Egy mosógép nem elég
Amíg ketten voltunk, a felültöltős, 5,5 kg ruhát elbíró mosógépünk bőven elég volt nekünk. Jellemzően heti kétszer mostunk, a mosatlan ruhák sosem álltak hegyekben. A helyzet sokat változott a kisfiunk megszületésével, de akkor lett csak igazán drámai, amikor a kislányunk is csatlakozott a családhoz. Jelenleg ott tartunk, hogy mindennap be kell indítani a mosógépet, és már az is simán előfordul, hogy napi egy mosás nem elég. Amikor például bekaptunk egy hányós vírust, és a nagyobb gyerek sorozatban hányta le a ruháit, a gép szinte egész nap használatban volt. Családos ismerősöktől megkaptuk a tanácsot, miszerint egy mosó- és egy szárítógépre is szükségünk lesz, amit eleinte megmosolyogtunk, most meg már ott tartunk, hogy azon agyalunk, hogyan tudnánk mindkettőnek helyet szorítani a fürdőszobánkban.
A teregetés kínjai
Nyáron a dolog még viszonylag jól menedzselhető a terasz segítségével, ám télen a sok mosás közben gyakran ütközünk a problémába: hová teregessük ki azt a rengeteg mosott ruhát? Már bevetettük az összes radiátort, a ruhaszárító állványt, és lassan már ott tartunk, hogy egy komplett szobára lenne szükségünk csak a ruhaszárításhoz. Logisztikai rémálom.
A miniruhák gyötrelmei
Ez a probléma a gyerekek növésével viszonylag gyorsan elmúlik, de amíg csecsemő van a háznál, kisebb agyhalál az egészen miniatűr ruhák kifordítgatása és összehajtogatása. Nincsenek lapátkezeim, ilyenkor mégis azt érzem, mintha 39 éves fejjel egy Barbie-t próbálnék felöltöztetni. Tényleg kínszenvedés ennyire miniatűr ruhákkal bajlódni.
Az öltözködési háklik
Az okosok azt mondják, hogy a lányunk megnövésével lesz csak igazán hardcore a dolog, pedig már a hároméves kisfiunk is rendkívül érzékeny, ha öltözködésről van szó. Bizonyos anyagú ruhákat egyszerűen nem hajlandó felvenni, ki nem állhatja, ha bármi újat adunk rá (egy ruhában nagyjából harmadik-negyedik viselésre érzi magát kényelmesen), bizonyos ruhadarabokhoz pedig akkor is ragaszkodik, amikor nem kéne. Például olyan jól megtanítottuk neki, hogy sapkában megyünk ki, hogy akkor is kéri a sapkát, amikor kint egyébként csodás az idő, sőt volt már rá példa, hogy egy többórás autóút alatt sem volt hajlandó megválni tőle.
A téli öltöztetés a legnagyobb időzabáló
Amikor télen két gyerekkel próbálunk elindulni valahová, képtelenek vagyunk időben odaérni. A sokrétegű öltözködés önmagában is rettenetes, amit nemcsak a kisfiunk háklissága súlyosbít, hanem az is, hogy jellemzően a kislányunk szoptatása után indulunk útnak (hogy minél később kelljen legközelebb ennie), márpedig ő az evés után előszeretettel bukik fel a tejből kisebb-nagyobb mennyiségeket, természetesen sok esetben pont a frissen feladott ruháját áztatva el. Ilyenkor pedig kezdődik az egész elölről, közben az előszobában álló, talpig beöltöztetett fiunk elveszíti a türelmét, és elkezdi letépni magáról a ruháit. Kész csoda, amikor már mind a négyen az autóban ülünk.
Fotó: Getty Images
A fél ház elpakolása
Ha néhány óránál többre jövünk el otthonról, és ott kell aludnunk valahol, a ruhák összepakolása igazi logisztikai kihívás. Gyerekek esetében nem elég bepakolni néhány alapdarabot, különféle vészhelyzetekkel is számolnunk kell, tartalékruhákkal, és persze minden létező időjárásfajtára is gondolni kell. Természetesen az összes bepakolt ruha nagy része felesleges lesz, és egyszer sem hordja a gyerek, de magunkkal kell vinni, mert hátha. A folyamatot szinte lehetetlen úgy kivitelezni, hogy legalább egyvalamit ne felejtsünk otthon.
A fiú-lány probléma
A többgyerekesség egyik – persze a fontosság szempontjából csak sokadik – előnye, hogy míg az első gyerek egy kisebb vagyonba kerül, a második nagyrészt megörökli az első cuccait, így sokkal kevesebbet kell költeni rá. Ez persze igaz is, ha mindkét gyerekünk ugyanolyan nemű, ám ha az első fiú, a második lány (vagy akár fordítva), rögtön borul a képlet. Természetesen új gyerekágyat vagy babakocsit azért nem veszünk emiatt, de a néhány uniszex ruhát leszámítva a fiunk ruhatárából alig néhány darab használható a lányunk esetében, szóval kezdhetjük a ruhabeszerzéseket elölről.
A tárolás nehézségei
Az igazán kis gyerekekre jellemző, hogy nagyon gyorsan nőnek, egy ruhaméretet néhány hónap után simán maguk mögött tudnak. Mivel a rokonoktól/barátoktól jellemzően előre kapunk kisebb ruhagyűjteményeket, nem elég ezeket eltárolni, és méretek szerint rendszerezni, hanem a kinőtt ruháknak is folyton helyet kell találni, és méret szerint szétszedni őket, ugyanis előbb vagy utóbb a használható darabokat mi is szeretnénk továbbadni. Jellemzően így egy kisgyerek esetében minimum öt teljes ruhakollekció áll rendelkezésre. Az aktuális méret, amit hord, a méret, amit épphogy kinőtt, a méret, amit néhány hónapja nőtt ki, a méret, amit hamarosan hordani fog, és a méret, amit majd pár hónap múlva kezd el hordani. Két gyerek esetében ez már tíz ruhakollekció, amit rendszerezni, raktározni igazán embert próbáló kihívás, és rengeteg üres szekrény/polc/zsák szükséges a kivitelezéshez. Csak közben ne zavarodjunk bele!
A továbbajándékozás problémája
Új ruhából viszonylag keveset veszünk, mivel a barátok/rokonok elárasztottak minket, de ennek is két fajtája van. Az anyuka, aki több gyereket nem akar, örökbe adja a cuccokat, használjuk el őket egészséggel. Aztán ott az anyuka, aki szeretne még újabb gyereket/gyerekeket, és addig adná kölcsönbe a ruhákat, amíg nem jön neki a következő. Ezzel csak egy gond van: az amúgy is nehezen kezelhető ruhamennyiségben valahogy meg kéne jegyezni, mely ruhákat kaptuk tőle, ami nyilván nem egyszerű feladat.
Aztán ott van a továbbajándékozás. Mivel a legtöbb ruhát mi is kaptuk valakitől, úgy gondoljuk, úgy fair, ha a baráti körben/családban szüksége van valakinek gyerekcuccokra, akkor odaadjuk neki. Csakhogy ez a megoldás nem mindig egyszerű, folyton lesni kell, kinek születik épp fia vagy lánya, mikor születik, kér-e egyáltalán a ruhákból, vagy sem, és meddig bírják a szekrényeink az elképesztő mennyiségű, egyre csak halmozódó ruhákat? Utasították vissza már a ruháinkat amiatt, hogy eleve sok ruhát kaptak a rokonságtól, és amiatt is, mert az anyuka csak új ruhákat szeretne a gyereknek, szóval nem mindig olyan egyszerű egy csomó gyerekruhát ajándékba adni, mint gondolnánk. Persze ha nem sikerül, még mindig ott van valamelyik szeretetszolgálat, de mivel barátoktól kaptuk a ruhákat, a terv az volt, hogy barátoknak ajándékoznánk őket tovább.
Egyelőre még nem tartunk ott, hogy a gyerekek igazán válogatósak legyenek, szóval némi kitartással azért szinte bármit rájuk tudunk adni. Barátaink beszámolóiból azonban tudjuk: nem lesz mindig így. Jön majd a „mindennap csak ezt a pulcsit vagyok hajlandó felvenni”, és a „minden ruhámon annak a mesefigurának kell lennie” korszak, vagyis mi még éppen csak belekóstoltunk a nehézségekbe. Lesz még rosszabb.
