Aki ma középiskolába jár, az néhány éven belül a munkaerőpiac aktív szereplőjévé válik. Sokszor lehet olyan érzésünk, hogy ezt a gyerekek maguk sem hiszik el: a kamaszok tervei mindig távlatiak. Pesze sikeresek és gazdagok lesznek, de csak „majd”, és az ehhez vezető lépeseket sem feltétlenül most szükséges megtenni. Egy budapesti középiskola diákjait kérdeztem arról, miért és hogyan érdemes pénzkereset után nézni.
Mi tagadás: akadt néhány meglepő válasz.
Abban mindannyian egyetértettek, hogy csak diákmunkából nem tudnának megélni. Ha egy olyat találnának, ami jól fizet, akkor is maximum 1200 forintot kaphatnának óránként, az pedig kevés lenne ahhoz, hogy fenntartsanak belőle egy lakást.
Balázs szerint a titok az, hol helyezkedik el az ember, és nem az az egyetlen szempont, hogy maga a munka érdekes legyen. „Nagy céghez kell menni dolgozni, ha van rá lehetőség – mondja. – A kisvállalkozások könnyen csődbe mennek, csúsznak a dolgozók kifizetésével, és nem sok esély van az előrelépésre sem, mert kevés a munka, amit el kell osztani az emberek között. A multiknál mindig van hova továbbmenni, akár külföldre is a cégen belül. Jól lehet keresni, és biztos, hogy kifizetnek, mert nekik sem érné meg, ha valaki botrányt csapna körülöttük.”
Képünk illusztráció (Forrás: iStock)
Bence viszont azt mondja, az ismeretség a kulcs, és ezért akár mellékutakra is érdemes térni. „Tudom, hogy nem így kellene lennie, de feketén sokkal jobban megéri dolgozni egy ismerősnek. Így tényleg annyi pénzt kaphatsz, amennyit dolgoztál, nem vonnak le belőle egy csomót. Én nem hiszem, hogy azt a rengeteg pénzt, amit adóban beszednek az emberektől, mind rájuk is költik. És semmi kedvem eltartani a politikusokat, amikor magamat se tudom.”
Na de mi számít jó keresetnek? Erről megoszlottak a vélemények.
Hosszas vita és számolás után végül sikerült megegyezni egy 500 ezer forint körüli összegben, mint olyanban, amiből egy hónapban ki lehet jönni, ha az embernek nincsenek gyerekei. Ez az a fizetés, amit szükségesnek éreznek ahhoz, hogy pályakezdőként függetlenedni tudjanak a szüleiktől. Kicsit meg is lepődtek, amikor elárultam, hogy én nem keresek ennyit, de ez nem ingatta meg őket abban a hitben, hogy ami nekem nem sikerül, az nekik gond nélkül menni fog.
A 12 fős csapatban öt gyereknek, azaz majdnem a felének fogalma sem volt, mennyi az otthoni villanyszámlájuk, és hogy mennyibe kerül a szüleiknek fenntartani a lakást, amiben élnek. Azt viszont, hogy mennyibe kerülhet az otthon elfogyasztott élelmiszer egy hónapban, szinte mindannyian felültippelték, valószínűleg azért, mert ha maguknak vásárolnak, akkor majdnem mindig készen veszik az ételt, és az drágább, mintha ők állítanák elő a megvásárolt alapanyagokból.
Lehet morogni, hogy a mai fiatalok milyen rémesek, és nincs semmi realitásérzékük, de akad itt egy kézenfekvő kérdés: honnan a csudából kellene tudniuk, hogyan működik a világ, ha soha senki nem mutatta meg nekik? A boldog, védett gyermekkor egyik hátránya, hogy ha megkíméljük a gyerekeket a napi gondoktól, nem avatjuk be őket a mindennapok nehézségeibe, akkor információk híján kénytelenek a saját fantáziájukra hagyatkozni, és ennek komoly csalódás lehet a vége, amikor arcon csapja őket a valóság. Senkinek sem megy tönkre a gyerekkora attól, ha tudja, mennyi a fűtésszámla, de ez és a többi hasonló információ segítheti abban, hogy megtervezze a saját, önálló életét.
