nlc.hu
Család
9 évesen mérnöki diplomát szerzett, most továbbtanul a csodagyerek

9 évesen mérnöki diplomát szerzett, most továbbtanul a csodagyerek

Laurent Simons még csak kilencéves, de már megszerezte a villamosmérnöki alapdiplomát az Eindhoveni Műszaki Egyetemen. A kis zseni, aki valószerűtlenül gyorsan tanul az átlaghoz képest, itt nem áll meg, a tervek szerint PHD-zik, de elvégezné az orvosi egyetemet is.

Laurent szülei, Lydia és Alexander Simons szerint először a nagyszülők figyeltek fel a kisfiú kimagasló tehetségére, de eleinte azt gondolták, csak az elfogultság beszél belőlük. Ám az iskolában a fiú tanárai hamar ugyanezt kezdték mondogatni, hogy valami egészen rendkívülit fedeztek fel Laurentben – fogalmazott az édesanya a CNN-nek. Egymás után adták neki a különböző teszteket, próbálva kideríteni, hogy honnan eredhet elképesztő tehetsége, hogy Laurent agya úgy szívja magába az információkat, mint a szivacs – tette hozzá az édesapa.

Egyelőre maguk az orvos szülők sem jöttek rá, hogy mi lehet gyermekük titka, ami miatt ennyire átlagon felüli a tanulási kapacitása: elképesztő mennyiségű információt tud befogadni elképesztően rövid idő alatt. Az édesanyja maximum annyival viccelődik, biztosan azért, mert sok halat fogyasztott a terhesség alatt.

Az viszont egészen biztos, hogy az Eindhoveni Műszaki Egyetem megengedte a fiúnak, hogy gyorsabban haladjon a kurzusokkal, mint a többiek. „Ez annyira nem kirívó eset. A különlegesebb, tehetségesebb diákoknak lehetőséget biztosítunk arra, hogy egy gyorsított tanmenet szerint haladjanak. Bár ezt a lehetőséget eddig többnyire az élsportoló hallgatóink számára tartottunk fenn” – mondta el Sjoerd Hulshof, az egyetem oktatási igazgatója.

Azt Hulshof is megerősítette, hogy Laurent valóban egy csoda, nála gyorsabban tanuló diák még sosem járt hozzájuk. Ráadásul nemcsak hiperintelligens, hanem egy nagyon szimpatikus, kedves kisfiú is – tette hozzá az egyetem munkatársa.

Laurent a CNN-nek elmondta, legjobban a villamosmérnöki tanulmányokat szereti, de szívesen tanulna egy kicsit orvosnak is. A kisfiú jelenleg számtalan ajánlattal büszkélkedhet, világszerte több neves egyetem is megkereste, hogy folytassa náluk a tanulmányait. „A jövőben szeretnék majd a kutatásra koncentrálni, és megszerzett tudásomat új dolgok kitalálására használni” – mondta el a kisfiú, aki ezen belül is mesterségesintelligencia-fejlesztéssel szeretne foglalkozni.

Mindeközben Laurent szülei igyekeznek odafigyelni arra, hogy ne vegyék el a gyerekkorát, és ő is jól érezhesse magát, ugyanannyit játszhasson, mint az ő korában a többi kisgyerek. „Nem szeretnénk, hogy túl komolyan vegye magát. Fontos, hogy azt csinálja, amit szeret. Szeretnénk, ha megmaradna az egyensúly a gyermekkora és a kimagasló tehetsége között” – mondta Alexander. A család most például Japánba utazik nyaralni, hogy a kis zseni két diploma közt alaposan kipihenhesse magát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top