Család

5 gondolat, ami felmerül egy anyában, ha beteg a gyerek

Kevés kellemetlenebb helyzetet tudnánk említeni az anyaságban, mint azt, amikor beteg lesz a gyerek. Semmi komoly, csak egy kis hasmenés vagy megfázás, de máris egy teljes hétig át kell vedlenünk ápolónővé.

Amikor pedig elindul az iskola és óvoda, akkor a gyerek természetesen az első két hónapban kicsit többet beteg, mert az immunrendszerének meg kell küzdenie a közösségben lévő új vírusokkal. Próbálunk felkészülni, de azért minden alkalommal, amikor az egyik este még egészségesen fekszik le, másnap reggel meg már betegen kel fel a gyerek, egy kicsit sokkot kapunk. A következő 5 gondolat felmerül egy anyában, amikor megbetegszik a gyerek.

„Azonnal ki kell googliznom a tüneteit.”

Létező jelenség, hogy anyukaként minden orvosi tiltás ellenére először Dr. Google-t kérdezzük meg, mi baja lehet a gyermekünknek. Aminek aztán persze általában az a vége, hogy halálra rémülünk, szorongani kezdünk, majd pánikba esünk annyira, hogy azonnal a kórházba akarjunk indulni. Szerencsére a józan ész azért előbb megtalál minket általában, és egy sima megfázásra hiába találjuk azt a Google-ban, hogy végzetes kimenetelű is lehet, mielőtt a sürgősségire rohannánk, meglátogatjuk a gyerekorvost, biztos ami biztos alapon.

GIF

„Mihez kezdjek most?”

Mert ugyebár valakinek dolgozni is kellene, de ha beteg a gyerek, akkor általában evidens, hogy anya maradjon vele otthon. Anya pedig hirtelen telefonál százat, hogy nem megy be dolgozni, állítsák meg a Földet, mert addig nem foroghat, amíg beteg a gyermek. És anya elkezd tanakodni, hogy mégis hogyan oldja meg egyedül, hogy legyen mit ennie a gyereknek, milyen teát itasson vele, milyen gyógyszert adjon neki, és egyáltalán, hogyan szerezze be azokat a gyógyszereket, amikor jó esetben is csak este ér haza a gyerek apukája, aki esetleg tudna rohangálni patikába és boltba, de akkor meg már nem lesznek nyitva. Ó, anyám, borogass!

„Hogy mehet a hasa, ha egyszer nem is eszik semmit?”

Amikor hasmenéses vírus támadja meg a gyereket, és alig eszik valamit, az is maximum ropi és üres keksz, akkor értetlenül állunk egy idő után a jelenség előtt, hogy még mindig hasmenése van. Természetesen halálra rémülünk, hogy ki fog száradni még a végén ez a gyerek, ha így folytatja.

„Ez valamilyen módon biztos az én hibám.”

Az a drága anyai bűntudat szinte fellángol, amikor megbetegszik a gyerek. Mert nem adtunk rá kabátot, mert túl vastag volt a kabát és megizzadt, mert biztos a cipője talpa vékony, azért fázott meg, kevés narancsot adtunk neki, már megint nem vette be a vitamint, és különben is, biztos az mi génjeinkben van a hiba, ami miatt hajlamosabb a betegségekre. A legelvadultabb ötletek cikáznak át az agyunkon, hogy miért mi vagyunk a felelősek a gyerek betegségéért. Pedig hát ez van, vírusok jönnek-mennek, a kis megfázásos megbetegedések meg még erősítik is a gyerek immunrendszerét, úgyhogy nincs ok pánikra és önsanyargatásra.

 

„Bárcsak olyan immunrendszerem lenne, mint a gyereknek!”

Amikor már azt hinnénk, hogy a gyermek örökre a kanapén fog heverészni lázasan és a köhögését hallgatjuk aggódva életünk végéig, hirtelen azon kapjuk, hogy már virgonckodik és ugrálna a kanapén, mintha semmi sem történt volna. Csodálatosak a gyerekek, tényleg! Erősek és villámgyorsan leküzdik a csip-csup vírusokat, letudják a hét első két napján, hogy aztán a fennmaradó időben lottón nyert vakációként fogják fel a betegszabadságot. Ezen a ponton már csak reménykedni tudunk, hogy valahogy sikerül azért még pihenésre bírni, küzdünk vele, hogy ne akarjon naphosszat a játszótéren hintázni mínusz 3 fokban és igyekszünk belediktálni némi zöldséget, ha már megfőztük a főzeléket. De azért magunkban a sok apró bosszúság mellett végtelenül örülünk, hogy egészséges újra a gyerekünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top