Család

A szülők fele nem kapott tájékoztatást a beiskolázásról

A határidő pedig vészesen közeleg.

Az új szabályozás szerint csak azok a gyermekek maradhatnak hatéves koruk után az óvodában, akiknek szülei január 31-éig kérvényt nyújtanak be az Oktatási Hivatalhoz, és onnan megkapják erre az engedélyt. A Szülői Hang Közösség felmérése szerint azonban a szülők fele nem kapott tájékoztatást az óvodában az eljárásról, és sokan azt hiszik, hogy meg sem próbálhatják kérvényezni az óvodában maradást – írja a hvg.hu.

iskola oktatás tanterem

(Illusztráció: Unsplash)

Különösen a kevésbé iskolázott, illetve hátrányos helyzetben lévő szülőket érinti az információhiány.

Ha pedig a gyerek túl korán kerül iskolába, az negatív következményekkel járhat az egész életére. Ráadásul az osztálytársak is rosszul járnak, hiszen az iskolaéretlen gyerekek a tanárok kapacitásait is lekötik, rontva az oktatás minőségét.

A beiskolázással, illetve a kérvény benyújtásával kapcsolatban további tájékoztatást kaphattok ide kattintva.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top