Család

Kolléganője szüli meg a méh nélküli nő gyerekét

Az önzetlenség enyhe kifejezés arra, amit ez a nő tesz.

A 31 éves brit Natasha Hutcheon és Peter Walker tinédzserkoruk óta egy párt alkotnak. 19 évesek voltak, amikor kiderült, hogy Natashának nincs méhe, így soha nem lehet gyermeke.

Az orvosok azt tanácsolták a párnak, hogy ha babát szeretnének, keressenek egy béranyát.

Natasha néhány éve a munkahelyén ismerkedett meg Katie Beardallal, akinek elmesélte a történetét. A nő vállalta, hogy kihordja Natasha és Peter gyermekét.

Mindhárman rengeteg orvosi vizsgálaton estek át, még a családtagjaikat is megvizsgálta az orvoscsapat. Végül 2016-ban a Natashától vett petesejteket Peter hímivarsejtjeivel termékenyítették meg, majd az embriót beültették Katie méhébe. Hét héttel később azonban a nő elvetélt. Pár hónappal később a procedúrát megismételték, de Katie elvetélt ismét. Tavaly decemberben az orvosok egy harmadik kísérletet is tettek, és úgy tűnik, ezúttal sikerrel jártak, Katie 14 hetes terhes.

A napokban már a családnak és a barátaiknak is el merték újságolni a jó hírt. Az első, akinek Natasha elmondta, hogy végre anya lesz, a saját édesanyja volt, akinél nemrég rákot diagnosztizáltak. Az asszony hamarosan kezdi a kemoterápiát, és lánya abban bízik, hogy így még elszántabban fog harcolni.

Natasha, Peter és Katie az idők folyamán a legjobb barátok lett. Katie kisfia nagynéninek és nagybácsinak szólítja Natashát és Petert.

„Izgatott vagyok, és még mindig nagyon ideges. Úgy érzem, máris erősen kötődöm a babámhoz, és alig várom, hogy a karjaimban tarthassam, mert addig nem is hiszem el, hogy igaz” – fogalmazott Natasha.

Katie azt mondja, olyasmit szeretett volna adni valakiknek, amit a maguk erejéből nem kaphatnak meg. Reméli, hogy a saját kisfia is büszke lesz arra, amit tesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top