nlc.hu
Család

Szekér Laci bácsi fagylaltja

Több millió gombócot mért ki már a fagylaltos, Szekér Laci bácsi

Szekér Laci bácsi hatvan évet töltött már a fagylaltos pult mögött, de a receptúrán nem változtat.

Balatonbogláron készíti és méri a fagylaltot Szekér Laci bácsi, aki a 88. életévét tapossa. Ebből hatvanat a fagylaltos pultban töltött el, több millió gombócot készített már. A LikeBalaton riportjából kiderül, volt olyan, hogy 98-an álltak sorba a fagyijáért. Az ötvenes évek végén Balatonbogláron ugyanis egyetlen másik fagyizó volt, jégkrémet viszont sehol sem árultak akkoriban, ezért is volt nagy sláger a postával szemközti ÁFÉSZ épületében lévő fagyizó.

Több millió gombócot mért ki Laci bácsi

Fotó: Unsplash

Laci bácsi szerint sosem volt 50 fillér egy gombóc fagyi:

Egy forint volt egy gombóc, csak akkor még volt fél gombócos, vagyis 2,5 dekás kanál is.

A fagylaltos bele sem mer gondolni, évek alatt hány gombócot adhatott ebből a hideg nyalánkságból, valószínű több millió is lehet.

Szekér Laci bácsi 1988-ig az ablakosban árult, akkor költözött a mai helyére, ahol ugyancsak lehúzott már több mint 30 évet. A balatoni fagyis a receptúrán nem változtat, mert azt mondja, ami bevált azon kár lenne.

Szeretném nektek bemutatni Szekér Laci bácsit, aki 87 éves és még saját maga készíti és árulja a fagylaltját...

Közzétette: Zizi kalandjai – 2020. július 23., csütörtök

Ugyanúgy főzi a fagylaltokat, csak természetes alapanyagokat használ, és napjában legalább nyolc féle fagylaltból lehet választani nála. A vendégek ízlése semmit nem változott az elmúlt hatvan évben, most is a puncs, csoki, vanília a három kedvenc, minden más csak ezek után következik – írja a lap.

Megkívántad a fagyit? Íme néhány recept

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése