nlc.hu
Család
Tehetős sugar daddy fiatal sugar babyt keres

Tehetős sugar daddy fiatal sugar babyt keres

Az úgynevezett sugar kapcsolat egy olyan üzleti alapokon nyugvó viszony, melyben az idősebb és jómódú fél (azaz a sugar daddy vagy sugar mommy) anyagilag támogatja jóval fiatalabb partnerét (a sugar babyt vagy sugar boyt), akivel nemcsak nyilvános helyeken jelennek meg, hanem a hálószobában is intim közelségbe kerülnek.

A jelenség cseppet sem új keletű, azonban csak az utóbbi időben került reflektorfénybe – olyannyira, hogy kimondott sugar társkereső oldalak jöttek létre, sőt még hazai tudományos kutatás is készül ezekről a nem mindennapi kapcsolatokról. Meskó Norbert, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének docense két hallgatóval, Kosóczki Zsófiával és Szabó Mátyással szeptemberben kezdte vizsgálni a sugar kapcsolatok iránti nyitottság pszichológiai összefüggéseit egy névtelen kérdőíves felméréssel. Rövid idő alatt több mint 2000 válasz érkezett hozzájuk, amit most nagy lelkesedéssel elemeznek a kutatók.

„Tényszerűen nagyon keveset lehet tudni ezekről a kapcsolatokról, mert lényegüknél fogva nem publikusak, viszont ha szóba kerülnek, mindenkinek van róluk véleménye. A sugar kapcsolatokat menedzselő internetes oldalak nemigen közölnek adatokat erről, egy amerikai felmérés szerint azonban 2016-ban több mint egymillió felsőoktatási hallgató regisztrált az egyik ilyen portálon” – mondja Meskó Norbert, a kutatás vezetője, aki szerint nagyjából egy év múlva állnak majd rendelkezésre a vizsgálat eredményei.

A miértek nyomában

A hazai kutatás során 18–28 év közöttiek és 40 év felettiek válaszait várták a szakemberek, így szembesültem azzal a ténnyel, hogy sugar babynek már igencsak öreg lennék, sugar mommynak pedig még túl fiatal vagyok. Kész szerencse, hogy ez a világ csak külső szemlélődőként érdekel, és nem vágyom arra, hogy saját tapasztalatokat szerezzek. Arra viszont meglehetősen kíváncsi vagyok, hogy látja Meskó Norbert evolúciós pszichológusként: mi lehet a mozgatórugója annak, hogy valaki jóval idősebb vagy épp ellenkezőleg, jóval fiatalabb partnert választ magának.

sugar baby sugar daddy szakértő

Meskó Norbert – Fotó: Juhász Balázs

„Számos mozgatórugó jöhet szóba az életkori különbségek magyarázatánál. Mivel univerzális tendencia, hogy a nők náluk néhány (4-6) évvel idősebb férfiakat tartanak ideális partnernek, a szembeötlő az szokott lenni, ha ennél jóval nagyobb különbség figyelhető meg. Bár ez is elhanyagolhatóbbnak tűnik, ha a férfi 60, a nő pedig 40 éves, mint az, ha egy 40 éves férfinek van kapcsolata egy 20 éves nővel.

Az ilyen, látszólag aszimmetrikus kapcsolatok hátterében általában mégis valamilyen egyensúly áll, amelynek megértéséhez jó magyarázatot kínál a társas csereelmélet, mely szerint az emberek közötti kapcsolatokat az erőforrások cseréje irányítja.

Kapcsolataink alakítása során folyamatos (tudattalan) költség-nyereség kalkulációt végzünk, és olyan döntéseket hozunk, amelyek az adott körülmények között a leginkább előnyösek lehetnek számunkra” – avat be a részletekbe a szakember.

A nyugati világban a társadalmi berendezkedéstől függően számos típusa volt az anyagi ellenszolgáltatással együtt működő kapcsolatoknak. Bizonyos értelemben a „szerető”, a „kitartott” vagy az „ágyas” tekinthető a sugar babyk történelmi előzményének. 

Az egyik gazdag, a másik fiatal

Mint Meskó Norberttől megtudom, a fiatalság a párkapcsolati érték fontos jellemzője (a fiatalság ugyanis együtt jár a magasabb egészséggel és termékenységgel), tehát a fiatalsággal mérhető saját kondíció is felfogható egyfajta erőforrásként, amely igen keresett tulajdonság a „párválasztás piacán”. De miért is vonzódnak esetenként a fiatalabb nők a náluk jóval idősebb férfiakhoz?

„Mivel a férfiak által felhalmozható erőforrások (például a vagyon) kapcsolatban lehetnek az életkorral (az idősebb férfi dominánsabb, magasabb státuszt érhetett el, mint amire fiatalon szert tehetett), bizonyos körülmények között a férfiak életkora összefügghet párkapcsolati értékükkel.

Az egyik legkedveltebb társkereső vagyonosoknak és vagyonos emberek iránt érdeklődőknek

A fiatal nő és az idősebb férfi kapcsolatának mozgatórugója evolúciós értelemben tehát egy ősi tendencia. Azokban a jelenlegi törzsi társadalmakban, amelyekben a fiatalabb menyasszonyokért nagyobb vételárat kell fizetni, és csak annak lehet (több) felesége, aki ezt anyagilag megengedheti magának, a gazdagabb, magasabb státuszú, idősebb férfiaknak több utódjuk születik, mint a szegényebb, fiatalabb férfiaknak.

Pszichológiai szinten persze más tényezőkről is beszélhetünk. Egyrészt hosszú távú kapcsolat is kialakulhat egy ilyen (nagy korkülönbséggel induló) vonzalomból, másrészt gyakran lehet találkozni azzal, hogy a férfiak életközépi krízisük részeként elválnak velük nagyjából egyidős feleségüktől, gyerekeik anyjától, és egy náluk 15-20 évvel fiatalabb nővel létesítenek kapcsolatot” – fejti ki bővebben a hazai sugar kutatás vezetője.

Az emberi szexualitás alapvető pszichobiológiai sajátosságait figyelembe véve valószínűleg a kínálati oldalon inkább a nők, a keresleti oldalon inkább a férfiak vannak túlsúlyban.

„Sosem vonzottak a velem egykorú férfiak” – egy sugar baby vallomása

A sugar daddyket a legtöbben milliomos öregúrnak képzelik el, aki kacsalábon forgó palotában lakik, magánrepülőn közlekedik, és egy messzi kikötőben a jachtját nyaldossák a hullámok, a valóság azonban ennél jóval egyszerűbb: a többségük jól kereső menedzser, orvos, mérnök vagy ügyvéd, aki egy kis változatosságra vágyik a megszürkült házassága mellett.

„Játékból regisztráltam egy francia társkereső oldalra, ahol sugar daddyk és sugar babyk találhattak egymásra. A gépezet gyorsan beindult, rengeteg üzenetet kaptam rendkívül lelkes 40-50 éves férfiaktól, akikre én is egyre kíváncsibb lettem. Lázba hozott, hogy ilyen gyorsan ismerkedhetek meg egyszerre több férfivel, és még egy kis extra bevételre is szert tehetek” – meséli kendőzetlenül egy sugar baby, aki annyira rákapott a sugarkodásra, hogy hetente háromszor is találkozik a támogatóival. Elmondása szerint ha nem tenne így, egészen unalmasnak érezné az életét. 

„Lázba hozott, hogy ilyen gyorsan ismerkedhetek meg egyszerre több férfivel, és még egy kis extra bevételre is szert tehetek”

Nemcsak az az izgalmas, hogy bármit megkaphatok vagy megvehetek magamnak, ami csak eszembe jut, hanem a szexet is élvezem. Egészen elképesztő élményekben van részem a tapasztaltabb partnerek mellett, talán ezért sem vonzottak soha a velem egyidős férfiak. Hogy ezért még fizetség is jár, csak hab a tortán, ezért most el sem tudom képzelni másként az életemet. Később persze én is szeretnék majd férjet és gyerekeket, de ennek nem most van itt az ideje.

De vajon van-e élet a „sugarkodás” után? Erről ezt mondja zárszóként Meskó Norbert: „Egyes kutatások szerint a sugar kapcsolatban részt vevő fiatal nők egyik célja tartós partnert találni, és férjhez menni egy olyan támogatóhoz, aki szintén hasonló terveket dédelget. Mivel a sugar babyk jelentős része az egyetemi tanulmányait fedezi ebből a bevételből, feltehetően mire »kiöregszik« ebből a célcsoportból, olyan végzettséget szerez, amelynek segítségével képes önálló egzisztenciát teremteni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top