Család

Újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon

Egy egészséges újszülött kisfiút helyeztek el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház bejáratánál lévő inkubátorban csütörtökön.

A kórház szerint az inkubátor 0 óra 10 perckor jelzett, és a személyzet azonnal intézkedett. A Perinatális Intenzív Centrum (PIC) munkatársai vették gondozásba a gyermeket.

A 44 centiméterrel és 2160 grammos súllyal született kisfiúnak a kórház dolgozói a Hajnal Ákos nevet adták. A kórház tájékoztatása szerint a gyerek bizonyára nem intézményi körülmények között született, ennek ellenére jól van, az elsődleges vizsgálatok alapján egészséges.

Hajnal Ákos a tizenötödik baba, akit az inkubátorban találtak 1998 óta, amikor a kórház főbejárata előtt elhelyezték a készüléket. Legutóbb tavaly – egymást követően – két gyermeket helyeztek el a babamentő inkubátorban: májusban egy kislányt, júniusban pedig egy kisfiút.

Kisbabát találtak a babamentő inkubátorban

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A kórház emlékeztetett: a nők – amennyiben nem szeretnék felnevelni a gyereküket – az anonim szülés és a nyílt vagy titkos örökbeadás mellett is dönthetnek, valamint továbbra is működik a babamentő inkubátor.

További cikkeink újszülöttekkel kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top