Család

Udvar nélkül maradhatnak a belvárosi óvodások

Munkások kezdték el bontani egy budapesti óvoda udvarán lévő játékokat, mert a telek tulajdonosa megunta, hogy nem jut dűlőre az V. kerületi önkormányzattal.

Óvodaudvar nélkül maradhatnak a budapesti Bástya utcai óvodába járó gyerekek, ugyanis az óvodát fenntartó önkormányzat nem tud megegyezni a céggel, amelynek korábban eladták azt a telket, ahol az óvoda udvara működött. A jelenlegi tulajdonos parkolót építene a területen, de szívesen el is adná azt kétszer annyiért, mint amennyiért a telket annak idején eladta az V. kerületi önkormányzat.

Hétfő délután munkások jelentek meg a telken, akik nekiálltak elbontani az óvodások szabadtéri játékait, a munkát a szülők fellépése szakította félbe.

Fotó: profimedia

Az önkormányzat a HVG-nek küldött közleményben emlékeztet, hogy annak idején úgy adta el a telket, hogy azon csak mélygarázs építhető, a telekre nem épülhet semmi, maradnia kell a játszótérnek. Mivel az önkormányzat nem hajlandó 850 millió forintért visszavásárolni a területet, amit 2008-ban 400 millió forintért adtak el, így nem maradt más lehetőség, mint a kisajátítás.

A kisajátításról szóló tervezet a következő testületi ülésen napirendre is kerül.

Amíg nem rendeződik a kérdés, addig a gyerekek a szomszédos Szerb utcai parkban játszhatnak, a terület tulajdonosa pedig moratóriumot ígért, azaz addig nem nyúl a telekhez, amíg nem rendeződik a jogvita.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top