nlc.hu
Család
Gáz az, ha örömmel passzolom le a kisbabámat másnak egy-két órára?

Gáz az, ha örömmel passzolom le a kisbabámat másnak egy-két órára?

Nemrég örömmel újságoltam el néhány ismerősömnek, hogy két és fél hónappal a babánk születése után kettesben tudtunk közös programra menni a feleségemmel, ugyanis a húgom vállalta, hogy addig vigyáz a kisfiunkra. Megkaptam a magamét.

Semmi vad kalandra nem kell gondolni, egyszerűen csak elautóztunk kettesben egy közeli cukrászdába, kiültünk egy napernyő alá, és a jó levegőn megittunk együtt egy kávét, és ettünk mellé egy sütit. Az egész tokkal-vonóval együtt alig volt több egy óránál. Voltak azonban olyanok, akiknél már ezzel kivágtuk a biztosítékot. Hogy képzeljük, hogy egy ennyire kicsi babát a szülei nélkül hagyunk? Egyáltalán: miért merjük mások kezébe adni a kisbabánkat? Már magán a kérdésen is elcsodálkoztunk. Hiszen miért ne? Nálunk bárki is jött eddig babanézőbe, ha az illető megmosta a kezét a fürdőszobában, és kinéztük belőle, hogy bír pár percig a kezében tartani egy kisbabát, akkor örömmel adtuk a kezébe Boldit, feltéve ha a vendégünk ezt szerette volna. Tartjuk mi eleget egész nap, mindennap, ilyenkor legalább más ringatja a kis pelenkás popsiját.

Bár direktben nem mondták ki, egy-két nézésből az jött le, hogy bizony mi nem szeretjük eléggé a babánkat. Az elsődleges célunk pedig az, hogy lehetőleg minden alkalommal lepasszoljuk, amikor csak lehet. Ez persze távolról sincs így. Az azonban igaz, hogy a feleségemmel már a terhessége elején megegyeztünk: attól, hogy gyerekünk lesz, még lesznek kettesben töltött közös programjaink. És ehhez bizony az kell, hogy a kisfiunkra addig mások vigyázzanak. Nyilván most még nagyon kicsit, és ilyenkor még csak nagyon rövid időre, csakis a hozzánk legközelebbi rokonokra bíznánk rá, de később szeretnénk, ha ez a kör tágulna. Ehhez pedig az kell, hogy Boldi mások társaságában is jól érezze magát. Amikor pedig ki mertem mondani, hogy igen, később babysittert is szeretnénk a fiunk mellé időnként, a lángoló szemek szavak nélkül is megfelelő reakciónak tűntek. Most akkor mi lennénk problémásak? Nem hiszem.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top