Család

Két újszülöttjét is megfojtotta a 23 éves nő

Megfojtotta őket.

A Fejér megyei nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy sárkeresztúri nővel szemben folytattak kétrendbeli, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt.

A 23 éves nő 2019. március 16-án reggel egy zichyújfalui családi ház fatárolóként szolgáló melléképületében megszülte, majd megölte, megfojtotta újszülött gyerekét.

Fotó: Police.hu

Ezt követően a nő átöltözött, és sárkeresztúri otthonába utazott. A lakásán elfogott és előállított gyanúsítottal szemben a Fejér megyei nyomozók emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

Az elkövető kihallgatásán beismerő vallomást tett, és az eljárásban elismert egy korábbi, 2017-ben elkövetett gyilkosságot is, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy Érden világra hozta újszülött gyermekét, akit a szülést követően megfojtott, majd a testet elrejtette.

Az eljárás során beszerzett ténybeli adatok a korábbi cselekmény elkövetését is alátámasztották. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a sárkeresztúri nővel szemben kétrendbeli, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett gyanúja miatt folytatott ügy vizsgálatát a napokban befejezték, és az iratokat a Fejér Megyei Főügyészségnek vádemelési javaslattal elküldték.

(nlc)

(Kiemelt kép: Police.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top