Néhány hete még elképzelhetetlennek tartottuk, hogy a jól ismert napi rutint, az állandó versenyfutást az idővel rövidesen egy egészen szokatlan élethelyzet váltja fel. Amire korábban sokan vágyakoztunk – bárcsak kicsit lassíthatnánk, több időt tölthetnénk a családunkkal – olyan szinten valósult meg, amire legmerészebb álmunkban sem gondoltuk volna: hetekre zárkóztunk be szeretteinkkel. És messze még a vége. A kezdeti nehézségek után sorra jelentkeznek az újabb problémák, időnként nehezen birkózunk meg velük. Fontos tudni, hogy nem vagyunk egyedül, lehet és érdemes is segítséget kérni. Az elmúlt hónap tapasztalatait gyúrja össze egy tudatosabb élet lehetőségével szakértőnk, Zalai-Zempléni Zsófia tudatosság-központú, valamint ifjúsági és gyermek-coach, mediátor, aki rávilágít arra is, hogy bennünk rejlik a választás lehetősége. És soha nincs késő változtatni.
Újfajta kihívások
Zsófi, aki civilben négy kisgyerek édesanyja, most, karanténhelyzetben is aktívan dolgozik azon, hogy segítse a hozzá fordulókat. Általában gyermekekkel foglalkozik (óvodásoktól kezdve kisiskolásokon át egészen a kamaszokig), de sok esetben a szülők maguk is útmutatást kérnek tőle aktuális problémájukra. A karanténban töltött negyedik hét után azt tapasztalja, hogy többségüknek kezd kimerülni a belső tartalékuk. Valljuk be: a munka, a háztartás, az egész napos gyerekfelügyelet és az oktatás összehangolása embert próbáló feladat, és most legfeljebb a társunk az, akire számíthatunk. A gyermeküket egyedül nevelők helyzete még nehezebb. Magától adódik a kérdés: jó szülők vagyunk-e, ha nem tudunk minden területen tökéletesen megfelelni, csak zsonglőrködünk temérdek labdával a kezünkben. Ráadásul fokozódott a bizonytalanság, kilátástalanság a megélhetés terén is, hiszen vannak, akik most nem tudnak dolgozni. „A bátor jelenlét, a tudatosság fontosabb, mint valaha. Most nincs lehetőségünk a tervezésre, a mában kell élnünk” – mondja szakértőnk.
Zempléni Zsófia
Vizsga az összezárt emberek számára
Közhely, de igaz, hogy míg barátainkat megválogathatjuk, addig családtagjainkat nem. Olyan emberekkel leszünk hónapokra összezárva, akik „tanítanak” minket. „Ha azt érezzük, hogy valami túl sok, túl nehéz, tudnunk kell, hogy abban van a legtöbb tanítás. Merjük ezt meghallani! – tanácsolja Zsófia. – Soha vissza nem térő lehetőségünk nyílik arra, hogy más szemszögből lássuk, új oldalról ismerjük meg családtagjainkat. Ha valami zavar bennük, nézzünk magunkba: mi az, ami kiváltotta ezt az érzést? A nehézségeket nem azért kapjuk, hogy szenvedjünk, hanem hogy jó dolgot hozzunk ki belőlük. Vizsgáljuk meg, hogy szívünket megnyitva miként tudunk részt venni a másik életében! Fontos figyelmet szentelni – a türelem, a szeretet és az együttérzés mellett – az elfogadás tanulásának. Legyünk képesek meglátni a problémát, de ne váljunk részesévé, ne érezzünk mindent saját feladatunknak! Hátrébb kell lépni, és megtalálni, hogy ebben a helyzetben hogyan tudunk összpontosítani. Ehhez időt kell szakítanunk a töltekezésre, tudni kell, hogyan helyezzük önmagunkat középpontba. Ebben sokat segít a nyílt, tiszta kommunikáció. Magyarázzuk el a családtagoknak, hogy miért fontos nekünk a feltöltődésre szánt idő. Ha mindenkire jut figyelem a nap során, akkor a megbeszélt „énidőt” tiszteletben fogják tartani” – vallja a szakértő.
Az otthontanulásban mindenki tanuló
Mondani persze könnyű, hogy próbáljunk lazítani, de ha szülőként eddig nem lett volna elég nyomás rajtunk, az iskolák bezárásával még a tanári szerep is ránk hárult. Ami kezdetben jó bulinak ígérkezett, még a napi rutin beállta után is kihívások elé állítja a család minden tagját, sőt az új helyzet bizonyos szinten mindenkit frusztrál. A legkisebbet azért, mert a szülő leül a nagyobbal tanulni, és rá kevesebb idő jut. „Ennek ellensúlyozására próbáljuk meg őt is bevonni a tanulásba, legyen ez számára is kvázi »kötelező« aktivitás, kreatív tevékenység. Amíg a sulis megold egy feladatot önállóan, a kisebbel remekül lehet kirakózni, rajzolni, gyurmázni. Ne küldjük el őt, legyen egy helye, ahova le tud kucorodni.”
A kisiskolás is lehet feszült, mert tanulnia kell, pedig szívesebben csinálna mást. Tartsunk tanulás közben szüneteket, legyen idő a test átmozgatására! A fül dörzsölése, a jobb és bal agyfélteke összekapcsolása, a zene vagy egy teázás mind frissítően hat. Támasszunk minimális elvárást a gyerek felé, megfelelő motivációval (játékidő, apró jutalom) vezessük rá arra, hogy pihenés után legyen kedve visszaülni az iskolai feladatokhoz. Bírjuk együttműködésre! Azt is bevallhatjuk, hogy nekünk sincs mindig kedvünk mindenhez, amit meg kell csinálnunk. Legyünk magunkkal szemben is elnézőbbek!
Amíg a sulis megold egy feladatot önállóan, a kisebbel remekül lehet kirakózni, rajzolni, gyurmázni (fotó: getty images)
Tipikus nevelési nehézségek, amiket a karantén kiélezhet:
Haragkezelés, dühkitörés
„Annak a legrosszabb, aki nem érzi jól magát a bőrében, ezért őt kell támogatni, ha nehéz helyzet adódik. Fontos, hogy a gyerek ne fojtsa magába a dühét, adjunk teret a levezetésére (észszerű keretek között)!”
- Légzéstechnika: ha jön a düh energiája, a gyerek az alhasa, köldöke alá teszi a kezét. Amint a légzésére kezd figyelni, nem tud a haragra koncentrálni.
- 5 érzék-módszer: tudatosan figyelni kell arra, hogy adott pillanatban mit látok, hallok, tapintok, milyen illatot, ízt érzek.
- Éneklés: bizonyított, hogy éneklés közben nem érzünk haragot vagy félelmet.
- Testmozgás: hatalmas mennyiségű energia szabadul fel a harag érzése közben, amit általában negatívnak tartunk, pedig ezeket az energiákat jó dolgok felé is lehet irányítani.
- Nem megszokott tevékenységek: például szoba átrendezése, nagy kép festése, bármi, ami kimozdítja a gyereket a kellemetlen helyzetből. Tartsuk szem előtt az egyéniségét, és olyan tevékenységet kínáljunk fel, ami számára örömet szerez!
- Dühpárna: üsse-vágja bátran!
- Karkötő az érzéseink kifejezésére: nem mindenki nyilvánítja ki könnyen az érzelmeit szavak formájában. A módszer lényege, hogy minden családtag felvesz egy karkötőt, és mindig az fordítja meg a mintát, feliratot rajta, aki dühös. Ez a többiek számára jelzés, hogy az illetőnek szüksége van egy kis időre, privát térre, hagyják kicsit békén. Közben elkerülhető, hogy mindenkinek rossz kedve legyen attól, hogy ő így érzi magát.
- Érintés: öleljük meg a gyereket, és közben mondjuk azt, hogy megértjük, mennyire nehéz most neki – ezzel együttérzésünkről és támogatásunkról biztosítjuk őt.
- Időjárás játék: különösen kicsiknek segíthet. Tegyük fel a kérdést gyermekünknek: Mi van benned? Vihar vagy nyugodt tenger?
- Távolság: ha a gyerek tombol, jobb kicsit hátrébb lépni, adjunk neki egy kis időt. Persze mi, felnőttek is kérhetünk időt, ha úgy érezzük, majd szétrobbanunk a feszültségtől.
A gyerektársaság hiánya
- Segítsük a kommunikációt az online térben!
- Biztosítsuk, hogy gyermekünk tudjon olyan dolgokat végezni, amik feltöltik!
- Vonjuk be a feladatainkba (sütés-főzés, takarítás, testvérek segítése a tanulásban)!
Saját térre való igény
- Tartsuk tiszteletben gyermekünk döntését! Attól, ha bevonul a szobájába, és kizár bennünket, még nem feltétlenül szemtelen, csupán neki is szüksége van egy kis nyugalomra, töltődésre.
A gyerekeknek is szükségük van énidőre (Fotó: Getty Images)
Lavírozás a feladatok között:
- Írjuk össze előző este vagy az adott reggelen, hogy mik azok a teendők, amiket aznap feltétlenül el kell végeznünk (külön listát készíthet a gyerek és a szülő). Mindig iktassunk be szünetet, időt a töltődésre, legyen motiváció!
Tudjuk, szép elméletek, de nem mindig egyszerű megvalósítani ezeket a gyakorlatban. Az átállás nem megy egyik pillanatról a másikra. De ha konfliktushelyzetben legalább az eszünkbe jut, hogy van mankó, amire támaszkodhatunk, legközelebb talán tudatosabban cselekszünk.
„Ha úgy érezzük, hogy kudarcot vallottunk, lehet változtatni, segítséget kérni. Ne várjunk el túl sokat magunktól, mert ez most nem fog menni, nem ennek van itt az ideje” – tanácsolja Zsófi.
„Lesznek napok, amikor mindenki a túlélésre hajt, de igyekezzünk a legtöbb napban megtalálni a lehetőséget! Nézzük meg, mi az, amit akkor és ott élvezni tudunk. Legyünk mi, szülők megengedőbbek magunkkal szemben is! Ellenkező esetben a gyerekben nem az marad meg, hogy mennyire jó volt az otthon töltött idő, hanem hogy milyen idegbeteg volt mindenki – véli a szakértő. – Ha eddigi életünk legrosszabb szakaszaként, kínszenvedésként éljük meg ezt az időszakot, akkor olyan is lesz… De megláthatjuk benne a lehetőséget is. Használjuk ki az időt, amit a gyerekeinkkel tölthetünk! Nézzük meg, hogyan tudunk egymásra hatni úgy, hogy az építő legyen. És néha gondoljunk bele (még ha most nehéz is elhinni), hogy fog ez az egész hiányozni, ha újra minden visszarázódik a régi kerékvágásba.”
