nlc.hu
Család
10 éven át rejtegették a testvérek szerelmi kapcsolatukat

10 éven át rejtegették a testvérek szerelmi kapcsolatukat

Annak ellenére fogadtak örök hűséget egymásnak, hogy az Amerikai Egyesült Államokban ezért börtön várhat rájuk.

Az ötvenéves Debby és a 37 éves Joe története saját bevallásuk szerint szerelem volt az első látásra. Debby intézetben nevelkedett, és csak felnőttként talált rá édesapjára, illetve annak új családjára. Amikor először meglátta féltestvérét, azonnal tudta, hogy mi hiányzott eddig az életéből, végre teljes embernek érezte magát. Joe ugyanígy érzett, és randevúra hívta Debbyt.

A pszichológiai szakirodalom egy rég elveszettnek hitt családtag utáni vonzódásként írja le a jelenséget, amelynek következtében vér szerinti rokonok is gyakran szerelembe esnek egymással. Debby és Joe elmondásuk szerint nem tudták ignorálni érzelmeiket, és azonnal összeköltöztek. Kapcsolatukat azonban még tíz évig rejtegették a családjuk elől, és mostanában merték csak elmondani nekik azt is, hogy három éve összeházasodtak. Tettük egyébként az USA-ban illegális, emiatt akár 15 évig terjedő börtönbüntetés vagy 18 ezer dollár pénzbüntetés is várhat rájuk. 

(Forrás: The Sun)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top