Család

Nem az életed ér véget, csak kirepülnek a gyerekek

A szülőknek szinte tabu arról mesélniük, hogy kiüresedik az életük, és megszenvedik azt, hogy maguk maradnak egy hosszú, apaként vagy anyaként eltöltött időszak után.

Zorka és férje három gyereket neveltek fel, akik két év alatt elköltöztek otthonról. A házaspár az első hónap után azt vette észre, hogy teljesen kiüresedett az életük, és képtelenek bármit kezdeni a rájuk szakadt szabadidővel, amit annyira vártak.

Boldogság után depresszió

Zorka fél évvel később a depresszió jeleit vélte felfedezni a férjén, ezért pszichológushoz fordult, ahol kiderült, nála talán még nagyobb a baj, mint a házastársánál.

„A fiaink tizennyolc és tizenkilenc évesek voltak, amikor érettségi után Dániában tanultak tovább. Elvileg még nem költöztek el, de gyakorlatilag biztosak vagyunk benne, hogy már nem jönnek többet haza. A lányunk öt évvel idősebb, ő Budapesten diplomázott, de utána Berlinben vállalt állást, ahol férjhez is ment.

A gyerekek elköltözése utáni első időszak euforikusan boldog volt

– meséli Zorka. Férjével úgy érezték, hogy megcsinálták, amit kellett, sikerült felnevelniük a gyerekeket. Tulajdonképpen minden szülő erre vágyik: hogy a gyerekek sínre kerüljenek, elinduljanak valami felé, sikeresek legyenek majd az életben. És úgy tűnik, az ő gyerekeik pályára álltak, boldogok.

A fiúk kamaszkora eléggé próbára tette mindkettőjük idegeit, még pezsgőt is bontottak viccesen, amikor a dániai egyetem felmerült. Tíz hónap van a két gyerek között, de egyszerre kezdték az iskolát, majd mindketten ugyanabba a gimnáziumba felvételiztek, csak más-más osztályba nyertek felvételt.

Három évig úgy tűnt, hogy egyiket se érdekli szinte semmi, elképzelni se tudják a jövőjüket, tipikus tinédzseréletet éltek. Buli, számítógép, lányok.

Aztán az érettségi évére szó szerint ők is beértek, és megtalálták a pályát, ami érdekelte őket.

„Egy továbbtanulással kapcsolatos rendezvényről nagyon lelkesen jöttek haza, tulajdonképpen már kész tervekkel a jövőre nézve. Tudták, melyik egyetemre szeretnének menni, mennyibe fog kerülni a kint tartózkodásuk, honnan lesz munkájuk, és legfőképp mit kell addig elintézniük, megtanulniuk.”

Ez az élet rendje, mégis nehéz

Az utolsó év nagyon fárasztó volt az egész családnak, az érettségire való felkészülés mellett a fiúk külön tanárhoz jártak angolból, és elkezdték a dán nyelv alapozását is. Közben Zorkáék lánya a diplomamunkáját írta. A gyerekeknek nagyobb szükségük volt a szüleikre, mint eddig bármikor. Mindenben segítették őket, fejből tudták az időbeosztásukat, a határidőket, autóval vitték őket bárhova, ha úgy gyorsabb volt, és ezzel negyedórát meg tudtak spórolni az alvás javára.

„A fiaim mások, mint a lányom. Ők nem mondanak el mindent nekem, kevesebbet beszélnek. Tudom, hogy szeretnek, de olyan fiúsak. Nem állnak neki lelkizni a szüleikkel. Tudtam persze a nagy szerelmi csalódásaikról, és mindig ott voltam nekik, amikor szükségük volt rám, de ők máshogy igényelték az anyjukat.

A lányom megmaradt annak a cserfes kislánynak, akinek született. Mindennap rengeteget beszélgettünk.

Nem tudom, jó szó-e a kapcsolatunkra a barátság, de tényleg a legjobb barátnők vagyunk. Mindent elmesélt, mindent tudtam, és nem telt el olyan nap, hogy legalább telefonon ne beszélgettünk volna egy fél órát egymással.”

Zorka szerint annak ellenére, hogy tudták, ez az élet rendje, minden nagyon hirtelen jött. Egy évvel korábban még eszükbe sem jutott, hogy a fiúk is külföldre költöznek majd érettségi után, ráadásul mind a ketten. Gyerekek voltak még, felelőtlen kamaszok, akiket semmi nem érdekelt, elhagyták az iskolatáskájukat a HÉV-en, és részegen jöttek haza a bulik után.

Nem a gyerekek elvesztését gyászolja a szülő, hanem a saját szülőségének az elvesztését (Fotó: iStock)

Üres a lakás a gyerekek nélkül

Aztán ez az egész stresszes, de megszokott állapot egy pillanat alatt megváltozott. Egy szombat délelőtt elmentek egy pályaválasztási kiállításra, ahonnan felelős felnőttként tértek haza, és nem is vesztették el a fókuszt azóta sem.

Októberben ott álltunk a férjemmel a konyhánkban, ahonnan négy hálószobaajtó nyílik, és egyszeriben olyan magányosnak éreztük magunkat. Becsuktam az ajtókat, és sírva fakadtam. Akkora volt a csend!

A szülők jó házasságban élnek, számíthatnak egymásra, és eddig is igyekeztek nemcsak szülőként, hanem férjként és feleségként is gondolni egymásra. Amikor lehetőségük volt rá, szerveztek maguknak külön, gyerekek nélküli programokat, sőt nyaralásokat is. Mindketten sportolnak és nagy a baráti körük. Úgy érezték, a kiüresedésérzés csak ideiglenes lesz, hiszen a gyerekek mellett volt „saját életük” is.

Ebből a szempontból egyáltalán nem számítottak tipikus magyar ötvenesnek. Úgy látják, sokan feladják már ennyi idős korukra a társadalmi életet, és csak a családnak élnek. Nekik viszont megmaradtak a barátaik még egyetemista korukból, és szinte hetente szerveztek valakivel közös programot.

Csakhogy a barátok nem pótolták a gyerekeket délutánonként, amikor hazaértek a munkából. Nem voltak ott mindennap, nem kellett róluk gondoskodni.

„Először is meg kellett tanulnom két emberre főzni – mesélte Zorka. – Nevettünk, amikor főztem egy két főre elegendő lencsefőzeléket egy olyan pici lábosban, amiben előtte a rántást kavargattam. A kenyér rendszeresen ránk penészedett, mire rájöttünk, hogy a vásárlás után azonnal célszerű lefagyasztani a felét. Nem fogyott a mosószer, üres volt a szennyestartó, és akkora rend és tisztaság volt a lakásban, mintha egy patikában éltünk volna.”

Nem annyira örömteli szabadság

Zorkáék észre se vették, de a gyerekek lettek az egyetlen témájuk. Este vacsora közben mindketten elmesélték a másiknak, hogy melyik gyerekkel beszéltek vagy váltottak e-mailt, majd arra vártak, hogy bejelentkezik-e valamelyik az interneten. Megpróbáltak uralkodni magukon, és nem ők jelentkezni minden nap.

Aztán rászoktak a tévére, amire korábban egyáltalán nem jutott idejük. Órákig ültek a képernyő előtt, folyamatosan kapcsolgatva, hátha valamelyik csatornán valami nézhetőre bukkannak. December elején már pontosan meg volt tervezve a karácsonyi menü, mindennap megbeszélték, mivel fog telni az a nyolc nap, amíg a gyerekek otthon lesznek. Januárban már elkezdtek készülni a júliusi vakációra.

Pedig mennyire várták ezt az időszakot! Amikor nem kell majd mamataxival hozni-vinni a srácokat, amikor lesz idő fodrászra, kozmetikusra, hosszú, piaci bevásárlásokra.

Úgy képzelték, hogy hatalmas öröm lesz majd, amikor nem érkeznek naponta sms-ek a gyerekektől a vacsoráról érdeklődve, vagy nem derül ki éjszaka, hogy másnap be kell fizetni egy több tízezer forintos összeget az iskolába.

Az áhított szabadság végül egyáltalán nem volt örömteli. Mindketten úgy érezték, mintha egyik pillanatról a másikra kényszernyugdíjazták volna őket, és még az íróasztalukat se tudták volna összepakolni a munkahelyükön.

Február volt, és a férjem már második hete nagyon fáradtnak érezte magát. Nem volt kedve semmilyen társas programhoz, abbahagyta a futást, sokat zsörtölődött. Volt vérvételen, de semmi kórosat nem találtak nála szerencsére. A háziorvos vetette fel a depresszió lehetőségét.

A pszichológus páros terápiát javasolt, ahol kiderült, hogy az édesanyának még nehezebb feldolgoznia a gyerekei kirepülését, mint a férjének. Tizenhat alkalom után érezték úgy, hogy mostantól önállóan is képesek kezelni a gyerekeik hiányát.

El kell gyászolni a múltat

A szakember először is megértette velük, hogy teljesen normális az a gyászhoz hasonlatos érzés, amit átélnek, és nem kell magukban elnyomni. Nyugodtan beszéljenek róla minél többet, és mondják el bátran a barátaiknak, rokonaiknak is. Ez nem panaszkodás, hanem segítségkérés egy olyan élethelyzetben, amit nagyon nehéz egyedül megoldani. Egyáltalán nem mindennapos az, hogy egy háromgyerekes szülőpár ilyen rövid idő alatt kettesben marad a családi fészekben. Még azoknak is gondot okoz a gyerekek kirepülésének feldolgozása, ahol csak egy gyerekről van szó, és sokkal lassabb a folyamat.

Az áhított szabadság érzése csak rövid ideig tartott (Fotó: iStock)

Az üresfészek-szindróma nem a gyerekekről szól, hanem a szülőkről. Nem a gyerekek elvesztését gyászolja a szülő, hanem a saját szülőségének az elvesztését.

Természetesen továbbra is szülő marad, de már nem ő a központi személy a gyereke életében. Ezt akkor is nehéz feldolgozni, ha a szülők tisztában vannak az érzéseikkel, és esetleg tudatosan készülnek is a gyerekek kirepülésére.

Eltelt 20-25 év úgy, hogy a szülők fókuszában a gyerekek álltak. El kell őket engedni úgy, hogy közben a házastársi kapcsolat ne ürüljön ki. Fontos figyelni rá, hogy egy kapcsolat soha nem ragad meg egy szinten, hanem mindig változik. Vagy fejlődik, vagy gyengül. Ha a szülőknek sikerül odafigyelniük egymásra ebben a nehéz időszakban is, akkor a kapcsolat fejlődni fog. Ha évtizedek telnek el úgy, hogy nem töltöttek el elég időt kettesben, akkor az egyetlen közös téma – vagyis a gyerek – megszűntével nem találják egymáshoz az utat.

Zorka azt tanácsolja a szülőtársainak, hogy kezdjenek el minél előbb tudatosan készülni az üres fészek időszakára.

Már a középiskolás évek alatt érdemes elgondolkodni a továbbiakról. Kielégítő-e mindkét szülőnek a munkája, vagy érdemes karrierváltáson gondolkodni? Van-e olyan hobbijuk, amit együtt tudnak csinálni, esetleg elképzelhetőnek tartják-e, hogy csatlakoznak a másik hobbijához? Mi legyen a megüresedett lakással? Érdemes lenne egy kisebbre cserélni, és valahová befektetni a különbséget? És ami a legfontosabb, a szülőknek tudatosítani kell magukban mindennap, hogy nem az életük ért véget, hanem csak egy olyan szerep, ami húsz évig tartott, de mint ahogy előtte is volt élet, utána is lesz.

Heller Csilla tanácsadó pszichológus cikke szerint:

„Haley (1973) szerint a család fejlődési ciklusának szakaszai a következők: 1. az udvarlás 2. a házasságkötés 3. az első gyermek születése és a gyermekkel való bánásmód körülményei 4. a házasság középső szakasza 5. a szülők leválása a gyermekekről 6. a nyugdíjba vonulás és az öregkor. A serdülőkor és fiatal felnőttkor szempontjából az udvarlás, a házasság középső szakasza és a szülők leválása a figyelemre és vizsgálatra méltó témakör.

Az ilyen életciklusváltások minden családtagra komoly lélektani terheket rónak, és az a mód, miként tudják egymást támogatva, közösen megoldani a krízist, erős kihatással van a család tagjainak jövőbeni boldogságára, elégedettségére, egészségére. Kiemelten fontos tehát ezeknek az átmeneti szakaszoknak a felismerése, jobb megértése a családok pszichológiai segítésében.

A családi ciklus fejlődésének egyik legkritikusabb szakasza a szülők leválása a fiatalról. A fiatalok családból történő kirepülésével a szülők házassága gyakran krízishelyzetbe kerül. Ha ez esetben a házaspárnak sikerül megoldania a párkapcsolat felmerülő problémáit, akkor a szülők lehetővé teszik, hogy gyermekeik saját maguk válasszanak partnert és életpályát, életcélt, a szülők pedig felkészülhetnek a nagyszülői szerepekre, egy új életciklus kezdetére. Ez az életciklusváltás szinte kiszámítható, jórészt előre látható. A családon belüli jó kommunikáció átláthatóvá és követhetővé teszik ezeket az elkerülhetetlen változásokat, így a család képes felkészülni és a lehető legkisebb veszteséggel kezelni a helyzetet.” (forrás)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése