Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Család

Vekerdy volt a fény az éjszakában, amikor bénáztam a gyerekneveléssel

Nem túlzás azt állítani, hogy a gyerekeim sokat köszönhetnek Vekerdy Tamásnak, halála hatalmas veszteség minden szülőnek.

Vekerdy Tamás a tudtán kívül rengetegszer segített nekem a három lányom terelgetésében. Igazából nem is nekem, hanem a gyerekeimnek, mert így talán kicsivel jobb gyerekkoruk lett, hogy sok esetben eszembe jutottak Vekerdy gondolatai. Most már 13 és 15 évesek a nagylányaim, a legkisebb pedig majdnem öt, úgyhogy mondhatom, hogy végigkísérte a kisgyerekkorukat a nagyszerű pszichológus, és közben engem lazább, elfogadóbb, gyerekbarátabb anyává tett.

Kismilliószor visszhangzott a fejemben az az intelem Vekerdytől, hogy hagyni kell, hogy fára másszon a gyerek.

Tudom, hogy ő ezt konkrétan értette, mert a fára mászásnak rengeteg jó hatása van a gyerekek mozgáskoordinációjára, idegrendszerére, de én a gyereknevelés minden területén tudtam használni ezt a vezérgondolatot.

Amikor arról volt szó, hogy az ötéves gyerekem egyedül akart öltözködni, és úgy nézett ki a végére, mint Ariel és Pókember szerelemgyereke, akkor eszembe jutott, hogy hagyni kell, hogy fára másszon, azaz önállósodjon, döntéseket hozzon magáról, és hagytam, hogy így menjen az oviba, magamban legyintve a járókelők helytelenítő tekintetére.

Amikor az a helyzet állt elő, hogy esett egész nap az eső, de a gyerekem ki akart menni sétálni, akkor felharsant a hagyni kell, hogy fára másszon, hogy tapasztaljon, hogy szabadon játsszon, és elmentünk tetőtől talpig gumicsizmában pocsolyákat keresni, hogy elmerüljön bennük derékig.

Fotó: Korponai Tamás

Amikor a játszótéren ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy állandóan a kölkeim nyomában rohangáljak, vagy rájuk szóljak, hogy ne ássák el egymást a homokozóban, akkor ott volt az agyam hátsó szegletében, hogy hagyni kell, hogy fára másszanak, kísérletezzenek, üssék meg magukat, próbálják ki a határaikat, mert csak úgy tanulnak. És inkább mindig volt nálam ragtapasz, Betadin, no meg úgy mentünk haza, hogy még az ajtó előtt kiráztam belőlük a homokot, és bezsuppoltam őket a kádba rögtön.

Amikor azzal szembesültem, hogy a kis három- és ötéveseim úgy érzik, mindenáron a konyhában akarnak segíteni nekem, amiről mind tudjuk, hogy sokkal inkább hátráltatás, mint segítés, akkor ott volt velem Vekerdy, és megintett, hogy hagyni kell, hogy fára másszanak, hogy tapasztaljanak, hogy kiborítsák a lisztet, és szétpancsolják a tojást, mert ezzel teszem értük a legtöbbet. Úgyhogy hagytam, utána pedig eltakarítottam a romokat, majd örömmel néztem, ahogy a félig bepanírozott rántott húst és a túl folyós krumplipürét boldogan megeszik, mert ők készítették.

Amikor ott találtam magam, hogy a lányom SNI-s gyerek lett a suliban, akkor is Vekerdy jutott eszembe, hogy szabadság kell a gyereknek, nem pedig szigorú keretek, hagyni kell, hogy fára másszon, és nem erőltettem tovább az állami iskolát, ahol nemcsak a gyerekek, de a legtöbb tanár sem értette, mi baja van. Inkább addig mentem, kilincseltem sorra az iskolákat, amíg meg nem találtam a negyedik helyen a neki való oktatási formát, ahol a diagnózisával együtt is emberszámba veszik. Mert hittem abban, amit Vekerdy mondott az iskoláról, hogy az számít, hogy jól érezze magát a gyerek, nem pedig az, hogy minél több értelmetlen tudást szivattyúzzanak a fejébe, miközben tönkremegy lelkileg.

Amikor beütött a gyerekeimnél az első tiniszerelem, nagyon nehezen álltam meg, hogy ne szóljak bele, ne mondjam azt, hogy „kislányom, ezt nem így kell csinálni”, mert mégis csak én vagyok az okos és tapasztalt felnőtt. De inkább ráültem a számra, hogy ne árasszam el őket kéretlen tanácsokkal, hanem várjam meg, amíg ők jönnek hozzám a kérdéseikkel.

Mert hagyni kell, hogy fára másszanak, tapasztaljanak, tanuljanak, hibázzanak, érjék őket kudarcok, és szabadon döntsenek, mert nem az én kis bábuim, hanem emberek, nekem pedig anyaként az a célom, hogy talpraesett felnőttek legyenek.

Fotó: Korponai Tamás

Ezt pedig csak úgy lehet, ha előtte szabadon szaladgálhatnak, fára mászhatnak, és leeshetnek néha. Ott leszek, elkapom őket, vigaszt nyújtok, sebeket kötözök, de nem tartom őket egy légmentes buborékban.

Mindezt Vekerdy gondolatainak köszönhetem. Megtanított lazább anyának lenni, ráébresztett, hogy úgy leszek jó anya, ha nem telepszem rá a gyerekeimre; hogy az iskolát nyugodtan ki lehet nevetni; hogy mindig ki kell állni a gyerekeimért, mert ki, ha én nem; hogy akkor lesznek boldogok, ha szabadon hagyom őket játszani, és ha döntést adok a kezükbe. Örülök, hogy olyan korban nevelhetem a gyerekeimet, amikor az intelmei, tanításai könnyen eljutottak hozzám kicsi koruktól kezdve. Nélküle talán nehezebb gyerekkoruk lett volna a gyerekeimnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top