Család

Modenai csontvázak: kiderült, két férfi fogja egymás kezét

Ti mire tippeltek, milyen kapcsolat volt közöttük?

Az egymás kezét fogó csontvázakra 2011-ben találtak rá Modenában, a tetemek hamarosan a sírig tartó szerelem szimbólumaivá váltak. Mivel a régészeti lelet állapota nagyon rossz volt, ezért sokáig nem tudták rendesen megvizsgálni őket, de most egy új módszerrel a fogzománc fehérjéiből meg tudták állapítani a nemüket, írja a BBC nyomán az Index. A bökkenő csak az, hogy az első vizsgálatok alapján úgy tűnik, két férfi csontvázát rejtik a maradványok.

Képünk illusztráció/Fotó: iStock

Csak találgatni lehet, milyen kapcsolat lehetett az időszámításunk előtti 4-6. században élt két férfi között. A kutatók szerint az is lehet, hogy a temetkezési rituálé része volt, hogy az elhunytak egymás kezét fogták, de megeshet, hogy családi – testvéri, apa-fiúi – kapcsolat volt köztük, esetleg együtt haltak meg egy csatában. 

Hasonló dolog derült ki a „böszörményi boszorkányról”, akit a kutatók sokáig nőnek tartottak, később a vizsgálatok azt mutatták, férfi volt az illető, az  Árpád-korban élt, és igen ifjan, 25 éves kora körül halt meg, ami persze nem zárja ki, hogy valóban boszorkány volt.

Ennél világosabb a családi kötelék azok között a 4 ezer éves csontvázak között, akiket Kínában találtak meg pár évvel ezelőtt az archeológusok: az anya szeretettel öleli magához gyermekét, hogy megvédje a földrengéstől.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top