A klasszikus nagymama nyolcféle sütivel készül az ünnepekre, és a legtöbbször az a mondat hagyja el a száját, hogy „olyan sovány vagy, egyél még!”. Ezek persze csak sztereotípiák, a mai nagymamák között egyre kevesebben élnek a túletetéssel, de megvan a történelmi háttere, hogy miért tömik annyira a nagyik az unokákat.
Dr. Kathleen Stassen Berger professzor magyarázata szerint még az 1600-as évekből ered a nagymamák túlzó etetési buzgalma, amikor a nagyi volt a kulcsa az unokák túlélésének. Jan Beise feljegyzései szerint az 1680 és 1750 között született gyerekek majdnem harmada (29 százaléka) meghalt ötéves kora előtt, ha nem volt nagymamája. Ha viszont mindkét nagyi élt, csak 17 százalékuk hunyt el olyan betegségekben, mint például a bárányhimlő.
Fotó: iStock
Azért csökkentették a gyermekhalálozás esélyét a nagymamák, mert az ő feladatuk volt, hogy világra segítsék az unokákat, etessék a totyogókat, ápolják a beteg gyerekeket, és ők vigyáztak rájuk, hogy ne kószáljanak el az erdőben, és ne rohanjanak a szakadékba. A statisztikák szerint nagyjából 8 millió gyerek köszönheti a nagyiknak az életét, annyira fontos szerepet játszottak a kicsik életben tartásában.
Mostanra persze a veszély már elmúlt, a túlnépesedés nagyobb fenyegetést jelent, mint a kihalás. A szülészek és bábák átvették a nagyik szerepét, az újszülöttek nem halnak éhen, ha nincs az anyjuknak teje, és a nagyi nem rágja meg nekik előre az ételt. Mégis, annyira mélyen élnek ezek a régi beidegződések, hogy aktiválódnak, amikor nagymamakorba ér a nő, és a gondoskodás, az életben tartás késztetése miatt etetni kezdi az unokákat folyamatosan.
Ne legyünk ezért túl szigorúak a nagyikkal karácsonykor, ne nevessük ki őket, ha kérdezik, hogy miért nem eszünk, vegyünk még. Inkább köszönjük meg, hogy az unokák túléléséért küzdenek réges-régóta.
