nlc.hu
Család
Egymás után háromszor került karanténba egy kínai férfi

Egymás után háromszor került karanténba egy kínai férfi

Xiong úr 42 napot töltött bezárva.

A kínai Csiningben élő Xiong úr február 6-án tért vissza a Fülöp-szigetekről. Két nappal később a városban a koronavírus-járvány miatt 14 napos vesztegzár lépett érvénybe. A férfi ezt szépen be is tartotta, majd két héttel később, amikor végre először sétálni indult volna, alighogy az utcára lépett, összetalálkozott egy szomszédjával, aki épp Dél-Koreából érkezett haza. A nyomában egy egészségügyi dolgozó haladt, aki a találkozás okán azonnal visszaparancsolta Xiong urat is a lakásába egy újabb kéthetes karanténra.

Xiong úr karantén

Xiong úr (Fotó: 163.com)

„Gondoltam, az újabb 14 nap is gyorsan eltelik” – mesélte utóbb a férfi egy kínai közösségi oldalon közzétett videón. 

A második karantén is letelt, ám ekkor Xiong bátyja tért haza Szingapúrból közös otthonukba, ahova ezek után újabb 14 nap karanténra kellett bezárkózniuk.

A férfi saját bevallása szerint a 42 napig tartó bezártság alatt igazából semmit sem csinált, leginkább csak a padlón feküdt.

via

nlc.kapcsolódó:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top