Kislányommal jelentkeztünk az Anyaépítő programra, miután kicsit utánanéztem a neten, hogy mégis mi ez. A leírásból úgy tűnt, hogy egy kétnapos hétvégén veszünk majd részt, ami egy szabadulószoba, egy családi csapatépítő és egy akadályverseny keveréke lesz.
A helyszín is tetszett, úgy voltam vele, hogyha valamiért nagyon nem jön majd be a program, akkor is a Velencei-tó partján vagyunk, legfeljebb strandolunk. Szokásomhoz híven túlaggódtam a dolgot, a program remek volt, minden pillanatát élveztük. Utólag azt mondom, azért volt tökéletes az egyensúly a szabad és a közös programok között, mert a hétvégét úgy szervezték, hogy nem engedtek a túlszervezés vágyának, mégis élménydús volt minden pillanat.
Mire számítottam?
Azt hiszem, nem én vagyok a tökéletes megrendelője az ilyen programoknak. Magamban elég sokat szorongok azon, hogy tökéletes anyja vagyok-e a gyerekeimnek. Vagy ha már tökéletes nem is, akkor legalább elég jó. Hétköznap rohanunk, sokszor feszült vagyok, nem úgy válaszolok ahogy kéne, simán belemegyek abba, hogy junkfoodot vacsorázzanak, csak a nyafogás elkerülése vagy a kényelem miatt. Hajlamos vagyok a legkisebb ellenállást választani, amikor a hét közbeni túlélésről van szó. Sőt, néha még meg is könnyebbülök, amikor előkerül a tablet, és végre megválaszolhatom a leveleimet.
Ezt persze kampányszerű szupermamisággal próbálom ellensúlyozni, amikor együtt sütjük a kalácsot, kézműveskedünk, és egész regényeket olvasunk napszámra. Ilyenkor egy picit megnyugszik a lelkiismeretem.
Azt hittem, az Anyaépítőre csupa szupermami érkezik majd, azok, akik pár éve még szigorúan bio kölesgolyóval etették a gyereküket a homokozó szélén. Kicsit izgultam is, titokban a lányom szuperképességében bíztam, ő ugyanis mindenkivel pillanatok alatt megtalálja a hangot, és öt perc alatt képes barátnőt szerezni magának. Ez egyébként az Anyaépítőn is így lett, de én sem éreztem rosszul magam, csupa igazán jó fej anyukával beszélgettem.
Fotó: Fentről Nézve Vizuális Stúdió
Mi történt a két nap alatt?
Szombat reggel érkeztünk, ahol a szervezők, Bence és Mókus (igen, Mókusnak hívták a srácot) fogadtak bennünket. Egy kis egészséges uzsonnával illett érkezni, ezt előre megírták, úgyhogy ki is pakoltam az aszalt gyümölcseimet egy tálkába. Szerencsére volt olyan anyuka, aki elképesztően finom gyümölcsös süteményt sütött, úgyhogy én inkább más elemózsiájára jártam rá.
Papp Bence szervező a köszöntőben elmondta, biztos benne, hogy az anyukák mind tudják, hova jöttek, ellentétben az Apaépítős apukákkal, akiket általában a feleségük küld, és az első pár órában gyanakodva tekintenek körül, majd a közös játék alkalmával oldódnak csak fel annyira, hogy az esti tábortűz mellett már gyereknevelési tippeket és mesekönyvcímeket cserélgetnek egymás között.
A hétvégéknek mindig más a tematikája. Vagy meséken, mesehősökön, filmeken vagy hagyományokon alapul. Állandó szereplők a titkos ügynökök, nyomozók, varázslók, lovagok, rejtélyek. Egy fél nap mindig közös kézműves programmal telik, innen lehet például ajándékot hazavinni az otthon maradt családtagoknak, de sok a szabadtéri program, ügyességi játék is.
„Már pár héttel az adott hétvége előtt küldenek a résztvevőknek egy olyan levelet, amiben tulajdonképpen elkezdődik a kaland. Ez a levél már a játék része. Feladatot kapnak a szülő–gyerek párok, hogy például gyűjtsenek megfelelő botot az íjukhoz, vagy nézzenek utána a gyémántokkal kapcsolatos információknak.
A hétvégén aztán a gyerekek közösen oldanak meg feladatokat a szülőkkel, kihívásokat teljesítenek, végül kettesben, együtt alszanak. Csupa olyan dolog, ami a hétköznapokban ritkán fordul elő.
Ezzel erősödik a kapcsolatuk, a köztük lévő szövetség, és nem utolsósorban közös élményeik és sikereik lesznek, méghozzá olyanok, amik a családban senki másnak nem.”
Gyors bemutatkozás és csoportokba szerveződés következett, majd meg is kaptuk az első feladatot. A nap tematikája szerint egy olasz maffiacsalád elrabolta egy szintén olasz család gyémántjait, és ezeket kellett visszaszereznünk.
Voltunk már korábban is szabadulószobában és kalandparkban, mégis meglepő volt látnom a saját lányomon, hogy mennyire tűzbe jött, amikor meghallotta, hogy ki kell mennünk a városba nyomok után kutatnunk. A közös feladatmegoldás azonnal összehozott másik három anyával és a gyerekeikkel, úgyhogy másfél óra múlva már csapatként érkeztünk vissza a szállodába.
Ebéd után két óra pihenőidőt kaptunk, amit majdnem mindenki a medencében töltött, majd egy akadályverseny következett. Meglepődtem, hogy mekkora bennem is a versenyszellem, de jó volt látni, hogy más anyák és gyerekeik mennyire képesek együtt küzdeni. A nap végén legnagyobb meglepetésünkre megtaláltuk a gyémántokat is, majd közös vacsora következett. Este tábortűz, közös éneklés, közben még egy kis játék, majd hullafáradtan zuhantunk az ágyba.
Fotó: Fentről Nézve Vizuális Stúdió
Horváth Koppányi Zsuzsanna, az egyik résztvevő édesanya elmesélte, hogy neki nem voltak igazi elvárásai a programmal kapcsolatban. Azt szerette volna csak, hogy úgy töltsék el közösen az időt a kislányával Lucával, hogy a kislány nagyon jól érezze magát, és ez minőségi idő legyen mindkettőjük számára. Zsuzsannának van egy másik lánya is, illetve egy viszonylag új párkapcsolata, és úgy érezte, hogy ez a hétvége remek alkalom lehet arra, hogy ő és a lánya csak egymásra figyelhessenek két teljes napig. Úgy érzi, hogy önmaga is megszervezhetett volna egy olyan hétvégét a gyerekével, ahol kettesben vannak, de ahhoz, hogy ennyire jó, kapcsolatépítő jellegű programokat találjon, elképesztően nagy szervezőkészségre és sok időre lett volna szükséges. „Jó így kikapcsolódni, látni, hogy miben tudunk nagyon együttműködni, és miben kevésbé” – mondja Zsuzsa.
Megjegyzi, annyira jól érezték magukat, hogy azt tervezi, a következő Anyaépítőre a másik lányával jön, így mindkét gyerekével megélheti ugyanezt az élményt.
Elvált anyaként sokkal kevesebb időm van a gyerekeimmel kettesben lenni, hiszen a szabadnapokat meg kell osztani az édesapával és a nagyszülőkkel is. Ezen a hétvégén, míg én az egyik lányommal itt vagyok, az édesapjuk a másikkal tud kettesben tölteni több időt. Ez mindenkinek jó!
Luca szerint ez egy szuper hétvége, hiszen az édesanyjával lehet együtt úgy, hogy a kishúga nincs végre ott. Gyorsan hozzáteszi azt is, hogy persze szereti a testvérét, de mégis annyira jó, hogy most nincs ott.
Mi anyák hajlamosak vagyunk túlaggódni, túlszervezni dolgokat
Végig volt egy olyan érzésem, hogy ha ugyanezt a programot nők szervezték volna, akkor ebéd után egy szigorú csendes pihenő következett volna, majd program hátán program. De mivel férfiak szervezték, maradt idő pihenni, beszélgetni, sőt csak úgy „lenni” is. Ezt abban a pillanatban éreztem meg, amikor a lányom mellém kucorodott, és pár percig ő is csak nézte a tavat szó nélkül. Rég éreztem magamhoz ennyire közel.
H. Andrea már nagyon várta ezt a hétvégét, a gyerekek ugyanis már mindketten voltak Apapépítőn, és annyi jót meséltek róla, hogy az anyukának is muszáj volt kipróbálnia. Neki a férje találta egyébként a programot, és le is szervezte a hétvégét. Kisfia, aki 12 éves, szintén kiemelte, hogy a taposómalomban, hét közben csak percek jutnak kettesben a szülőkkel, itt viszont az anyukája csak vele tölti az idejét.
Fotó: Fentről Nézve Vizuális Stúdió
Anna és édesanyja, aki háromgyerekes anyuka, szintén azt tartotta a legjobbnak, hogy fókuszáltan egymásra tudnak figyelni. Úgy érzi, hogy ez mindkettőjüknek kikapcsolódás a hétköznapokból.
„Mi szoktunk anyanapot csinálni, hogy elmegyünk mozizni, vagy csak lődörögni a városba, de ez más, mert feladatok vannak. Össze lehet úgy bújni egy gyerekkel a meseolvasás közben, hogy nem furakodik oda a másik. A férjem volt Apaépítőn Annával, és nekem az is nagyon jó volt, hogy akkor hármasban lehettem a két kisebbik gyerekemmel otthon.
Más volt, mint a szokásos felállás, jó tudni, hogy mi működik és mi nem, rálátok a kapcsolatunk egész dinamikájára.
Öröm volt látni, hogy a gyerekem mennyire kreatív, és érdekes volt megfigyelni, hogy idegen gyerekekkel, ismeretlen helyzetben hogyan teremtenek interakciókat.”
Másnap reggeli után egy kis séta a parton, majd új csapat érkezett, akikkel közösen kézműveskedtünk, felhasználva többek között a csodálatos gyémántokat is. Az Anyaépítőt ebéddel zártuk, majd fél három körül elindultunk haza. Otthon, miután a lányom a legapróbb részletekre kiterjedően mindent elmesélt az apjának a közös hétvégénkről, nekem is el kellett mesélnem ugyanazt, majd ezt a produkciót előadtuk a nagy fiamnak és a nagyszülőknek is. Megígértük, hogy természetesen apát is elviheti egy hasonlóan jó hétvégére.
