nlc.hu
Család
„Tervezi, hogy elkötteti magát?” – Felháborító kérdések az állásinterjún

„Tervezi, hogy elkötteti magát?” – Felháborító kérdések az állásinterjún

Sokasodjunk, szaporodjunk, de nőként, anyaként munkába állni nem is olyan egyszerű dolog.

Mindenki szüljön még tíz gyereket, csak az a gond, hogy ezeket a gyerekeket etetni, ruházni, tanítani, felnevelni is kell, amihez pedig sok pénz szükséges. Pénzt pedig munkából szerzünk, az anyák is dolgoznak, sokan járunk hasonló cipőben, mint Anikó és családja, ahol átlagos keresetet visz haza a férj, így nem is kérdés, hogy Anikónak is dolgoznia kell. Bár ahogy meséli, akkor is dolgozna, ha milliárdos lenne a férje, mert kell neki a gyerekek mellett az is, hogy egy munkahelyen a szakmai tudását kamatoztassa. Jelenleg épp álláskeresésben van, fel akar mondani a mostani helyén, új kihívásokra és jobb fizetésre vágyik, de két gyerekkel a háta mögött nincs egyszerű dolga.

„Lassan ott tartok már, hogy le fogom tagadni, hogy vannak gyerekeim. Amint kiderül, hogy két oviskorú gyerekem van, rögtön záporoznak a kérdések:

Akar még gyereket? Ki vigyáz rájuk, amikor betegek? Van férje? A közelben lakik a nagymama?

Volt olyan is, aki egyenesen azt kérdezte, hogy »Tervezi, hogy elkötteti magát?«. Ennél a kérdésnél mondjuk felálltam, megköszöntem a lehetőséget, és kisétáltam az ajtón, mert ha ezt fel merik tenni egy állásinterjún, akkor nekünk nincs dolgunk egymással.”

Ha nő vagy, turkálhatnak a méhedben a munkáltatók?

Aki anyaként próbál elhelyezkedni, annak számítania kell ilyen kérdésekre, pedig elvileg nem szabadna feltenniük a munkáltatóknak egyiket sem. De akkor sem jobb a helyzet, ha még gyermektelen nőként jelentkezel egy állásra, mert akkor meg azt akarják mindenáron megtudni, hogy mikor fogsz szülni, mennyi gyereket akarsz, még jó, hogy a szoptatási tervedre nem kérdeznek rá.

állásinterjú munkahely kérdések

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Azért is felháborító, hogy még mindig itt tartunk, és következmények nélkül turkálhatnak a munkáltatók, HR-esek a méhünkben és magánéletünkben, mert már 2003 óta van erre törvény, hogy mit nem szabad firtatni egy állásinterjún. Ugyanis egy munkahelyre felvételkor olyan kérdések hangoznak el, amik beleszámítanak a felvétel esélyeibe, ha a gyerekünkről és szaporodási szándékainkról kérdeznek, joggal gondoljuk azt, hogy emiatt hátrányos megkülönböztetés ér majd minket – azaz nem vesznek fel az állásra, mert gyerek is van.

„2003. évi CXXV. Törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
Hátrányos megkülönböztetés
8. § Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt

  • a) neme,
  • b) faji hovatartozása,
  • c) bőrszíne,
  • d) nemzetisége,
  • e) nemzetiséghez való tartozása,
  • f) anyanyelve,
  • g) fogyatékossága,
  • h) egészségi állapota,
  • i) vallási vagy világnézeti meggyőződése,
  • j) politikai vagy más véleménye,
  • k) családi állapota,
  • l) anyasága (terhessége) vagy apasága,
  • m) szexuális irányultsága,
  • n) nemi identitása,
  • o) életkora,
  • p) társadalmi származása,
  • q) vagyoni helyzete,
  • r) foglalkoztatási jogviszonyának vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyának részmunkaidős jellege, illetve határozott időtartama,
  • s) érdekképviselethez való tartozása,
  • t) egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője (a továbbiakban együtt: tulajdonsága)

miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne.”Forrás: net.jogtár.hu

A törvény alapján is jól látható, hogy szabálytalan – bár a kérdések önmagukban nem jogsértőek, csak ha nem veszik fel az adott munkahelyre a válaszok miatt –, ami Anikóval történik az álláskeresés során. Már ez ment tíz évvel ezelőtt is, most pedig mintha még inkább elharapózott volna a sok gyerekre irányuló kérdés, talán épp azért, mert központi témává vált manapság a gyerekszülés, és azt feltételezik minden nőről, hogy végigszüli az egész életét.

Mit lehet tenni?

Elvileg meg lehet tagadni ugyan a választ, de az nem visz előre, a gyakorlatban csak vágjuk a fát magunk alatt, ha ezt tesszük. Az sem juttat álláshoz, ha mindenkit beperelünk, aki szabálytalanul tart állásinterjúkat, úgyhogy a realitás talaján maradva sajnos trükkösen kell válaszolni, elkerülni az egyenes választ, a jelenre fókuszálva reagálni: „Jelenleg a karrieremre szeretnék koncentrálni”, „Mindig van olyan családtag, aki vigyázni tud a gyerekekre.”, „A közeljövőben nem tervezek még egy gyereket.” Anikó már mesetere lett a kitérő válaszoknak, de ahogy mondja, nagyon fárasztó minden állásinterjún magyarázkodni a gyerekei miatt.

„Mintha büntetnének azért, mert szültem két gyereket. Szinte mindenhol azt feltételezik, hogy nem fogom ellátni rendesen a munkámat, csak azért, mert ovis gyerekeim vannak.

Pedig pont az anyáknak van igazán nagy motivációjuk arra, hogy jól végezzék a munkájukat, hiszen nemcsak saját magukért, hanem a gyerekeikért is dolgoznak.

A legtöbb családban nem hobbiból keres állást az anya, hanem mert szüksége van a pénzre ahhoz, hogy befizesse a gyerek ebédjét, vegyen neki cipőt, és szülinapjára elő tudja teremteni a szíve vágyát. Mi ez, ha nem óriási motiváció arra, hogy hűséges és lelkiismeretes munkavállaló legyen belőlünk? Inkább ezt kellene nézni és értékelni az állásinterjúkon, nem pedig a gyerekszülési hajlandóságunkat elemezni órákig.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top