Család

Élőben közvetítette az otthonszülését az influenszer

Egy hatgyerekes, 56 ezer követővel rendelkező anyuka úgy döntött, élőben közvetíti a szülését az Instagramon.
Livestream szülés

Az ausztrál születésű Emma Isaacs jelenleg Kaliforniában él, és már a legutóbbi gyereke születésénél eljátszott a gondolattal, hogy élőben közvetítse azt:

„Amikor Piper született, nagyon szerettem volna a szülést élőben közvetíteni, de végül hagytam, hogy lebeszéljenek róla. Ezt később borzasztóan megbántam. Ezúttal nem fogom elkövetni ugyanazt a hibát, ezért a mostanit livestreamelni fogom (és őszintén szólva bármikor megtörténhet”

– írta az Instagram oldalán a terhessége utolsó heteiben az influenszer – számolt be az esetről a ladbible.

Aztán eljött június elseje, és az Instagramon harangozta be a nagy eseményt: „Ma baba-akció várható”. A szülésre nem egy kórházban, hanem Isaacs-ék házában került sor, a nő telefonját pedig a jelen lévő barátai és családtagjai tartották a szülés élő közvetítése alatt, a biztonságára pedig egy dúla és két bába is vigyázott. A fiúgyerek végül egészségesen, 4,1 kilogrammos súllyal született meg. Isaacs azért döntött a szülése élő közvetítése mellett, mert szerinte ezzel is azt bizonyítja, hogy a nők milyen erősek, és a születés mennyire csodálatos tud lenni.

Egyre szaporodnak a livestream szülések a közösségi oldalakon:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top