2020. Február 06.

„Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna” – mondatok, amiktől falra másztunk gyerekkorunkban

Szülői megmondások, amiket hallva már kiskorunkban megfogadtuk, hogy na, mi aztán biztos soha nem fogjuk ezeket mondani majd a gyerekeinknek.

Herczeg Szonja

Elég fejfájós napjaim voltak mostanság, és kissé agyára is mentem a kollégáknak azzal, hogy ennek tízpercenként hangot is adtam. Az egyik lamentálásom közepette – hogy miért is nem tudok koncentrálni – egyikük odaszólt nekem, hogy: „Tudod, mindenkinek az fáj, ami a leggyengébb.”

Ez a mondat aztán kész lavinát indított el a szerkesztőségben, ugyanis mindenkinek volt egy hasonló közhelye. Főként gyerekkorából. Azon belül is, a szülei szájából. Így aztán úgy döntöttünk, összeszedjük, kinek és miért mondott hasonló bölcsességeket anyu vagy apu (vagy nagypapa és nagymama).

Vivi kollégánk nyitotta a sort, aki gyakran megkapta, hogy „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.” Erre természetesen mi, a egy mosollyal sem reagáltunk. Vivit többször kellett arra is figyelmeztetni, hogy „Háromig számolok… (ha nem jössz, itt hagylak).” Ezt a tökölős szokását azóta minden bizonnyal levetkőzte, ugyanis sosem késik.

Vivit is paráztatták a fütyülési képesség elvesztésével, ha nem eszik répát (Ha nem eszed meg a répát, nem tudsz fütyülni), és természetesen neki is be kellett tartania a szabályokat. „Amíg az én házamban laksz, azt csinálod, amit én mondok.” (Arról már nincsenek információink, hogy ezeket mennyire tartotta be.)

Főszerkesztő helyettesünk, Marci ezzel szemben örök bölcsességet kapott útravalóul, amikor nagypapája azt mondta neki: „Nem kell mindent elhinni, amit más hazudik”.

Fotó: Fortepan

Gabi kolléganőnknek sem lehetett tökéletes szerelmi élete mindig, ugyanis sokszor kellett azzal nyugtatni, hogy „Azért bánt, mert tetszel neki.” Szerencsére azóta már nagyon szexi minden nap, így aztán ez a mondat feleslegessé vált, vörös szőnyeggel várják mindenhol.

Gabinak „örülnie kellett volna, míg gyerek” és sokszor előfordult, hogy a szülei a „falhoz beszéltek”. Bumm. Gabi szerint volt olyan is, hogy a fenyegetés valósággá vált. Miután közölték vele, hogy „vagy megeszed mindet, vagy belenyomom a fejed a tányérba”, ő nem ette meg. És belenyomták a fejét.

Hogy tovább haladjunk a traumák mentén, áttérünk Tamásra, akinek úgy fest, már a gyerekkora is a punkság jegyében telt. „»Ha annyi időt tanulnál, mint amennyi idő alatt elszívsz három cigit, három egész fölé menne az átlagod. Ha öt cigarettányi időt tanulnál, akkor kitűnő lennél« – mondta apám, amikor megnézte az ellenőrzőmet, és minden bizonyítvány után.”

András kollégánk hozzám hasonlóan számtalanszor szembesült azzal, hogy hiába érzi magát már nagyon felnőttnek, bizony ott van még a valagán az a bizonyos tojáshéj (legalábbis más felnőttek szerint). „Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek” – hangzott el számtalanszor az ő háztartásukban is.

„Lassan menjünk!” – mondták Ági kollégánknak, amikor vendégségben voltak, amit sehogyan sem tudott értelmezni. „Most vagy megyünk, vagy nem. Ráadásul mindig mást jelentett, ha még maradtam volna, akkor azt, hogy indulunk, máskor viszont a »menjünk lassan« után még egy óra múlva is ott voltunk. A falnak mentem tőle.” Hasonló értetlenkedésre adott okot, amikor a rajzaira azt mondták a felnőttek, hogy „De szép. Mi ez?”. „Úgy gondoltam, hogy mégsem olyan szép, ha nem ismerik fel, és nem értettem, hogy akkor miért használják így egyben.”

Judit, aki rendszeresen felpróbál mindenféle ruhákat, és kipróbál sminkeket, hogy segítsen nektek a döntésben, gyerekkorában nagyon makacs volt. Ahogy fogalmaz, jól kellett érvelni, hogy meggyőzhető legyen arról, hogy hülyeséget akar csinálni. Ezért náluk rendszeres válasz volt a kétkedésre az „Azért, mert azt mondtam.” Zita kollégánkat vélhetően hasonló indíttatásból figyelmeztették többször, hogy „Sírás lesz a vége!”

Főszerkesztőnk, Daniella nagyon szeret enni. Mindig guszta kajákat hoz be magával, így nem csoda, hogy többször megkapta: „Minek eszel, úgyis megéhezel!” Más kérdés, hogy akkor nem lehetett megjósolni, hogy egy vezető online portálnál lesz főszerkesztő, ezért a szülei mondhatták neki, hogy „Ennyi ésszel meg egy zsák mésszel elmehetnél rendőrnek.” (Itt kérünk elnézést az egyenruhásoktól, ez a mondás még a rendőrviccek időszakában született.)

A sort Dávid kollégánkkal zárjuk, aki szerint szülei sosem pufogtattak hasonló frázisokat, majd miután ezt kimondta, eszébe jutott a rettegett „Katonadolog!” felkiáltás, ha véresre verte magát. Elmondása szerint egy másik szólást viszont megtartott magának, gyakran alkalmazza ő is. Ez nem más, mint a „Mindenki másképp hülye.”

Látszik, hogy egy rettentő empatikus csapatban dolgozom.