nlc.hu
Család
Szerelmi bánatában gyújtotta fel a budaörsi nyaralókat

Szerelmi bánatában gyújtotta fel a budaörsi nyaralókat

A gyújtogató még egy trükköt is kieszelt, hogy lefoglalja a rendőröket arra az időre, míg ő nyaralókat gyújt fel Budaörsön.

A 22 éves Sz. Domonkossal 2014-ben szakított a barátnője, aki Budaörsön lakott. A fiú emiatt gyűlölte a várost, és az azóta eltelt két évben 49 nyaralót gyújtott fel ott – számolt be róla a Blikk.

Tizenegy alkalommal budaörsi bevásárlóközpontokban bombariadót is csinált, hogy ezzel lefoglalja a rendőröket, és ő addig zavartalanul gyújtogathasson.

Utoljára egy XII. kerületi telefonfülkéből indított fenyegető hívást, a rendőrség végül ennek közelében fogta el. Gyanúsítotti kihallgatásán bevallotta, hogy ő gyújtotta fel a nyaralókat. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását, melyet a fiatalember az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézetben tölt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top