nlc.hu
Család

Tömeges fertőzés lett a szülinapi buliból

Koronavírus: tömeges fertőzés lett a vége a szülinapi bulinak és a tengerparti nyaralásnak

Romániai fiatalok tengerparti nyaralásra indultak egy szülinapi buli után, legalább 12-en megfertőződtek a koronavírussal.
Tábortűz a tengerparti strandon

Egy Vaslui megyei házaspár a járványügyi korlátozásokra fittyet hányva bulit szervezett a 18. születésnapját ünneplő gyereküknek, amire 40 fiatalt hívtak meg. A szülinapi buli után a meghívottak három csapatban mentek le a tengerpartra, pedig többüknek már koronavírus-fertőzésre utaló tüneteik voltak, egy fiatal lány pedig már várta a tesztje eredményét – írja a Főtér.ro.

Augusztus 1-jén utaztak Costineştire, rá két napra kiderült, hogy a lány – aki egy mentős gyereke –fertőzőtt. Apja mentővel ment utána, majd otthoni karanténban helyezték el. A lányt nem igazán zavarta, hogy másokat is megfertőzhetett, azt mondta, ő is mástól kapta el.

Miután egy másik lány tesztje is pozitív lett, megszervezték a fertőzésgyanús fiatalok hazaszállítását. Az első 17 fős csapatból 10-en fertőződtek meg, a másik csapattal viszont nehézségek adódtak. Mivel nem voltak tüneteik, 12-en nem akartak beszállni a mentőautóba, folytatni akarták a tengerparti nyaralást. Ám ilyen lehetőség nem volt, így végül ők is karanténba kerültek.

A hatóságok most azt próbálják felderíteni, kikkel érintkezett a 31 fiatal, és a házibuli többi résztvevője.

Még több születésnap a járvány idején:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése