Család

Nyílt levél a lányomnak: köszönök mindent, amire megtanítottál

Amikor még az egyre növekvő hasam felett merengve vártalak, rengeteget gondolkodtam azon, mennyi mindent kell megtanítania egy szülőnek a gyerekének, onnantól, mikor kvázi magatehetetlen kis csomagként a világra érkezik. A gyereknevelés emberes feladat, olykor félelmetesen az, amiben a szülő a tanár, a gyerek a diák. Legalábbis így hittem. De te megmutattad, hogy ez oda-vissza igaz.

Rengeteget tanultam az elmúlt évek során tőled. Elképesztően sokat változtattál rajtam, talán azt is ki merném jelenteni, hogy legalább annyit, mint amennyit a saját szüleim.

Az első nagy leckét a születésedkor kaptam. Mégpedig az, hogy sokkal, de sokkal több erő van bennem, mint valaha is hittem.

A szülőszobán a vége felé többször úgy éreztem, hogy elfogyott, lemerült, kész, vége, nincs tovább… De valahonnan nagyon mélyről elő tudtam kaparni egy aprócska erőmorzsát, hogy végül átölelhesselek. Utána hetekig úgy éreztem magam, mintha lefutottam volna egy maratont, és azóta is elég felidéznem azt a pillanatot, mikor már anyaként elcsoszogtam a kórházi szoba mosdójáig, belenéztem felette a mosdóba, és azt mondtam magamnak: ez az bakker, akár egy hegyet is, fél vállal, bármikor, képes vagyok rá. Aztán persze rájöttem, hogy ugyanezt végigcsinálta már a történelem során pár milliárd nő, de ez az érzést semmivel sem teszi kevesebbé.

Nem az az anya voltam, aki azonnal elbőgi magát a boldogságtól, ahogy a mellkasára teszik a gyerekét. Nekem kellett pár nap, mire felfogtam, mire a hormonjaim megértették velem, hogy édesem, nincs mese, anya lettél, méghozzá szerető. De amikor beütött ez a fíling, még a kórházi szobában, fel-alá sétálva veled a vállamon egy kiadós etetés után, akkor elborított a fejem búbjáig.

Azóta tudom és élem meg nap mint nap, mi is az a szeretet.

Az a fajta, ami nem lesz kevesebb vitától, csalódástól, bosszúságtól, haragtól vagy dühtől. Ami csak ezektől is egyre erősebb és erősebb. És aminek nincs elvárása, sem feltétele. Csak azért van, hogy szerethessen téged.

A szeretettel együtt megtanultam az elfogadást is. Bár a megmondóemberek szerint tökéletesnek kéne tartanom téged, tudom, hogy nem vagy az. De annyira jó kis hibáid vannak! Mivel a te hibáid nemhogy idegesítenének, de imádom mind, megtanultam a saját hibáimat is jobban kezelni. És persze ez hatással volt arra is, hogy mások hibái is kevésbé zavarók vagy könnyebben elfogadhatóbbak.

Nyílt levél a lányomnak: köszönök mindent, amire megtanítottál

A hibák elfogadásáról jut eszembe: te tanítottad meg nekem, mi is az igazi megbocsátás. Volt, hogy hülyeséget csináltál, volt, hogy megbántottál, és gyanítom, hogy mindkettőből jut még nekünk a jövőben is. De el tudom engedni ezeket a dolgokat, mégpedig úgy – ezt érzem igazán nagy dolognak –, hogy tüske sem marad utána. Tudod, hogy ezzel mennyivel jobbá tetted az életemet?

Az elmúlt években rengeteget fejlődtem türelem terén is a hatásodra. Nem mondom, hogy nem tudod átlépni a tűréshatáromat, de az a képzeletbeli vonal a régi önmagamhoz képest sokkal, de sokkal távolabb van már. Ebben nagy segítségemre volt a dackorszakod, de érzem, hogy a kamaszkorod ismét újabb távlatokat nyit.

Mióta itt vagy és rájöttél, hogy önálló személy vagy, rengetegszer kellett közös nevezőre jutnunk. Azt már az elején tudtam, hogy én nem az az anya leszek, aki izomból akarja lenyomni a torkodon az elképzeléseit, így hát elő kellett kapnom és fejlesztenem ezerrel a kompromisszumkészségemet. Ahhoz, hogy olyan megoldások pattanjanak ki a fejemből, amik nekem is megfelelnek és te is elfogadhatónak tartod, sokszor nem kevés kreativitásra volt szükség. Ezt a részét egyébként határozottan élvezem, szeretem azon törni a fejem, hogyan oldjunk meg egy közös problémahalmazt – például hogy a könyvek szétszaggatásáról hogyan beszéljelek le –, amit ma már inkább feladatnak fogok fel és nem leküzdendő akadálynak.

Ahogy kinyílt a csipád, próbálgattad erősen az akaratodat. Megnyugtatlak, van! Nagyon óvatos voltam azzal, hogy az érdekérvényesítésben hol húzzam meg a határokat úgy, hogy ebből minél több legyen, mert meggyőződésem, hogy ez a sikeres élet elengedhetetlen eszköze.

Őszintén csodállak azért az akaratért és érdekérvényesítési készségért, amivel rendelkezel, és az elmúlt években elképesztően nagyot fejlődtél ebben: régebben a földön visítva sírással próbáltad érvényre juttatni, ma meg úgy érvelsz, hogy megáll az eszem, állam a padlón. Hát hogy tehetném meg, hogy én nem fejlődök veled ebben?

Neked köszönhetem azt is, hogy képes vagyok ötvenezerfelé osztani magam. Tudok egyszerre főzni és veled beszélgetni az élet nagy dolgairól, vagy épp átfutni fejben az otthoni készletet, és megtervezni, mit kell beszerezni a kamrába. Mindeközben lefuttatok egy mosást, kiteregetek, és meglocsolom a virágokat. Igazi multitask-zsonglőrré tettél, amit amúgy máshol is jól tudok hasznosítani.

Tőled tudom azt is, hogy mennyire fontos kíváncsinak lenni, vágyni az új tudásra és nyitottnak maradni a világra, másokra. Imádtam, ahogy kiskorodban tágra nyílt szemekkel csodálkoztál rá mindenre, annyira elragadtatottan, hogy nem lehetett nem belevonódni, nem a te szemeden át látni a dolgokat. Hiába vagy már kamasz, a kíváncsiságod és tudásvágyad mit sem csitult, és szerencsére az enyém is így maradt, legyen szó a kémialeckédről, egy új zenéről vagy appról. Sosem öregszem meg, érzem!

Na, látod! Figyelek! Jut eszembe, ebben is te fejlesztettél! Mert muszáj figyelni rád. Kisebb korodban a fizikai épséged miatt állandóan fél szemem rajtad volt, mert félelmet nem ismerve fedezted fel a világot, az se zavart, ha bajod esett – engem igen –, és folyamatosan igényled, hogy egyébként is figyeljek rád. Mindig van mondanivalód, annyira sok, hogy olykor zizeg a fejem, de nem baj, csak mondd továbbra is.

Már csak azért is, mert

közel az a pont, mikor el kell engednem teljesen a kezed. Ez az új tananyag, amit baromi nehéz befogadnom. De nagyon igyekszem.

Szeretném, ha olyan önálló felnőtt emberré válnál, aki képes megállni a lábán, van bizalma magában és a világban, és el tudja érni a kitűzött célokat. Ehhez pedig kell, hogy menj, távolodj, döntést hoz, hibázzál úgy, hogy közben tudod, a háttérben ott vagyunk, ha kellünk. Kicsit szorongva, de bízva benned nézzük, ahogy próbálod a saját erődet.

Az a hosszú út, amin együtt mentünk végig, megtanított még egy nagyon fontos dologra: ez pedig a felelősség. Ami a legelején, nagy pocakkal, majd apró embercsomaggal olyan félelmetesnek tűnt, mára jó dologgá ért bennem.

Rájöttem, hogy a felelősség – magamért és érted is – az, amitől igazán felnőtté válok, és hogy nem az számít, hogy mindig mindent tökéletesen oldjak meg. Nem az a baj, ha hibázom, csak az, ha nem vállalom fel, nem vagyok hajlandó szembenézni vele.

Pedig ha beismerem, hogy valamit eltoltam, nem dől össze a világ, sőt azzal kapok esélyt a továbblépésre és fejlődésre.

Nekem jó tanárom volt, azt hiszem. Remélem, neked is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése