Család

Mától újabb támogatást kaphatnak a kétgyerekes családok

Már a kétgyermekes családok is igénybe vehetik a 10 millió forintos kamattámogatott hitelt.

Szombattól bővül a családi otthonteremtési támogatások köre. A kétgyermekes családok a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) támogatása mellé felvehetnek egy 10 millió forintos hitelt, amely garantáltan 3 százalék alatti kamatozású – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

„Ez annyit jelent, ha tízmillió forintos hitelt felvesz a kétgyermekes család 25 évre, akkor a törlesztőrészlet havi szinten 50 ezer forint alatt marad” – tette hozzá.

Bővül a nagycsaládosok hitele is: a háromgyerekes családok esetében 10 millió forintról 15 millió forintra emelkedik a felvehető kölcsön értéke. A 15 millió forint havi törlesztőrészlete 25 évre 72 ezer forint lesz.

Az államtitkár elmondta, hogy a három éve futó családtámogatási programot már 92 ezer család vette igénybe, az eddig kifizetett, vissza nem térítendő támogatás összesen 265 milliárd forint volt, de a kedvezményes kölcsönnel és az áfa-visszatérítéssel együtt összesen 550 milliárd forinttal segítették az otthonteremtést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top