Érkezik a 22. gyerek Nagy-Britannia legnépesebb családjába

nlc | 2019. Október 21.
A most 44 éves anya 13 évesen esett először teherbe akkor 18 éves párjától.

Újabb taggal bővül Nagy-Britannia legnépesebb családja, a Radford família. A 44 éves Sue Radford a minap jelentette be, hogy 22. gyermekét várja. Az asszony a terhesség 15. hetében jár, így hamarosan a születendő baba neme is kiderül. Az anya úgy érzi, hogy fiú lesz.

Sue 13 éves volt, amikor először teherbe esett későbbi férjétől, az akkor 18 éves Noel Radfordtól. Legidősebb gyermekük így már 30 éves, míg a legutóbbi tavaly novemberben született. A gyerekek közül eddig még csak ketten költöztek el a család tíz hálószobás házából. Sue és Noel már nagyszülők is: 25 éves lányuknak, Sophie-nak ugyanis három saját gyermeke van.

Itt a 18. gyereknél tartottak (Fotó: Ross Perry / Northfoto)

A famíliát a pékként dolgozó apa tartja el, illetve heti 170 font, vagyis nagyjából 65 ezer forint gyerekgondozási támogatást is kapnak. Csak az étkezésük hetente 350 fontba, azaz közel 135 ezer forintba kerül.

A szülők még a kilencedik gyerek után döntöttek úgy, hogy nem szeretnének több babát, a férj akkor el is köttette magát,  később azonban a vazektómiát visszafordították és azóta másfél-két évente érkeznek az újabb utódok.

via

Exit mobile version