Család

Rendőr vitte iskolába a gyereket, miután defektet kapott az anyuka

Facebook-videót posztolt egy texasi anyuka Wacóból, hogy megmutassa, egyben megköszönje, milyen kedvesen bánt vele és kislányával az egyik környékbeli rendőr.

A 30 éves anyuka, Shemecas Mabry épp a benzinkúton próbált levegőt fújni a defektes kerekekbe, amikor a rendőr meglátta őket. Ahogy észrevette, hogy egy 3 éves körüli kislány is vele van, egyből megállt mellettük. Az anyuka arról számolt be a videóban, John Rozyskie felajánlotta, hogy szívesen elviszi a kislányt iskolába, nehogy elkéssen onnan. Az anyuka is vele utazott, így a kislány biztonságban tudhatta magát a rendőrautóban is.

A wacói rendőrkapitányság mindössze annyit fűzött az esethez, hogy Rozyskie csak a munkáját végezte, tette, amit tennie kell. „Nagyon büszkék vagyunk a munkatársunkra”mondta el Swanton őrmester a Yahoonak.Az ilyen típusú jó cselekedet, hogy kisebb-nagyobb segítséget nyújtunk a helyieknek, szerencsére napi rutin a szolgálatunkban” – tette hozzá.

Rozyskie, aki 30 éve dolgozik a rendőrségnél, annyit fűzött hozzá utólag, amit Mabryért és a kislányáért tett, nem csupán hivatástudatból vitte véghez, ezt diktálta a neveltetése is.

(Képünk illusztráció)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top