Hétévesen a gyerekek már nem csupán érzelemvezéreltek, hanem igazi kis stratégák, akik képesek bármilyen, a koruknak megfelelő társasjátékkal a játék öröméért játszani. Persze örülnek, ha nyernek, de már nem dől össze a világ akkor sem, ha a testvérüké a győzelem. Elérkezett az igazi családi társasjátékok ideje is. Mutatunk tízet, amivel garantált a szórakozás.
Dixit
A képzelőerő játéka. A játékos választ egyet a gyönyörűen illusztrált kártyák közül, és mond róla valamit – bármit, amit eszébe jut, ez lehet csak egy szó, de egy dallam vagy egy vers is –, aztán a szülőnek leesik az álla, hogy milyen okos, művelt és elképesztő a gyereke. Ezt követően a többi játékos is választ egy lapot a sajátjai közül, majd összekeverik őket, és megpróbálják kitalálni, vajon melyik lehetett az eredeti. Vajon eléggé ismerjük a másikat, tudjuk, mi jár a fejében?
Ár: 7000 forint
Robbanó Cicák
Egy igazán vicces, negyedórás játék. Tökéletes, amíg megfő a tészta a vacsorához, de már kezet mostunk, és az asztalnál ülünk. Egyszerű kártyajáték, a célunk pedig – nem meglepő módon –, hogy hamarabb essenek ki a többiek, mint mi. A játék közben dönthetünk úgy, hogy a többieket szívatjuk, vagy a saját győzelmi esélyeinket növeljük. Gyors, pörgős, egyszerű, ám néhol fárasztó humorral operáló játék, amit igazán azok fognak szeretni, akik vagy gyerekek, vagy voltak már azok.
Ár: 6500 forint
Boldog Lazac
Hogy lehet egy ennyire egyszerű, tulajdonképpen picit bugyuta játék ilyen szórakoztató és vicces? Öt perc játék, négy és fél perc nevetés. Mindenki egyszerre felolvassa, hogy mi van a legfelső kártyáján. Az egyszerre azt jelenti, hogy mindenki ugyanakkor beszél, vagyis kiabál. Mikor két embernek is megegyezik a kártyája – ami szinte mindig előfordul –, akkor természetesen örvendenek egymásnak, végrehajtják a feladatukat, ami mondjuk egymás alkarjának lazacfarokszerű rövid csapkodása, majd eldobják ezt a kártyát. Ha elfogynak a lapok, mindenki nyer, és csönd lesz a szobában.
Ár: 4000 forint
Fánkfaló Fenevadak
Szintén ötperces kis játék, sok nevetéssel. Minden elsősnek kötelező lehetne, de akkor nem találnák ennyire viccesnek, pedig jól fejleszti a gyerekek megfigyelő készségét, és segít az egytől ötig számolás begyakorlásában. De hát ez csak mellékes. Fordítsunk fel tíz szörnykártyát, dobjunk a kockákkal, majd kapkodjuk fel a kockáknak megfelelő szörnyet! Ki talál hamarabb háromszemű, kétlábú, vagy éppen négykarú rémséget? A szörnykártyákon fánkok láthatók, egy szörny elkapásával ennyi fánkot mentünk meg a bekebelezéstől. Aki a legtöbb fánkot menti meg, az a győztes.
Ár: 4000 forint
Imagine
12 év felettieknek ajánlják, de már hatévesek is remekül szórakoznak vele. A dobozban 60 darab szimbólumkártyát találni, átlátszó plasztikra nyomtatva, így az animációs filmhez hasonlóan egymásra téve a lapokat egészen új jelentést adhatunk nekik. Ezt kell minél ügyesebben felhasználni, hogy játékostársaink rájöjjenek feladványunkra. Ha sikerül, mindketten pontot kapunk.
Ár: 6500 forint
Rókanyomon
Van egy félóránk, és legalább négyen játszanánk? Akkor a Rókanyomon lesz a legjobb választás – egy játék, amiben nem egymás ellen, hanem egymást segítve nyerhetünk. A játékosoknak nyomozókként össze kell dolgozniuk, hogy kiderítsék, melyik róka volt az „elkövető”. Nagyon ötletes kooperatív családi társas. A gyerekek érdeklődését végig fenntartja, izgalmas, más, mint a „megszokott” játékok.
Ár: 3500 forint
Dobble
Tízperces koncentrációfejlesztő játék, amit csapatban a legviccesebb játszani, de akár egyedül is el lehet ütni vele egy rövid időt, mondjuk miközben várakozunk valahol. Minden kártyán van legalább két egyforma szimbólum, még ha nem is egyforma méretűek, ezeket kell villámgyorsan észrevenni és megnevezni. Ha egyedül játsszuk, nem árt, ha van nálunk egy stopperóra, amivel mérhetjük a fejlődésünket, vagyis hogy körről körre mennyivel gyorsabban tudjuk letenni az összes lapot. Csapatban viszont nemcsak a szemünknek és a kezünknek kell gyorsnak lennie, de a megfelelő szót is időben kell kiejtenünk, különben már meg is előztek a többiek.
Ár: 3200 forint
Nagy nyomás alatt
Egyperces társasjáték két fő részére? Igen, és még jó is! Kicsit hasonlít az amőbára, de itt nem öt egyforma jelet kell összegyűjteni egy sorban, hanem úgy kell nyomkodni a kis buborékokat, hogy a társunknak a végére csak egy maradjon. Könnyűnek hangzik, és az is, de nemcsak nekünk, hanem a bosszantó másik játékosnak is. Egy rendkívül addiktív logikai kihívás két játékos részére, ami egy végtelen buborékfóliaként is szolgálhat azoknak, akik szeretik mindig lekötni valamivel a kezüket.
Ár: 3000 forint
Csótánypóker
A gyerekek imádják a gusztustalanságokat, főleg, ha ezzel a szüleiket is bosszanthatják – talán ez az egyik titka ennek a gyors, blöffölős kártyajátéknak is. A Csótánypóker a hagyományos póker és a blöffölős kockajátékok ötletéből indul ki, és fergeteges partijátékként vonult be a játék történelembe, menete egyszerű: a játékosok megpróbálnak annyi kártyát átadni a többi játékosnak, amennyit csak lehetséges, és az első játékos, aki négy ugyanolyan bogarat ábrázoló kártyát kap, kiesik.
Ár: 3500 forint
Icecool
Négy fő, harminc perc garantált szórakozás. Három játékos szökésben van, az ő céljuk összeszedni az ajtókon található halakat, míg a negyedik az üldöző, akinek az a feladata, hogy elkapja a szökésben lévő pingvineket, és elkérje tőlük az igazolványukat. A társasjátékoktól szokatlan módon az Ice Coolban azonban a bábuk nem lépnek, hanem pöccinteni kell őket: a halakat úgy gyűjthetjük be, hogy a megfelelő ajtók alatt átpöcköljük a pingvinünket, ehhez pedig nem elég ügyesnek lenni, mert a pingvineknek saját akaratuk van. Egy körnek akkor van vége, ha valaki összeszedte az összes halát, vagy ha az üldöző összeszedte az összes többi játékos igazolványát.
Ár: 10.000 forint