Család

Elhunyt szerettük hamvaiból és ruháiból készít plüssmackókat a gyászoló családoknak

A walesi anyuka szerint az emléktárgyai sokat segítenek abban is, hogy az árván, félárván maradt gyerekek eleinte könnyebben el tudjanak aludni.

Csak segíteni akarok az embereknek” – állítja a 4 gyermekes Elisabeth Barker, aki az elhunytak ruhadarabjaiból készít tedimackókat és párnákat. Sőt a megrendelők kérésére akár még a szeretteik hamvait is beleteszi a plüssállatba.  

Sose kérdezem, hogyan halt meg az illető, a legtöbben szoktak fotót küldeni róluk. Kérésre mackókba és párnákba helyezem a hamvakat” – magyarázta a walesi anyuka, akihez, mióta elindította a vállalkozását, szinte naponta futnak be megrendelések. Elmondása szerint már mindenféle ruhadarabbal volt dolga a katonai egyenruhától egészen a nyakkendőkig.


 „Egyszer egy hölgy az elhunyt férje regattatrikójából kért mackót, meghagytam a zsebét, így írhat leveleket, és belerakhatja. Máskor pedig egy kisfiún segített a plüssjáték, mert a nagyapja halála óta gondjai voltak az iskolában, de amint megkapta a mackót, teljesen helyrerázódott a gyerek” – mesélte Elisabeth, aki élete végéig szeretné gyártani ezeket az emléktárgyakat. „Felbecsülhetetlen értékűek a gyászolók számára, és ha átölelik a mackókat, sokat segít számukra” – hangsúlyozta.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése