„Az online felületeken leginkább angolul kommunikálnak, a játékokban is nagyon ritkán látni magyar feliratot. Többek között ezért kezdtem el angolul tanulni otthon, egyedül a számítógép előtt – mondta a Kisalföldnek a fiú. Prikler Flávió nyelvvizsgája 81 százalékosra sikerült, ez pedig elég ahhoz, hogy átvegye a papírt. – Ez nagyrészt passzív tanulás volt. Nem leültem és magoltam a szavakat, hanem videókat hallgattam és mondhatni rám ragadt a nyelv” – magyaráz a fortélyairól. Flávió szeptemberben kezdte középiskolai tanulmányait a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnáziumban.
„Januárban döntöttem el, hogy jelentkezem angol nyelvvizsgára. Februárban még gondolkodtam rajta, hogy közép- vagy felsőfok legyen. Amikor apukám ment beíratni, felhívtam, hogy inkább legyen a felsőfok, úgy érzem, képes vagyok sikeresen letenni” – meséli Flávió, akinek már van egy német alapfokú nyelvvizsgája is.
„Az angol nyelvtant magam sem értem, hogyan sajátítottam el. Hallgattam a videókban, hogy miként használják az igeidőket, és próbáltam én is úgy alkalmazni. A biztonság kedvéért, amikor készültem a vizsgára, utánanéztem.”
Flávió eredetileg március végén vizsgázott volna angolból, ám a koronavírus miatt tolódott, végül július 18-án online teljesítette. „Két kamera vett, miközben otthon írtam a vizsgát – emlékezett vissza. – Az idei tanévtől tanultam volna a gimiben angolt, ám ötös osztályozó vizsgát tettem, így nem is kell bejárnom órára. A jövőbeni terveim között szerepel, hogy megtanulok még spanyolul, talán azt is a számítógép segítségével.” Flávió arról is beszélt a lapnak, hogy felnőttként programozóként, esetleg tervező grafikusként dolgozna szívesen.