nlc.hu
Család

Brutálisan bántalmazta a gyerekeit a mezőberényi apa

Cigivel égette és késsel szurkálta a gyerekeit a mezőberényi apa

Egy mezőberényi férfi válogatott módon bántalmazta 3 és 7 éves gyerekeit, valamint a feleségét.
Gyermekbántalmazás

Két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette, két rendbeli testi sértés bűntette, valamint kapcsolati erőszak vétsége miatt ítélt el pénteken a Békési Járásbíróság egy 32 éves mezőberényi férfit, aki válogatott módon bántalmazta 3 és 7 éves gyermekeit, valamint feleségét is.

A házaspárnak hat kiskorú gyereke van, közülük ötöt a hatóságok már kiemeltek a családból, de engedélyezték nekik, hogy kapcsolattartás céljából a gyerekeket meghatározott időszakra magukhoz vegyék. Így idén januárban a 3 és 7 éves fiaik a házaspár otthonában voltak.

A munkanélküli férfi agresszíven viselkedett a gyermekekkel és feleségével. Napi szinten terrorizálta, többször és különféle módon bántalmazta őket. A 3 éves kisfiút többször például azzal büntette, hogy egy légycsapóval egymás után számtalan alkalommal nagy erővel megütötte, lábát cigarettaparázzsal megégette, testét csipkedte. A bántalmazások következtében a kisgyermek összesen 19 rendbeli, 8 napon túl gyógyuló – köztük másodfokú égési – sérüléseket szenvedett.

A 7 éves kisgyermeket szintén többször megütötte, arcát párnába nyomta addig, amíg fuldokolni kezdett, valamint egy késsel a tenyerét többször megszúrta és megvágta.

A férfi a feleségét sem kímélte: a lábát, combját rendszeresen megütötte, megrúgta, a fejét a falnak verte, az egyik alkalommal azért, mert nem vágott fel elegendő tűzifát, egy másik alkalommal pedig azért, mert a sértett rászólt, hogy a kályhából a hamut ne a szőnyegre seperje.

A Békési Járásbíróság a letartóztatásban lévő férfit halmazati büntetésül 5 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A két kiskorú sértett vonatkozásában a szülői felügyeleti jogát megszüntette, valamint kötelezte őt az eljárás során felmerült több mint 650 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére. Az ítélet nem jogerős.

(Kiemelt kép: illusztráció.)

Még több cikk a gyermekbántalmazásról az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top