Az iskolai levelezőlisták szinte izzanak az indulatoktól, a szülők felelősségre vonják a tanárokat, hibáztatják az iskolát, osztályfőnököt, az atyaúristent is, amiért az online oktatásban most nem tanul a gyerekük. Aki már amúgy nem gyerek, hanem kamasz, és pont nem arra lenne szüksége, hogy az anyja, apja verje az asztalt az iskolában (jelenleg virtuálisan), hanem hogy a saját dolgát becsülettel intézze.
Egy középiskolás gyereknek az iskola és a barátok a feladata. A barátkozás még így is megy, online remekül tartják a kapcsolatot a kamaszok, szinte a vérükben van, de ha az iskoláról van szó, hajlamosak eljátszani otthon a számítástechnikai analfabétát. Ezt olyan meggyőzően tudják előadni otthon, hogy a szülők simán a tanárok torkának ugranak, hogy miért nincs rendesen megtartva online az óra, és különben is, miért nem kommunikál a tanár minden gyerekkel. Fel is hívhatná akár mind a 626 diákját egyesével reggelente, hogy „Figyelj, gyerek, órád lesz, ugye jössz?” Ám nem tesz ilyet – nagyon helyesen –, nem küld ezer levelet naponta a szülőknek a gyerekről, és ez a szülőknek nem tetszik, mert így nem érzik azt, hogy a kezükben lenne az irányítás. Nem mintha amúgy, amikor iskolába jár a kamasz rendesen, minden apró információról értesülnének, de ez a helyzet más, valamiért a többség most visszatért a kisiskolás berögződésekhez, és a tanárokon veri le a frusztrációját.
Egy kamasz nevelésében a szülőnek nem az a feladata, hogy állandóan a sarkában járjon és minden feladatát megoldja helyette, hanem az, hogy önálló embert neveljen abból a gyerekből.
Az önállóságra nevelés például ott is kezdődik, hogy elengedjük a gyerek kezét a tanulás esetében. Ha segítséget kér, nyilván ott vagyunk neki, de nem akarjuk helyette járni az iskolát, és főleg nem várjuk el a tanároktól, hogy úgy kommunikáljanak velünk, mint első osztályban a tanítónők, akik minden nap beszámoltak róla, mit művelt aznap a gyerek a suliban.
A kamaszok jobban értenek az internethez, mint a tanári kar (Képünk illusztráció. Forrás: Getty Images)
Egy középiskolás kamasz már félig felnőtt ember, aki képes kézben tartani a saját órarendjét, tud időbeosztást készíteni, napirendet tartani, és tudja azt is, mikor kell egyedül kitörölnie a fenekét. Ne kezeljük már úgy a kamaszokat, mintha valami tehetetlen kisbabák lennének, akiket vezetni kell mindenképpen az online oktatás sűrű erdejében, mert különben eltévednek. Amelyik kamasz meg arra hivatkozik, hogy nem találta meg a neten az órát, azért hiányzott, mert nem tud eligazodni az interneten, arra minimum gyanakodva kell nézni, hiszen sokkal jobban értenek általában már tízévesen a gyerekek a világhálóhoz, mint a komplett tanári kar együttvéve.
Ne neveljünk olyan gyerekeket, akik elfelejtenek felnőni, és majd 20 évesen is tátott szájjal várják, hogy a szülők elintézzék az életüket!
Az egyik legfontosabb feladatunk az, hogy önálló embereket neveljünk, ne fosszuk meg őket ettől csak azért, mert képtelenek vagyunk kiadni a kezünkből a kontrollt. Hagyjuk őket egyedül tanulni, egyedül készülni, adjunk meg nekik minden segítséget, például tanítsunk nekik olyan trükköket, melyekkel könnyebben és jobban beoszthatják az idejüket, és lássuk el őket tanácsokkal a hatékony tanulásról, de ne akarjunk már helyettük tanulni és iskolába járni. Engedjük meg nekik, hogy felelősséget vállaljanak a saját tanulásukért, ne vállaljuk át tőlük azt, ami az ő feladatuk, mert akkor minden lesz belőlük, csak talpraesett, önálló felnőtt ember nem.
Olvass még többet a kamaszokról:
