Gyerekkori elhízás: nem a fogyókúra a megoldás

Robyn Koslowitz klinikai szakpszichológus szerint a gyerekkori elhízás esetében a legtöbb szülő egy dologban nagyot téved: azt hiszik, hogy fogyókúráztatni kell a gyereket. Hogy a fogyókúra helyett mi a teendő, azt egy páciense esetén keresztül írta le a szakember.

Lana hétéves kislány volt, aki jelentős súlyfelesleggel rendelkezett, amikor az anyja, Kayla felkereste Koslowitz rendelőjét, mert a gyerekorvos szerint Lanát fogyókúráztatni kellett volna, ám ezzel az anya nem értett egyet. A gyerekorvos aggodalma jogos volt, mert a kislány vérképe nagyjából úgy nézett ki, mintha egy 40 éves kamionsofőr lenne, aki 20 éve hamburgert eszik kólával. Kayla legnagyobb aggodalma az volt, hogy nem mert a gyerekének diétázásról beszélni, mert mindenhol azt olvasta, hogy nem szabad még említés szintjén sem felhozni, ha nem akarja, hogy evészavaros legyen a lánya.

„Ahogy sok más túlsúlyos gyerek, Lana is igazából elég válogatós volt. Nagy adagokat evett, de csak a kedvenc ételeiből, és főleg akkor evett sokat, ha stressz érte. Amikor elbeszélgettem Lanával, elmondta, hogy szereti az iskolát, de utálja a szünetet, mert akkor kimennek az udvarra, ahol sok lépcső van, és csak nagyon nehezen kap levegőt lépcsőzés közben. Emiatt aztán sokat csúfolták is az osztálytársai, amiért mindig szomorú lett és ilyenkor evett. Tehát Lana túlsúlya tulajdonképpen visszatartotta attól, hogy élvezze a gyerekkorát.”

Képünk illusztráció (Forrás: Profimedia)

A kislány főleg krumplipürén, rántott csirkén és pizzán élt, meg persze imádta az édességeket. Koslowitz szerint Lana problémája valójában nem a túlsúlya volt – Kayla jól tette, hogy nem fogta diétára –, hanem az, hogy nem tanulta meg tápláléknak tekinteni az ételt.

„Az első lépés az volt, hogy Kayla és Lana megtanulja, mit jelent a táplálék, és hogyan érhetjük el a segítségével a céljainkat. Milyen étel segít abban, hogy jobban tudjunk figyelni? Mit együnk, ha szeretnénk ugrókötelezni? Melyik ételtől leszünk nyugodtabbak? Ahelyett, hogy arra koncentráltunk volna, hogy mit nem ehetünk meg, arra irányítottam Lana figyelmét, hogy mit szeretne elérni és hogyan használhatja fel a helyes táplálkozást a céljaihoz.”

Lana egy évvel később ellátogatott a pszichológushoz, a teste teljesen átalakult, rászokott a cukorkák szopogatása helyett a sárgarépára, és már nem volt a teste a saját börtöne. Le és fel tudott szaladni a lépcsőn, a gyerekorvos pedig elégedetten látta, hogy a vérképe is helyrejött.

Koslowitz azt javasolja a szülőknek, hogy ne féljenek a gyerekeikkel beszélgetni az egészségről. Igaz, hogy nem szabad megszólni a súlyukat, nem szabad fogyókúrázni, ha nem akarjuk evészavarba taszítani őket, de arról lehet – sőt kell – beszélni velük, hogy melyik étel egészséges és melyikkel ártanak maguknak. Ugyanúgy, ahogy elmondjuk a gyerekeknek, hogy miért kell fogat mosni vagy eleget aludni, az evésről is muszáj tanítani őket, hogy tudják, milyen ételekkel tesznek jót a szervezetüknek.