nlc.hu
Család
Ilyen egy boldog párkapcsolat a párterapeuta szerint

Ilyen egy boldog párkapcsolat a párterapeuta szerint

Az egészséges párkapcsolatban élők tudják, hogyan tartsák életben a romantikát és a szenvedélyt.

A boldogság és a jó párkapcsolat nem keletkezik csak úgy, a semmiből, keményen megdolgoznak azért a párok, hogy évtizedeken keresztül kitartsanak egymás mellett szeretetben. Linda és Charlie Bloom pszichoterapeuták írták össze, hogy a tapasztalataik szerint mire van szükség ahhoz, hogy boldog legyen a párkapcsolat.

1. A romantika definíciója. Ha nem ugyanazt értitek romantika alatt, akkor nehéz lesz közös nevezőre jutni. Már az elején tisztázzátok, mit jelent számotokra a romantikus kapcsolat.

2. Elköteleződés. Minden áldott nap egymás mellett kell letenni a voksotokat, és ki is mutatni a másiknak, hogy mennyire fontos ember az életetekben.

3. Közös kaland. Ne hagyjátok, hogy bedaráljanak a szürke hétköznapok, mindig törjétek azon a fejeteket, milyen közös kalandban vehettek részt legközelebb.

4. Figyelem. Ne csak úgy félig figyeljetek egymásra a telefon nyomkodása közben, hanem hallgassátok meg tényleg a másikat, ha mondanivalója akad.

párkapcsolat jellemzők párterapeuta

Képünk illusztráció (Forrás: Unsplash/Toa Heftiba)

5. Gyógyulás. Hagyjátok magatok mögött a múltat, gyógyítsatok meg minden régi sebet, hogy ne torzítsák el a valóságot.

6. Magánszféra. Tartsátok tiszteletben egymás magánszféráját. Lehet úgy érdeklődni a másik iránt, hogy közben nem gyalogolsz bele a személyes terébe. Néha töltsetek külön időt, legyen saját hobbitok, hogy felfrissülve térjetek aztán vissza a párkapcsolatba.

7. Őszinteség. Egyértelmű, hogy őszinteség nélkül nincs jó párkapcsolat.

8. Tolerancia. Ahogy szeretnéd, ha elfogadna a párod, úgy fogadd el te is őt minden bogarával együtt. Az együttélés azt is jelenti, hogy formáljátok egymást, miközben tiszteletben tartjátok a másik határait.

9. Konfliktusmegoldás. A párkapcsolati viták nagyjából kétféleképpen végződhetnek: vagy előre visznek, vagy lehúznak. Ha elkerülitek a konfliktust, az nem segít, hiszen akkor gyűlik a feszültség, és egyszer csak felrobbantok mindketten. Inkább a nyílt és asszertív kommunikációt válasszátok megoldásként.

10. Intimitás. Nem a szexualitásban kell keresni az intimitást, hanem a mély szeretetben. Ha ezt megtaláljátok, akkor gyönyörű, hosszú és boldog lesz a párkapcsolat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top