Magyarországon 2007 óta növekszik a gyermekvédelemben élők száma, miközben nincs elég nevelőszülő. 2017-ben közel 24 000 gyerek élt gyermekvédelmi gondoskodásban, 64%-uk nevelőszülőknél. Miközben a gyermekvédelembe kerülők száma fokozatosan nő, a nevelőszülőké nem.
Az SOS Gyermekfalvak online kutatásában közel 900 embert kérdezett meg 2017 és 2018 tavaszán, hogy feltérképezze, melyek a fő visszatartó okok a nevelőszülői hivatás választásánál. Szinte mindegyik megkérdezett attól tart, hogy a gyermek nem fogadja el őt, minden második pedig attól, hogy saját családja és a barátai rosszul vennék, ha ezt a szakmát választaná, vagy épp párkapcsolatára lenne negatív hatással. A válaszadók kétharmada szerint ráadásul a nevelőszülőknek és neveltjeiknek a társadalom előítéletével is meg kell küzdeniük.
Sokan nincsenek tisztában a nevelőszülőség feltételeivel. Minden ötödik megkérdezett tévesen azt gondolja, hogy maximum 45 éves korig lehet gyereket befogadni. „Az egyetlen előírás, hogy legfeljebb 50 év különbség lehet a nevelőszülő és a nevelt gyerek között, tehát egy ötvenéves személy vagy pár is vállalhat még kamasz gyereket” – mondta Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója.
Ez is munka
Azt is kevesen tudják, hogy a nevelőszülők eldönthetik, milyen nemű és életkorú gyermekeket szeretnének gondozni – a válaszadók negyede szerint erre a nevelőszülőknek nincs ráhatásuk. Ugyan férfiak is lehetnek nevelőszülők, sokan még mindig női szakmának tartják. Sok válaszadó úgy tudja, csak nők jelentkezhetnek nevelőszülőnek, tízből ketten pedig tévesen azt gondolják, feltétel, hogy a nevelőszülő házasságban vagy tartós párkapcsolatban éljen.
Tízből hat ember szerint az is visszatartó ok a hivatás választásánál, hogy a nevelőszülők nem kapnak megfelelő anyagi támogatást, és a nem anyagi jellegű támogatás is alacsony. A nevelőszülőség munkaviszony, amely beszámít a nyugdíjba, és társadalombiztosítási ellátásra is jogosít, abban az esetben is, ha csupán egy gyermeket fogad be valaki, de ezt nem mindenki tudja.
A kutatás kitér arra is, hogy mi motiválja leginkább a nevelőszülőséget választókat. Míg az idősebb korosztálynál még gyakori indíték, hogy nem lehettek saját gyerekeik, vagy kirepültek már a fészekből, a fiatalabb korosztályban erősebben jelenik meg a társadalmi felelősségérzet.