„Kezdünk felfigyelni arra, hogy az erőszak családtagok között is bűn” – lassan változik a félrenézés kultúrája

Az elmúlt néhány hétben több olyan emberölés történt Magyarországon, amelyek hátterében családon belüli erőszak húzódott meg. A győri, a kőbányai és az oroszlányi tragédiába torkolló esetek után az emberben felmerül a kérdés: tényleg több a családon belüli erőszak, vagy csak úgy érezzük?

A statisztikák szerint minden szuper

Solt Ágnes, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa régóta kutatja a gyermekbántalmazást és a családon belüli erőszakot. Az biztos, hogy a látencia iszonyúan magas, nagyjából akkora, mint a nemi erőszak esetében. Becslése szerint minden egyes napvilágra került családon belüli erőszakra több mint száz olyan ügy jut, amely nem jut el a hatóságokig, a bántalmazót pedig senki sem fékezi meg.

Sokkolóak a hivatalos statisztikák: kapcsolati erőszakból 2015 és 2018 között, azaz

De Vas megyében például egyetlen ilyen bűncselekményt sem regisztráltak 2018-ban, és több megyében csak évente két-három eset jutott el a hatóságokig. Az nyilvánvaló, hogy nem a megtörtént esetek száma alacsony, hanem a társadalmi szervek és a hatóságok beavatkozásának száma minimális.

Solt Ágnes szerint az, hogy az elmúlt hetekben valóban sok gyilkossággal végződött ügy szerepelt a hírekben, nem jelenti azt, hogy hirtelen megugrott volna a tragikus kimenetelű családon belüli erőszakos esetek száma.

„Inkább – mint a MeToo-mozgalom kapcsán – a társadalom talán kezd felfigyelni arra, hogy a megfékezetlen erőszak és visszaélés a családtagok között is bűn – mondta az nlc-nek Solt Ágnes. – A közvélekedésben mintha az ingerküszöböt lassan elérnék ezek az egyre sűrűbben kihangosított esetek. Azt látom, hogy mintha nemcsak a pillanatnyi szörnyülködés erejéig, a borzalmas részletekbe beleborzongva foglalkoznának ezzel az emberek, hanem ezt követően a megválaszolatlan kérdések is kezdenek végre felmerülni: hogyan történhetett ez meg, miért nem előzték meg, miért hagyták, hogy a gyanús, árulkodó jelek ellenére hosszú időn keresztül elfajuljanak a dolgok, amíg a tragédia be nem következik. És végül: meddig még? Meddig nem változtatunk a tragédiák sorát eredményező, társadalmat mérgező gyakorlaton?!”

Repedezik az eddigi társadalmi konszenzus

A szakértő úgy tapasztalja, egyre többen vannak, akik felvállalják a családon belüli erőszak elleni küzdelmet. Mintha repedezne az eddig jól működő társadalmi konszenzus, hogy nem szólunk bele más életébe, és elfordítjuk a fejünket, ha vernek egy nőt vagy egy gyereket. Nagyon reméli, hogy azért kapnak ezek az ügyek mostanában nagyobb figyelmet, mert lassú szemléletváltás zajlik.

„De ha így is van, ez egy kínzóan lassú változás, és amíg megvalósul a hatékonyabb problémakezelés, vélhetően sok tízezer áldozatot kell még összeszámolnunk. Mindenkinek a felelőssége, hogy ilyesmi ne maradjon rejtve, de felelősséget vállalni nem hálás feladat ezen a területen ma Magyarországon.”

A családon belüli erőszak kiszűrése elsősorban az észlelő- és jelzőrendszer, a szociális ellátórendszer és a gyermekvédelmi rendszer feladata, ahogy az is, hogy közbelépjenek, ha indokolt. Aztán ott van a rendőrség, az ügyészség, a bíróság is, ám a szakértő szerint semelyik hatóság nem érdekelt az ügyek felderítésében, amelynek lehetősége és kötelessége lenne jelezni, kezelni az eseteket, mivel a rendszer nem tartalmaz megfelelő és elegendő számú eszközt ezeknek a problémáknak a kezelésére, megoldására.

A halállal végződő családon belüli erőszak 8 vészjósló fázisa

Az áldozatokat nem védi semmi

A védőnők, gyerekorvosok, pedagógusok sokszor tehetetlennek érzik magukat, mert félnek, hogy ha jelzést tesznek, egyedül maradnak vele, és mind a bántalmazó haragjának, mind az intézmény rosszallásának ki vannak téve: nem védi meg őket semmi és senki. Ha jelzik a családon belüli erőszakot, a bántalmazó rövid idő alatt megtudja, ki szólt – pláne kisebb településeken –, így sokszor akár életveszélyes fenyegetést is kapnak.

Ha mégis szólnának, gyakran a jelzőrendszer egy másik tagja vagy maga az intézményvezető beszéli le őket a jelzés megtételéről, mondván, úgysem fog változni semmi, csak fenyegetéseknek, vádaknak és vizsgálatoknak, elhúzódó eljárásokon való kötelező és kellemetlen részvételnek teszik ki magukat, és sokszor a helyzet csak romlik, ha a hatóságok közbeavatkoznak. De ami ennél még aggasztóbb, hogy az áldozatokat sem védi meg semmi: Solt Ágnes például még találkozott olyan esettel, amikor előzetes letartóztatásba került volna a bántalmazó, az ideiglenes távoltartásnak pedig nincs visszatartó ereje.

„Az elégtelenül működő intézményrendszer fenntartja a problémát, ami sok tragédiát okoz. Ez mostanra kezd érzékelhetővé válni a médiában sűrűsödő eseteken keresztül is: a hatóságokkal és a szervezetekkel szembeni társadalmi elvárás már magasabbnak tűnik, mint amit az eszközhiányos intézményrendszer produkálni képes” – foglalta össze Solt Ágnes. Ez szerinte pozitív erő is lehet, ha képes kikényszeríteni egy rendszerszintű változást.

A rendszer csődjét legjobban a brutális győri gyerekgyilkosság mutatta meg. Az apát gyilkossági kísérletért – feleségét életveszélyesen fejbe verte egy kalapáccsal – és három kiskorú veszélyeztetése miatt börtönre ítélték. A 35 éves férfi szabadulása után mégis felügyelet nélkül magával vihette a gyerekeit. Solt Ágnes szerint a hónapokon keresztül zajló eljárásban tucatnyi ponton lehetett és kellett volna ezt megakadályozni, ez megelőzhette volna a tragédiát, két gyerek pedig még mindig élne.

A szakember szerint a változáshoz az kell, hogy a családon belüli erőszakot ne tekintsük se magánügynek, se elfogadhatónak. El kell felejteni, hogy nincs hozzá közünk, ezért nem teszünk semmit. Mindenki felelős azért, ha szemet huny az erőszak fölött. A jelzőrendszeri tagoknak együttműködniük, sőt összefogniuk kellene az egyes nőket közösen érintő esetek kapcsán, másképp nem megy.

(Kiemelt kép: iStock)