nlc.hu
Család

A magyarok 64 százaléka nem tudja mindig befizetni a számláit

Tízből négy magyar gondolja úgy, hogy nincs elég pénze a kiegyensúlyozott és méltányos életvitelhez.

A megkérdezett európaiak 44 százaléka legalább egyszer késve fizette be számláját az elmúlt 12 hónap során, ennek fő oka, hogy nem volt meg a számlák rendezéséhez szükséges összeg – derült ki az Intrum Justitia európai fogyasztói fizetési jelentéséből.

A késve fizetők aránya a legmagasabb Görögországban, ahol a megkérdezettek 76 százaléka nem fizetett időben. A második Magyarország, ahol ez a mutató 64 százalék. Dániában és Spanyolországban a legalacsonyabb a késve fizetők aránya, de még itt is a lakosság 31 százaléka, azaz csaknem minden harmadik ember fizetett határidőn túl az elmúlt évben.

Tízből három magyar megkérdezettben felmerült már a külföldre költözés gondolata pénzügyi helyzete miatt. Ez az arány a kutatásban részt vevő országok közül Görögország mellett Magyarországon a legmagasabb. Összességében azonban 5 százalékkal csökkent a pénz miatt elvágyódók aránya tavaly óta.

Az adósságok visszafizetése is probléma

Európai átlagban a megkérdezettek csaknem 30 százalékának az adósságok visszafizetése problémát jelent, a magyar lakosság esetében ez az arány csaknem 40 százalék. Az európaiak elsősorban banki forrásból próbálják megoldani anyagi gondjaikat, míg Magyarországon inkább a család és a barátok nyújtanak segítséget.

Mind az európai, mind a magyar megkérdezettek csaknem azonos arányban, körülbelül 20 százalékban értenek egyet azzal, hogy a pénzügyi oktatás hiánya szerepet játszik a rossz anyagi helyzet kialakulásában.

A felmérés szerint tízből négy magyar gondolja úgy, hogy nincs elég pénze a kiegyensúlyozott és méltányos életvitelhez, ugyanakkor minden ötödik válaszadó szerint anyagi helyzete biztosan javulni fog. A magyar válaszadók a tavalyi évhez képest kedvezőbben látják a jövőt, 4 százalékkal többen bíznak abban, hogy személyes pénzügyi helyzetük javulni fog, és ugyanennyivel nőtt azok aránya is, akik hosszú távon is bíznak ebben.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top