Legalábbis eddig jobban működött ez a rendszer. De az idők változnak, most például össze lettünk zárva a lakásban, és hamar kiderült, hogy mi az, amit eddig nem vettem elég komolyan, ha a gyerekeimről volt szó. Most viszont itt a remek alkalom arra, hogy pótoljam a hiányosságainkat, és pár dolgot megtanítsak a házimunkáról a gyerekeimnek, amikre eddig nem volt alkalom.
Mosogatás
Szinte hallom, ahogy sokan felhördülnek, hogy én teszem tönkre a világot az elkényeztetett gyerekeimmel, akiket még mosogatni sem engedek. A helyzet nem ennyire egyszerű, ugyanis én sem mosogatok. Húsz éve van ugyanis mosogatógépünk, és bizony, én mindent beleteszek. Az utóbbi évtizedekben úgy vásároltam konyhai eszközöket, hogy megnéztem, bírják-e a gépi mosogatást. Ha igen, megvettem, ha nem, akkor másikat választottam. Egyedül a konyhakéseket mosogatom kézzel, de az megvan egy pillanat alatt.
Mivel én sem mosogatok, a gyerekeimnek sem tudtam megtanítani. Csak azért nem kezdtem el kézzel mosogatni, hogy lássák, eddig ugyanis nem volt erre szükség. Most sincs igazából, de valahogy eszembe jutott, hogy mégiscsak jó lenne, ha meg tudnák csinálni, így aztán bemutattam nekik, hogyan csináltuk ezt mi gyerekkoromban. Tetszik nekik, tudják is csinálni, a végeredmény pedig teljesen elfogadható, jöhet a következő feladat.
Teregetés
A teregetésnek is úgy lett vége, mint a mosogatásnak. Vettünk egy szárítógépet. Bár nem mindent szárítunk, de elég ritkán kerül elő a fregoli.
Ez a feladat sokkal bonyolultabbnak tűnik a gyerekeknek, mint a mosogatás. Nem igazán hatja meg őket, amikor elmondom, hogy a jó teregetéssel egy csomó vasalást megspórolhatunk magunknak, mert eddig nem ők vasaltak.
Vasalás
Érdekesnek találom, hogy annak ellenére, hogy szerintem a vasalásnál unalmasabb házimunka nem létezik, a gyerekeim szeretik csinálni. A hétéves lányom természetesen még csak az ágyneműknél és konyharuháknál tart, de a fiam egész jól kivasal egy inget. Nem gyorsan, de szépen. Ez tényleg egy hasznos tudás lesz felnőttkorukban is!
Porszívózás
A fiam tudott porszívózni, de jó pár éve, amikor megvettük az első robotporszívót, akkor abbahagyta. A lányom pedig el sem kezdte. A robotporszívó jobban dolgozik, mint egy ügyes gyerek, és bár a régiek még nem voltak annyira profik a sarkok és a szőnyegek kitakarításával, az újabbak már profin megoldják a napi takarítást. Természetesen nem ér fel egy robotporszívózás egy alapos nagytakarítással, de nagy segítség. Most viszont, hogy egész nap itthon vagyunk, a lakás is hamarabb lesz poros, és elképesztően rendetlen is, úgyhogy a gyerekeimet bemutattam a porszívónak. Egy kicsit még tiltakoznak, de nem hagyom magam.
Mosogatógép-bepakolás
A kézi mosogatás mellett azért akad dolga a gépnek is. A kipakolás eddig is a gyerekek dolga volt, de a bepakolást mi intéztük a mosogatóba lerakott edényekből. Ahhoz ugyanis, hogy a gép tökéletesen elmosogasson, kell egy bizonyos rendszer a bepakolásban. Ezt el is mondhatjuk a gyerekeknek, de tapasztalatom szerint egyáltalán nem érdekli őket. Éppen ezért eddig inkább megcsináltuk mi magunk, most viszont, ha a rossz bepakolás miatt nem tökéletes a végeredmény, van, aki kézzel kijavíthatja.
Főzés
Szoktunk együtt tevékenykedni a konyhában eddig is, mert nálunk tényleg a konyha a lakás közepe, konkrétan a legnagyobb helyiség, még kanapé is van benne, hogyha valaki nem férne oda a pulthoz, akkor se szoruljon ki a nappaliba. Viszont a közös főzőcskézés nem egyenlő az önálló főzéssel. A fiam a legnagyobb kedvenceit eddig is el tudta készíteni, itt az idő, hogy olyanokat is megtanuljanak, amit nem biztos, hogy majd egy bulira is elkészítenek.
Ha ezt mind sikerül, akkor már ezért is megérte az önkéntes karantén!
Az élet gyerekekkel:
„Hülye vagy, anya?” – Házi tízparancsolat a kamasz gyerekemnek
Vond be a gyereket a házimunkába, és sikeres lesz felnőttként