány

Lily haja kihullott a kemoterápiától. Őt színes hercegnőparókákkal lepték meg. 

Beteg gyerekek, akiknek valóra vált egy nagy álmuk idén

 

A leukémiás kislány, akit hercegnőszobával leptek meg

Peyton nem is számított rá, hogy hazaérve szobája helyett igazi tündérmese fogadja majd.

A 4 éves Abby, akit “feleségül vett” kórházi ápolója

A pici lány több ápolóval összebarátkozott a kórházban, ahol kezelik. Kedvenc ápolója iránt plátói szerelmet is érzett, amit nem is titkolt. A férfi pedig valóra váltotta a kis páciens legtitkosabb álmát.

Beteg gyerekek, akiknek valóra vált egy nagy álmuk idén

A kis Evan, akihez előbb érkezett meg a karácsony

A kisfiú, aki papájának köszönheti, hogy találkozott Pókemberrel

Dominic, aki egy rádióműsorban elcsacsoghatott Hugh Jackmannel

A cisztás fibrózisban szenvedő kisfiú a “Make A Wish” alapítványtól azt a meglepetést kapta, hogy egy rádióműsor vendégeként telefonon beszélgethet kedvenc szuperhősével, az X-Men-filmek sztárjával.

Alex, aki a Vasembertől kapott bionikus kart

 A hétéves Alex egyik keze csak részben fejlődött ki a születésekor. A Vasember sztárja, Robert Downey Jr. úgy döntött, segít a szuperhősökért rajongó kisfiúnak. 

És mindazok a kicsik, akik kipróbálhatták, milyen egy luxusautóval repeszteni

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top