A legkisebb totyogó is imádja, ha apa vagy anya kiabálva, oroszlánt vagy mumust játszva kergeti, és ha elkapja, akkor jól megdögönyözi. Belemegyünk a játékba, ijesztgetjük őket, vadállattá válunk a kedvükért, de közben nem is tudjuk, miért kell ezt tennünk. A válasz egyszerű: a gyerekek így próbálgatják a határaikat, élik át a borzongást anélkül, hogy igazi veszélyben lennének, tulajdonképpen ezzel a fajta játékkal edzenek a túlélésre a való világban.
Szembenézni a félelmekkel
A Newcastle Egyetem kutatója, Emily Freeman készítette azt a kutatást, melyben a szörnyetegjátékot vizsgálták. Arra jutottak, hogy a gyerekek mindig olyan szörnyet kérnek a szülőktől, amitől belül félnek – nagy kutya, oroszlán, mumus az ágy alatt –, és a játékon keresztül dolgozzák fel a félelmeiket valós fenyegetettség nélkül. Olyan ez, mint egy megnyugtató főpróba, ami azzal a sikerélménnyel jár, hogy a félelmük tárgya legyőzhető.
„Ha biztonságban érezzük magunkat, akkor sokkal magabiztosabban fedezzük fel a körülöttünk lévő világot – mondta el a kutató, arra utalva, hogy a félelmekkel megküzdésnek egyik fontos módszere, amikor szörnyként üldözzük játékból a gyerekeinket. – Apa nagy és simán agyon tudna nyomni, de szeret. Vagyok annyira merész, hogy ráugorjak a hátára?”
Óvatosan ijesztgessük azért a gyerekeket (Képünk illusztráció – Forrás: Getty Images)
A szörny-játékok aztán lecsengenek otthon, mire iskolába kerülnek a gyerekek, már nem a szülőktől várják az ijesztgetést, hanem inkább a kortársaikkal játszanak „véres” játékokat. Nem nőnek ki belőle, csak új szintre emelik a félelmeik feloldását játékon keresztül. Felnőttként sem múlik el, hogy biztonságos környezetben meg akarunk ijedni, csupán már nem ugrálunk az apánk hátára, hanem elmegyünk megnézni egy horrorfilmet, hogy teszteljük, hol is tartunk pontosan a félelmeinkkel.
Csak óvatosan az ijesztgetéssel!
Ahogy a felnőtteknél mindenkinek máshol van a határ – az egyik meg sem rezzen a sok fröcsögő vértől, a másik pedig már a Szellemirtóktól is kiborul –, a gyerekeknél is van, amikor túlzásba esik a szülő a szörnyeskedéssel, és sírás lesz a játék vége. Fontos az ilyen fajta játékoknál, hogy a szülők érezzék, meddig mehetnek el az ijesztgetésben a gyereknél úgy, hogy az még a komfortzónáján belül maradjon. A szakember szerint ezt a határt jobban szokták egymással tartani a gyerekek, a felnőttek hajlamosabbak arra, hogy nem veszik észre, amikor már túlterhelik a gyereket, aminek akár az is lehet a következménye a kutatások alapján, hogy a gyerek rosszabbul fog teljesíteni az iskolában. Ahogy Freeman fogalmaz: „Ez ugyanúgy működik, mint a fára mászás. Vannak olyan gyerekek, akik nagyon magasra másznak az izgalomért, másoknak pedig már egy mászóka is elég a rettegéshez.”
Ha tehát a gyerek szörnyetegest akar játszani, akkor jusson eszünkbe, hogy az elsődleges célja az, hogy biztonságban feldolgozza a félelmeit, nem pedig az, hogy ne tudjon aludni éjjel a rémülettől.
Kapcsolódó cikkek:
- „Anya, te egy királynő vagy!”
- A gyerek nem azért van, hogy pátyolgassa a szüleit
- A cukros bácsik miatt tiltottam meg a gyerekeknek a titkolózást
