Tavaly május elején már a szülők is érezték a nyomást, a tanároknak lassan le kell zárniuk a gyerekeket, lassan meg kell írni a tanév végi bizonyítványokat. Témazárók, év végi hajrá, átlagszámítás, osztályzó értekezlet. Ez utóbbiról például sokan pontosan tudták, hogy mikor lesz, pedig oda diákot és szülőt még soha nem hívtak meg. Úgyhogy aztán a legtöbb szülő el is kezdte nyomasztani a gyerekét, hogy javítson. Mindegy mit, de legalább valamiből egy jegyet. Aki bukásra állt, az legyen kettes, aki viszont „csak” négyesre, az nyilván meg tudja csinálni az ötöst is, hát nosza, kezdjen neki a kiselőadásnak, az esszének, a javítódolgozatra való készülésnek.
Sok szülő úgy érzi, az év végi jegy őket is osztályozza (Fotó: Getty Images)
Tanárnő, fáradt vagyok!
A gyerekek tavaly év végén is pont ilyen fáradtak voltak, mint idén. Egy hatalmas különbség volt a két év között, méghozzá az, hogy tavaly mi csak a saját munkánktól voltunk kipurcanva, a gyerek iskolájától nem. Természetesen várjuk már a vakációt akkor is, hiszen pár napig mindig úgy érezzük nyár elején, hogy kicsit csökken a taposómalom szigora, de ez csak ideiglenes. Idén viszont tényleg felér majd egy szabadsággal az, ha végre legalább a gyerekeknek nem lesznek feladataik. És hogy milyen lesz a bizonyítvány? Kit érdekel?!
A legtöbb szülő úgy érzi, a gyereke és ő is mindent megtettek azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el. Szép munka volt, ide a bizonyítványt! És idén végre tényleg nem számít, hogy mi van benne. Sikerült elengedni, sikerült bízni a gyerekben, értékelni a munkáját, amit eddig beletett. Jövőre talán már megint máshogy lesz, de addig is élvezzük ki ezt a pillanatot, amikor mi szülők nem stresszeljük magunkat a gyerekünk év végi bizonyítványa miatt!
Zoltán magyartanár egy budai általános iskolában. Idén összesen két e-mailt kapott szülőktől, amiben arra kérik, hogy adjon lehetőséget a gyereküknek a javításra. Tavaly csak az év végi fogadóórán legalább húszan kérték ugyanerre, és akkor még azokat a gyerekeket nem is számolta, akik megteszik ezt önállóan, szülők nélkül. „Nem vagyok szigorú tanár, nálam mindig lehet javítani például versből. Ha valaki úgy érzi, hogy tízszer is nekifut, hogy ne négyes, hanem ötös legyen a vers, akkor én ezt tízszer is engedem neki. Mindig van rá időm, akár szünetben is, vagy reggel iskola előtt. A dolgozatoknak is neki lehet futni még egyszer és kollégáimmal ellentétben én csak a jobbik jegyet tartom meg, a rosszabbat nem. Őszintén mondom, hogy nem számít semmit, hogy valakinek négyes vagy ötös az év végi jegye mondjuk hatodikban. A bukás nyilván más lenne, de öt éve volt csak egy olyan diákom, akinek pótvizsgára kellett készülnie. Nem vagyok az a buktatós fajta.”
A tanár úgy látja, a szülők annyira elfáradtak az idei különleges tanévben, hogy azt a jegyet, amit tavaly keveselltek a gyerekük bizonyítványában, idén boldogan olvassák, csak egyen már vége a tanulásnak.
Tavaly kevés volt, idén jó lesz!
A szülők többsége is hasonlóan gondolkodik. Zorka például hármas lesz matekból a gimnáziumban, pedig a szülei szerint – legalábbis eddig ezt hangoztatták – ettől sokkal többre képes. „Fenntartom, – mondja Zorka anyja – hogy a lányom akár ötös is lehetne matekból, de nem idén. Idén egyszerűen nem voltak adottak ehhez a körülmények. Elmaradtak a különórák, délutánra pedig az egész család fáradt volt a saját munkája miatt. A gyerekek a tanulástól, mi a munkánktól és a házimunkától. Három után alig vártam, hogy végre lecsukjam a laptopom, és átülhessek az ebédlőasztalon berendezett irodámból a kanapéra, nem hogy még a gyereket kérlelni arra, hogy gyakoroljon. Be kell vallanom, tévedtem. Tavaly nem éreztem elég jónak Zorka matek négyesét, idén viszont szó szerint semmilyen érzelmet nem vált ki belőlem a hármasa. Úgy érzek, mint ahogy az a nagy gyereknevelős könyvekben meg van írva. Tudom, hogy nem számít, és ezen én csodálkozom a legjobban. Kíváncsi leszek, meddig tart ez a zen állapot az iskolával kapcsolatban, és remélem, hogy örökké!”
Mindenki elfáradt, még a szülők is. Jöhet a vakáció! (Fotó: Pexels.com)
Timi háromgyerekes anya, két gyereke még általános iskolás, a legidősebb már gimnazista. Ő is döbbenten figyeli saját magát, eddig ugyanis nagyon fontosnak tartotta az év végi bizonyítványt, idén viszont rá kellett jönnie, hogy nem csak hogy nem fontos, de tulajdonképpen teljesen felesleges is.
„Azon gondolkodom, hogy be se megyek a bizonyítványokért. Ebben az érdektelenségben nyilván az is benne van, hogy a jegyek az én teljesítményemet is értékelik, márpedig én most teljesen tisztában vagyok azzal, hogy mindent megtettem, mindent megtettünk. Az, hogy ennek ellenére nem lettünk mindenből ötösök, egyáltalán nem rajtunk múlott, és egyszerűen nem érdekel. Kemény volt megszervezni, hogy a két laptopon és egy tableten mind az öten el tudjuk végezni a feladatainkat, fel kellett osztani a lakást kuckókra, ahol mindenkinek jutott a csendből, a magányból, és így ennyire voltunk képesek. Kicsit szégyellem is magam, amiért tavaly például akkora cirkuszokat rendeztem itthon, hogy egyik lányomat még azzal is megfenyegettem, hogyha hármas lesz németből, akkor egész nyáron itthon fog németezni, de le nem tagadom.”
Az osztályfőnök tényleg egy pszichopata
Az anya szerint a szülők többségének teljesen megváltozott az iskolával kapcsolatos gondolkodása. Eddig sokan inkább a tanárok véleményén álltak a saját gyerekükkel szemben, idén viszont összekovácsolta őket a karantén, és ha nem is lett közös ellenség a tanár, sokkal jobban bíznak a saját gyerekükben. „Két gyerekemnél is nagyon rendesek voltak a tanárok a karantén alatt, de az egyiknél konkrétan bebizonyosodott, hogy az osztályfőnök pszichopata. Amíg csak a lányom mondta ezt, mindig leintettem. De most már én is tudom, március óta ugyanis minket, szülőket is megpróbált kicsinálni. Egyáltalán nem érdekel, hogy hányast ír majd a bizonyítványba. Tényleg vannak az életben ettől sokkal fontosabb dolgok. Iskolaváltáson is gondolkodom.”
A szülők idén egyetértenek abban, hogy a bizonyítvány egy kicsit a saját iskolai értékelésük is. Érdemjeggyel értékelik azt a munkát, amit nekik nem is kellett volna elvégezni, de így alakult. Akadnak persze, akiket idén is hajt a versenyszellem, de sokkal többen érzik úgy, hogy sikerült elengedniük a számokon való aggodalmaskodást. Tudják, hiszen ott voltak, hogy a gyerekük beletette a maximális erőfeszítést a tanévbe. A többi idén nem számít.
