A home office új lehetőséget hozott az életükbe
Zsuzsa, Péter és az akkor négyéves kislányuk, Toncsi 2014-ben költöztek ki az Egyesült Királyságba. A kislány már ott kezdte az iskolát, majd két évvel később megszületett a pár második gyermeke,Dani.
Az elmúlt hat évben a magyar család Londonban élt, egy ötszobás, viktoriánus házban. Döntésüket, hogy hazaköltöznek, hosszú dilemma előzte meg. „Igazából a közbiztonság miatt nagyon szerettünk volna eljönni Londonból, és vidékre költözni. De a Covid kapcsán felmerültek olyan problémák, amelyeket akkor sem tudtunk volna megoldani, hogyha az Egyesült Királyságban maradunk, csak vidéken élünk. A férjemnek például többször kellett utaznia mondjuk Szingapúrba a munkája miatt, ha közben velem bármi történik, megbetegszem, a gyerekeket nem lett volna kire hagyni. Amikor márciusban berobbant a koronavírus, az tulajdonképpen megkönnyítette a döntésünket. A férjem cégénél bevezették a home office-t, majd nyáron bejelentették, hogy előreláthatólag, további 1.5 évig nem tervezik visszaállítani az irodai munkát. Ekkor döntöttük el, hogy visszatérünk Magyarországra, mert Peti innen is el tudja látni a vezető fejlesztő informatikusi munkáját, amiben a munkahelye maximálisan partner volt – meséli Zsuzsi, aki hozzáteszi, hogy őt valóban háborús időszakra emlékeztette az az állapot, ami az első hullám alatt Angliában történt. – Üresek voltak a boltok polcai. Nem volt kenyér, liszt és vécépapír. A barátnőm Németországból küldött lisztet és élesztőt. Ez azért rémisztő volt, akkor is, ha később normalizálódott a helyzet.”
A gyerekek igennel szavaztak
A család augusztusban felmondta a londoni, borsos áron kivett albérletet, és hazaköltözött. Itthon még megvolt, a régi, saját lakásuk, így azonnal tudtak hova menni, és a kiadásuk sem nőtt, sőt! „Amikor leültünk a gyerekekkel még Londonban, hogy megszavazzuk a kérdést, a lányunk volt a leginkább pártján annak, hogy hazajöjjünk. Ő nagyon szeret újra itthon lenni. Dani kint nem járt oviba, hanem én voltam otthon vele és játszóházakba, különböző foglalkozásokra mentünk. Szóval ő Magyarországon kezdte az ovit. Toncsi pedig a negyedik osztályt kezdte el ősszel itthon. Angliában nagyon figyeltünk arra, hogy mindkét gyermekünk egyformán jól beszéljen és írjon magyarul és angolul is. Toncsi, bár már ötödikes lenne, a visszarázódás, és a magyar nyelven való tanulás miatt, jobbnak láttuk, ha negyedikbe megy. Egyébként nagyon jól megy neki a suli, csak a feladatok megfogalmazásának értelmezése vesz el talán több időt” – folytatja a gyerekek édesanyja, aki számára a gyerekek oktatása okozta az egyik legnagyobb félelmet a hazaköltözés kapcsán. „Elég sokáig kerestem a megfelelő intézményeket. A lányom egy állami, kéttannyelvű iskolába jár, amit ő választott, Dani pedig egy magánoviba, az angol nyelv miatt. Mindkettővel nagyon meg vagyunk elégedve, bár a korai iskolakezdést, még szokunk kell. Kint ugyanis jellemzően 9-kor kezdődött a tanítás.”
Illusztráció (Fotó: Profimedia)
Rugalmatlanság és rossz hangulat
Hogy visszatérnek e Angliában, azt még ők sem látják biztosan. Ahogyan fogalmaztak, 50-50 százalék szól mindkét verzió mellett. „Adunk magunknak egy évet, hogy visszarázódjunk, hogy dönteni tudjunk. Mivel már több, mint öt éve kint éltünk, így olyan státusszal rendelkezünk, amelynek köszönhetően a Brexit ellenére is visszatérhetünk. Ami bonyolult, azok az adózási és biztosítási folyamatok, hiszen már itthon élünk, de Peti »kint dolgozik«. De ezekben a kérdésekben is mindenre a segítségünkre van a férjem elképesztően rugalmas munkahelye” – folytatja Zsuzsi, aki elmeséli azt is, hogy a koronavírus-járvány miatt sok-sok ügyintézés lassabban halad. Lánya például bár már Magyarországon jár iskolába, még benne van a kinti rendszerben is, hiába jelezték az ottani intézménynek a változást, így hetente kapnak arról értesítőt, hogy a gyermeknek mennyi igazolt hiányzása van.
Ám ezzel együtt is fontosnak látják leszögezni, hogy nem merték volna meglépni a hazaköltözést, ha nincs a férj munkahelyén a lehetőség a home office-ra. „Kapott ajánlatot itthoni cégektől, és a pozíciójában a bér sem lett volna lényegesen kevesebb, de az itthoni munkakörülmények, a morál, az a fajta rugalmatlanság, ami a vállalatokat jellemzi, egyáltalán nem volt vonzó számunkra. Nem költöztünk volna haza, ha Péter munkahelye ezt a lépést nem tette volna lehetővé.” Azt mondják, most úgy érzik, mintha kicsit ide is, és oda is tartoznánk, de azt határozottan kijelentik, hogy kicsit sem bánták meg, hogy 2014-ben elhagyták az országot. „A világ minden tájáról lettek barátaink, sokat változott a gondolkodásunk, és persze megtanultunk rendesen angolul, legfőképp ugye a gyerekek, akik anyanyelvi szintén beszélnek egy világnyelvet. Főleg Toncsi, a posh kenti akcentusával, ha angolul beszél, senki nem mondja meg róla, hogy nem brit. A gyerekeinken azt látom, hogy sokkal elfogadóbbak, mert olyan közegben nőttek fel. Ez pedig fontos, mivel itthon gyakran találkozunk olyan mentalitással, viselkedéssel, amit nagyon nehéz kezelni” – mondja a házaspár. Azt még továbbra sem tudják, hogy hol fogják folytatni az életüket a koronavírus-járvány után, de azt biztosan tudják, hogyha visszaköltöznek az Egyesült Királyságba, akkor vidéken kezdenek új életet, távol Londontól.
