Család

Az orosz hadnagy 16 tank szívgyűrűjében kérte meg a nője kezét

A nő pedig azt mondta, felejthetetlen volt.

Denisz Kazancsev, az orosz hadsereg hadnagya úgy döntött, eljött az idő, hogy megkérje a kezét a barátnőjének, ehhez elsőként 16 tankot állított be szív alakba. A február 13-i leánykérés egy Moszkvához közeli kiképzőbázison történt, az erről készült videó pedig Valentin-napon, tehát egy nappal később került ki az internetre. 

Ez a tank nem az a tank (Fotó: Profimedia)

A videón látszik, ahogy Kazancsev a tankszívgyűrűbe vezeti a lehunyt szemű Alexandra Koputovát, majd térdre ereszkedik egy csokor rózsával a kezében, és elmondja, hogy együtt már mennyi mindenen keresztülmentek, és hogy szeretné, ha egy család lennének, és boldogan élnének. „Hozzám jössz?” – teszi fel az ominózus kérdést a végén, mire Alexa közli, hogy persze. A történet itt csavart vesz, ugyanis kiderült, hogy Denisz és Alexa már egy éve házasok, és ez a második lánykérés volt, az első még 2017 szilveszterén történt, és 2018 végén keltek egybe, de csak fél éve költöztek össze. Denisz elmondta, a kettes számú lánykérést egy hónapig szervezte, és azt akarta, hogy felejthetetlen legyen. Sikerült. „Nem volt könnyű átvinnem a kérést a feletteseimen, de végül hagyták” – mondta. A videó a LADbible oldalán megtekinhető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top