24 éves voltam, amikor újra felvettem a kapcsolatot az apámmal és a családjával. Nagyon jó érzés volt, büszke voltam magamra, hogy félre tudtam tenni a régi sérelmeket, és kész voltam rá, hogy újra megismerjük egymást. Ebben a lelkes állapotban voltam, amikor felajánlottam nekik, hogy látogassanak meg az ünnepek alatt. December 25-én délután épp rá is érnek, mondták, úgy öt óra körül. Alig vártam! Aztán néhány nap múlva, mikor anyámékkal egyeztettük a következő hetek programját, kiderült, hogy szívesen felugranának hozzám a téli szünetben, de mivel elutaznak síelni, ezért csak december 25-én érnek rá. Rendesek voltak, azt mondták, ebéd után jönnek, így nem kell főznöm rájuk.
Jaj, csak nehogy talákozzanak!
Ezen a ponton vált a kellemesnek ígérkező családi program rémálommá, a szüleim ugyanis akkor már több mint egy évtizede nem beszéltek egymással, és találkozni sem voltak hajlandók. Sőt, ha csak megemlítettem az egyik jelenlétében a másikat, a velem szemben ülő fél azonnal elkezdett furcsa arcokat vágni. Így egyértelmű volt, hogy még véletlenül sem futhatnak össze nálam – én viszont mindannyiukat szerettem volna látni.
Mikor eljött december 25. délutánja, már csak arra tudtam gondolni, milyen szép is lenne, ha apámék késnének egy kicsit, anyámék viszont, bármennyire is szeretem őket, sietnének haza csomagolni a síeléshez. Végül szerencsém volt, mindenki tartotta az időbeosztást, amiről amúgy nem is tudott, hiszen csak az én fejemben ketyegett a képzeletbeli óra. Miután az első turnusnyi családtag távozott, még volt egy kis időm, hogy eltüntessem a nyomaikat, és körülbelül fél óra múlva jött a következő csapat. Mi tagadás, nem ez volt életem legönfeledtebb karácsonya, és külön fájó volt szembenézni vele, hogy a szüleim válása még felnőttként is milyen nagy hatással van rám egy olyan napon, aminek a családi együttlétről kellene szólnia.
Képünk illusztráció (Fotó: iStock)
Közös program helyett versengés
Ma már az számít ritkaságnak, ha egy család sokáig együtt marad: sok gyereknek elváltak a szülei, vagy eleve nem is voltak együtt. Ez a családi ünnepek jelentőségét is megváltoztatja. Gyakran hangoztatott közhely, hogy az elvált szülők gyerekei karácsonykor mindenből duplán részesülnek: kétszer annyi ajándék, két ünnepi menü, dupla öröm! Ez azonban csak annak hangzik jól, aki még sosem próbálta ki, milyen, amikor az ember szinte szétszakad két család között.
Elméletileg egyformán erősen kellene kötődnie hozzájuk, de mind a kettővel kapcsolatban vannak fenntartásai.
Az apró, látszólag lényegtelen részletek mind komoly jelentőséget kapnak ilyenkor. Melyik nagyszülővel töltsön az ember több időt? Meg lehet anyuéknak mutatni, mit kaptam apuéktól, vagy jobb nem kockáztatni, hogy esetleg veszekedés lesz belőle? Ha megkérdezi bárki, hol volt jobb az ebéd, mit illik válaszolni, hogy senki ne bántódjon meg? A szétszakadt családokban élő gyerekeknek elképesztően fejlett diplomáciai érzékre van szükségük, hogy különösebb sérülés nélkül éljék túl az ünnepeket. És ha folyton figyelni kell, hogy ne húzza fel magát senki egy-egy apróságon, akkor az együttlét varázsából nem sok marad.
A középiskolás Eszti például azt mondja, náluk minden évben komoly vita van arról, hogy ő, az egy szem gyerek, melyik szülőnél töltse a szentestét. „Most, hogy már nagyobb vagyok, én is bele tudok szólni, és igyekszem úgy dönteni, hogy igazságos legyen, és senkit ne bántsak meg – mondja. – De régen csak megvártam, mi lesz a vége, és hiába volt egyébként szép az ünnep, ezeket a veszekedéseket nagyon nem bírtam előtte. Nem tudom, hogy fogom megoldani, ha nekem gyerekem lesz, és esetleg elválnék, de így biztos, hogy nem, mert ez nem jó senkinek.
Elvileg a karácsony a szeretet ünnepe, nem? Akkor meg minek harcolni ilyenkor?
„Ez a duplaajándék-dolog sem feltétlenül jó – teszi hozzá a szintén kamasz Bálint. – Sokszor a szülők arra használják ezt, hogy megpróbálják túllicitálni egymást: versengenek, és közben a gyerek nem számít annyira, mert csak eszköz ahhoz, hogy rajta keresztül legyőzzék egymást. A gyerekek pedig nem hülyék, pontosan tudják, melyik ajándék jön szívből, és melyik szól arról, hogy később lehessen vele dicsekedni mások előtt.”
Képünk illusztráció (Fotó: iStock)
A hagyományok biztonságot adnak
A családi ünnepek jelentősége sokkal nagyobb egy gyerek életében, mint azt sok szülő gondolná. A szokásokon, hagyományokon, közös programokon keresztül sajátítják el a kicsik a társas viselkedés alapvető szabályait, és megtanulják, hogy azokkal tartoznak össze, akik bizonyos helyzetekben hasonló viselkedésmintákat mutatnak.
A Washingtoni Egyetem munkatársai átfogó kutatást is szenteltek a témának: azt vizsgálták, hogyan hatnak a családi szokások a gyerekek fejlődésére (a teljes tanulmány itt olvasható). Barbara Fiese és Mary Spagnola kérdőíveket töltettek ki, és interjúkat vettek fel családokkal, emellett pedig videófelvételeket készítettek a legapróbb rituálékról is, amilyen például az esti lefekvéshez való készülődés és az étkezés. Megfigyeléseik szerint a közös tevékenységek nemcsak a családtagok közti kötelékeket erősítik, de olyan területekre is hatással vannak, mint a szókincs fejlődése vagy az érzelmek felismerésének és kifejezésének képessége.
A kutatásból kiderült, hogy minden családban vannak olyan események, amelyekre előre lehet készülni, amelyek minden alkalommal nagyjából hasonló, egyezményes koreográfia szerint zajlanak le, és amelyeknek az elmaradása zavarba hozná a családtagokat – különösen a gyerekeket, akiknek az élet természetes menetéhez tartozik, hogy időről időre történik valami megnyugtatóan kiszámítható.
És most képzeljünk el egy felbomlott családot, ahol a két szülő külön utakra indul, a gyerek pedig hol az egyikükkel, hol a másikukkal tölti az idejét! Azok a keretek, amelyek addig maguktól értetődőek voltak, hirtelen eltűnnek, és az újak kialakításához időre van szükség. A gyerek, aki körül minden a feje tetejére állt, próbál keresni valamit, ami megszokott, és kiszámítható. A családi ünnepek szerepe ilyenkor különösen felértékelődhet.
De ez nem azt jelenti, hogy azt kell játszani, mintha minden rendben lenne!
Az új helyzet új szokások kialakulását hozza magával, és ezek kitalálásában, meggyökereztetésében maga a gyerek is részt vehet. Ha segíthet kitalálni, hogy mostantól apuéknál ez lesz a szokás karácsonykor, anyuéknál pedig az, akkor könnyebben megtalálja a helyét a megváltozott körülmények között is, és képes lesz élvezni az ünnepet még úgy is, hogy nincs egy helyen mindenki, aki számára fontos.
