nlc.hu
Család

Több mint 5 kilós baba Nagy-Britanniában

Több mint 5 kilós babát szült otthon a karantén alatt egy brit anyuka

Az 5,1 kilós újszülött Nagy-Britannia egyik legnagyobb babáinak egyike lehet, akit a kádban két bába segített világra, ám senki egy percig nem aggódott a baba súlya miatt.
Csecsemő - Fotó: Pixabay

A brit cheshire-i Thornton-le-Moors-ban élő 34 éves édesanyának Atticus a harmadik gyermeke, és korábban mindkét lánya is viszonylag nagy baba volt. Aria 4,7 kilós súllyal született, Amelia pedig 4 kilósan.

Emma Fearon óriásbabája még május 24-én született vízben vajúdási és szülési technikával a család otthonában, amely segített az anyukának ellazulni a két bába segédkezésével zajló folyamat alatt.

„Elképesztő volt az egész. A vajúdás mindössze 2 és fél órán át tartott, és még a gátvédelem is sikerült” – mesélte az anyuka, aki elmondta, nagyon hálás, hogy sikerült otthon szülnie, mert így egyből otthon lehetett újszülöttjével, a lányaival és a férjével. „A szülésem pont úgy zajlott, ahogy én terveztem, és végig hatalmas biztonságban éreztem magam. A bábák is nagyon segítőkészek voltak, és nem aggódtak a baba súlya miatt, biztosak voltak benne, hogy képes leszek megszülni” – tette hozzá Emma.

A mama és a baba is jól vannak.

(via)

Még több különleges szüléstörténet az nlc.-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top